Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Együtt, de mégis külön

2012. november 23.

3 perc olvasás

különélés párkapcsolat szerelem
Együtt, de mégis külön

A szerelmesek függetlenségének újabb módja


Több olyan kapcsolatban élő ismerősöm akad, aki azért dolgozik éjt nappallá téve, hogy a szerelmével közösen saját lakást vehessen. Ebben nincs is semmi meglepő, elvégre egy hosszú távú párkapcsolat együtt jár az összeköltözéssel és a családalapítással, ám az már annál furcsább, amikor tudatosan dönt úgy két szerelmes, hogy inkább külön lakást keres. Emellett persze fenntartanak egy közös fészket is, sőt, egyesek úgy nevelnek gyereket, hogy ugyan egy házban, de külön lakrészben élnek. Tőlünk nyugatabbra a 7 mérföldes szerelem úgy látszik már nem csak egy vígjáték címe, hanem tendencia, mi pedig csak kapkodjuk a fejünket, hogy vajon mi lehet ennek az oka.

Persze talán senkit sem lep meg, hogy az ilyen párok – egyfelől – a munka miatt választják ezt a szokatlan életformát. Ha valakit New Yorkhoz köti az élete, de a párját a munka San Franciscóba húzza, egyértelmű, hogy nem tudják megoldani az együttlakást – ez jellemző inkább a fiatalabbakra. Másfelől viszont vannak olyan viszonyok, ahol a felek hiába laknak egy városban, mégis külön otthont tartanak fenn. Hogy miért? Lehetséges, hogy egyszer már csalódtak a szerelemben, és egy csúnya válással a múltjukban egy új, szoros kapcsolat már csak púp lenne a hátukra, vagy egész egyszerűen csak annyi a vágyuk, hogy ne kelljen ismét alkalmazkodniuk. Ez utóbbi hozzáállás az idősebb generációra jellemző és teljesen érthető, de azért mindkét esetben megkérdőjelezhető, hogy kinek jó ez hosszú távon.

Mert egy boldog és tartós párkapcsolat titka mégiscsak a folyamatos kommunikáció, az intimitás, az őszinteség, és legfőképp az elköteleződés. Az elköteleződés iránti igény pedig, a pszichológusok véleménye szerint, sokszor teljesen hiányzik a tudatosan különélő pároknál. Hiába van például valahol a két város között félúton egy kisebb szerelmi fészek, ahol együtt töltik a hétvégéket. Ezt talán azok az emberek tanúsíthatnák a legjobban, akiket a munka szólít el otthonról, és nem önszántukból hagyják el a családi házat.

Ugyanakkor mégiscsak vannak olyanok, akik üdvözlik ezt a fajta függetlenséget, és igazi individualista egyéniségek módjára azt tartják legfőképp szem előtt, hogy meglegyen a saját terük, miközben a párjuk azért együtt van velük. Azt viszont már mindenki döntse el maga, hogy melyik lehetőséget választja, végtére is – klisé vagy sem – mindenki úgy éli az életét, ahogy akarja.

Neked ajánljuk

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

3 férfi parf...
1

3 férfi parfüm, amiből a legtöbbet adják el a világon

2023.03.05. 2 perc olvasás

3 férfi parfüm, amiből a legtöbbet adják el a világon

A frizura, a...
2

A frizura, ami teljesen tönkreteszi a hajat a fodrászok szerint

2023.07.08. 3 perc olvasás

A frizura, ami teljesen tönkreteszi a hajat a fodrászok szerint

Kiderült, ho...
3

Kiderült, hogy nézne ki a Kardashian-család plasztikai műtétek nélkül

2022.10.13. 1 perc olvasás

Kiderült, hogy nézne ki a Kardashian-család plasztikai műtétek nélkül

Kiderült, ho...
4

Kiderült, hogy mi a világ 3 legtöbbet eladott parfümje

2023.01.21. 3 perc olvasás

Kiderült, hogy mi a világ 3 legtöbbet eladott parfümje

Ezt a 10 par...
5

Ezt a 10 parfümöt imádják a legjobban a nők a világon

2022.09.23. 3 perc olvasás

Ezt a 10 parfümöt imádják a legjobban a nők a világon

Visszajött a...
6

Visszajött a divatba az egyik legkellemetlenebb hajszín

2022.07.13. 3 perc olvasás

Visszajött a divatba az egyik legkellemetlenebb hajszín

3 udvariasna...
7

3 udvariasnak tűnő szokás, amit a fodrászok nem szeretnek a vendégeikben

2024.10.10. 2 perc olvasás

3 udvariasnak tűnő szokás, amit a fodrászok nem szeretnek a vendégeikben

A hajszín, a...
8

A hajszín, ami minden nőt fiatalít a fodrászok szerint

2024.02.24. 3 perc olvasás

A hajszín, ami minden nőt fiatalít a fodrászok szerint

Ezek is érdekelhetnek

5 bántó mond...

5 bántó mondat, ami arra utal, hogy a férfi egyáltalán nem tisztel

2026.08.19. 4 perc olvasás

A nyugalom n...

A nyugalom nem unalom: ezért nem baj, ha káosz nélküli a párkapcsolatod

2026.08.18. 3 perc olvasás

Relationship

Mindössze ez...

Mindössze ez a két dolog kell egy tartós párkapcsolathoz – állítja egy új tanulmány

2026.08.15. 3 perc olvasás

Relationship

Mutatjuk a Z...

Mutatjuk a Z generáció új randitrendjét, ami meglepően régimódi

2026.08.12. 4 perc olvasás

Wow

Mit árul el...

Mit árul el rólad, ha túl gyakran mondod azt, hogy „Szeretlek”? A pszichológia szerint több oka is lehet

2026.08.11. 4 perc olvasás

vallomás

A párkapcsol...

A párkapcsolati szakértő 12 szabályt követ randizáskor – például sosem követi be kiszemeltjét

2026.08.10. 5 perc olvasás

kapcsolat

Ha ezt csiná...

Ha ezt csinálja a párod, valószínűleg többet jelent, mint gondolnád

2026.08.09. 3 perc olvasás

Signs

Karmikus adó...

Karmikus adósság: 3 jel, hogy a jelenlegi kapcsolatodban fizeted meg a múltbeli életed bűneit

2026.08.06. 5 perc olvasás

Love

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves