Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

NEVELÉSI HIBÁK

3 mondat, amelyről a nárcisztikus szülők felismerhetőek

2024. július 08.

1 perc olvasás

ELLE

gyerekkor nevelés pszichológia nárcisztikus szülők
3 mondat, amelyről a nárcisztikus szülők felismerhetőek
© Shutterstock

Az érintett gyerekek gyakran csak felnőttkorukban veszik észre, hogy nárcisztikus szülők mellett nőttek fel.


Az, hogy egy gyermek biztonságos környezetben nőhet fel, ahol feltétel nélkül szeretik és támogatják, egy tartósan boldog és sikeres élet alapja. Ám a nárcisztikus szülők általában inkább magukkal foglalkoznak, amivel rengeteget ártanak a gyermeküknek. Most eláruljuk, honnan ismerhetőek fel a nárcisztikus szülők, és mely mondatokat használják a leggyakrabban.

Túl érzékeny vagy!

A nárcisztikus szülők gyakran semmibe veszik a gyermekeik érzelmeit, és egyáltalán nem foglalkoznak azzal, hogy a véleményük gyakran bántó, vagy éppen úgy fogalmazzák meg. Azt gondolják, mindent jól csináltak, és a megfelelő módon fejezték ki magukat. Csupán azért lett nagyobb probléma a veszekedésükből, mert a gyermekük túl érzékeny.

Sose mondtam ilyet!

A nárcisztikus szülők általában szelektálnak, csak azokat a részleteket jegyzik meg, amelyek nekik kedveznek. Éppen ezért gyakran letagadnak olyan dolgokat, amelyeket kimondtak, és amelyek egyébként mélyen megsértették a gyerekeiket. Pedig a sértett fél számára nem kérdés, hogy ezek a bántó mondatok valaha elhangzottak-e.

Sajnálom, hogy így érzed!

A nárcisztikus szülő szerint nem az a probléma, hogy sértő, bántó dolgot mondtak a gyermeküknek. Szerintük az őszinteség nem jelenthet gondot soha. A másik érzékenysége már annál inkább. Megpróbálnak bűntudatot kelteni a gyermekben azzal, hogy a megbántottság, csalódottság érzése nem jogos. 

via

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Csak egy született zseni találja meg a hibát a képen 7 másodperc alatt
1

Csak egy született zseni találja meg a hibát a képen 7 másodperc alatt

2023.04.13. 1 perc olvasás

Csak egy született zseni találja meg a hibát a képen 7 másodperc alatt

Ha 5 másodperc alatt kiszúrod a disznót a nyuszik között, igazán különleges vagy
2

Ha 5 másodperc alatt kiszúrod a disznót a nyuszik között, igazán különleges vagy

2022.09.26. 1 perc olvasás

Ha 5 másodperc alatt kiszúrod a disznót a nyuszik között, igazán különleges vagy

Egy zseni vagy, ha 13 másodperc alatt megtalálod a macskát a képen
3

Egy zseni vagy, ha 13 másodperc alatt megtalálod a macskát a képen

2022.08.10. 1 perc olvasás

Egy zseni vagy, ha 13 másodperc alatt megtalálod a macskát a képen

Kitalálod, melyik nő a kisfiú édesanyja? Sokat elárul rólad, rájössz-e a válaszra
4

Kitalálod, melyik nő a kisfiú édesanyja? Sokat elárul rólad, rájössz-e a válaszra

2023.01.25. 2 perc olvasás

Kitalálod, melyik nő a kisfiú édesanyja? Sokat elárul rólad, rájössz-e a válaszra

Hihetetlenül magas az IQ-d, ha észreveszed a második állatot a képen
5

Hihetetlenül magas az IQ-d, ha észreveszed a második állatot a képen

2022.07.29. 1 perc olvasás

Hihetetlenül magas az IQ-d, ha észreveszed a második állatot a képen

Hány kutyát látsz a képen? Elárulja, hány éves vagy szellemileg
6

Hány kutyát látsz a képen? Elárulja, hány éves vagy szellemileg

2023.04.15. 2 perc olvasás

Hány kutyát látsz a képen? Elárulja, hány éves vagy szellemileg

Szerinted ki a legokosabb a képen látható 4 ember közül? Érdekes dologról árulkodik
7

Szerinted ki a legokosabb a képen látható 4 ember közül? Érdekes dologról árulkodik

2022.09.06. 1 perc olvasás

Szerinted ki a legokosabb a képen látható 4 ember közül? Érdekes dologról árulkodik

Melyik arcot látod vidámabbnak? A válaszod rengeteget elárul a személyiségedről
8

Melyik arcot látod vidámabbnak? A válaszod rengeteget elárul a személyiségedről

2023.01.24. 2 perc olvasás

Melyik arcot látod vidámabbnak? A válaszod rengeteget elárul a személyiségedről

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves