Neked volt már dolgod nárcisztikussal?
A nárcisztikus személyiségzavarban szenvedők nem fognak tudni őszinte választ adni ezekre az egyenes kérdésekre. Törékeny önértékelésük van, és nehezen tudnak fenntartani hosszú távú kapcsolatokat, ugyanis gondolkodásmódjuk szerint inkább mindent csak magukért tesznek.
A szakértők szerint nem nagyon van nárcisztikus, aki erre a kérdésre őszintén tudna felelni. Ha mégis megteszik akkor a válasz valószínűleg az, hogy „semmi”, mivel állandóan keresik azokat a dolgokat, amikben örömüket lelik, és éppen ezért van gyakran új kapcsolatuk is. Egy nárcisztikus esetében pedig előfordulhat az is, hogy teljesen eltérő választ adna erre a kérdésre néhány héttel vagy hónappal később.
Sajnos egy nárcisztikusnál gyakori szokás, hogy eldob párkapcsolatot vagy éppen barátságot, majd ismét feltűnik az áldozatok életében. Azt azonban nem tudja megmagyarázni, hogy pontosan, miért teszik ezt. Sőt, akár azt is mondhatja, hogy a kérdés maga nevetséges. Inkább próbálja azt a benyomást kelteni, hogy minden rendben van vele, és a másik fél a hibás mindenért.
A legtöbb embernek megvan a felfogása arról, hogy mi a szeretet és a szerelem, de ez egy nárcisztikusnál nem igaz. Ennek oka, hogy gyakran összekeverheti a vágyat és a rajongást is ezekkel az érzésekkel. Ezért fordul elő gyakran, hogy a nárcisztikus túl korán szerelmet vall, ám később rájön, hogy közel sem érez így. Megfelelő érzelmi empátia nélkül nagyon nehéz mély és értelmes kapcsolatokat kialakítani más emberekkel.
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!