Úgy tűnik, Zendaya lélekben már arra készül, hogy véget ér az Eufória.
Ahogyan arról itt, az ELLE oldalán is hírt adtunk pár nappal ezelőtt megérkezett az Eufória 3. évadának előzetese, a trailer, amire a rajongók már nagyon régóta vártak. A széria soron következő szezonja április 12-én debütál a HBO Maxon, Zendaya szerint azonban folytatásra nem lehet majd számítani.
A színésznő április 2-án a The Drew Barrymore Show vendége volt, ahol arról beszélt a közelgő 3. évad lesz a sorozat utolsó felvonása.
Közeleg a lezárás
– mondta egész pontosan Zendaya, bár ezt a HBO egyelőre még nem erősítette meg hivatalosan.
A rajongók persze valahol számítottak erre, már az is elég beszédes volt, hogy a 2. és a 3. évad között hosszú négy év telt el, ami önmagában is azt sugallta sokak számára, hogy a sorozat a végéhez közeledik.
Zendaya egyébként nem csak a lehetséges befejezésről beszélt, hanem arról is, mennyire mély nyomot hagyott benne Rue Bennett karaktere. A műsorban úgy fogalmazott, Rue rengeteget tanított neki az életről, valamint kiemelte, hogy a karakter révén sokkal többet értett meg az empátiáról, a megváltásról, és arról, hogyan lehet akkor is szeretni valakit, amikor éppen a legkeményebb küzdelmeit vívja, továbbá azt is hozzátette, nagyon sokkal tartozik a sorozatnak.
A friss évad tehát április 12-én érkezik a HBO-ra, és több szempontból is új korszakot nyit a történetben. Az Entertainment Weekly összefoglalója szerint az új részekben időugrás lesz, vagyis a nézők már nem középiskolásként látják viszont a szereplőket, hanem életük egy érettebb szakaszában. Zendaya már korábban is arról beszélt, hogy támogatja ezt az irányt, mert szerinte csak bizonyos mennyiségű középiskolai drámát lehet hitelesen elmesélni, és izgalmasabb lesz látni, hogyan hatnak a kamaszkori események a felnőtté válásukra.
Sokakban persze felmerült a kérdés, miért kellett a legutóbbi évad óta ilyen sokat várni az újra, de erre azért vannak logikus válaszok. Először is az évek során a sorozat szereplői, köztük Zendaya, Sydney Sweeney és Jacob Elordi igazi világsztárokká váltak, így nem volt egyszerű összehangolni a forgatási munkákat az egyéb filmes feladataikkal. Emellett sorozatot személyes tragédia is érte, amikor 2023-ban meghalt Angus Cloud, aki Fezcót alakította.
A készítők egyébként minden nehézség dacára abban bíznak, hogy a 3. évad elnyeri a fanok tetszését, mert szerintük különösen erős lett. Sam Levinson alkotó a Varietynek tavaly decemberben azt mondta, hogy szerinte ez lesz a sorozat eddigi legjobb évada. A friss trailer alapján pedig valóban nem lesz hiány intenzív jelenetekből, drámából és sötét fordulatokból.
(via)
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!