Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Vendégségben Marie Antoinette-nél

2018. május 09.

2 perc olvasás

kastély maison de la reine marie antoinette utazás
Vendégségben Marie Antoinette-nél

A Dior szponzorálta a három évig tartó felújítást, melynek köszönhetően május 12-től újra látogatható a királyné saját menedéke


Bernard Arnault, az LVMH Moet Henessy Louis Vuitton vezérigazgatója az elsők között lehetett, aki bejárhatta a felújított Maison de la Reine-t (A királyné háza) a versailles-i kastély kertjében, a rusztikus elvonulóhelyet, melyet Marie Antoinette-nek építettek. Mi sem természetesebb, hiszen a cégcsoport egyik tagja, a Dior volt az, aki az egész felújítás költségeit állta.

„A Maison de la Reine-be senki be sem tette a lábát 1848 óta. A közönség előtt zárva volt az épület romos állapota miatt. A Diornak és a francia hozzáértésnek hála, sikerült újra felfedezni a hely eredeti atmoszféráját. Most meg lehet tapasztalni úgy, ahogy Marie Antoinette elképzelte, még ha ő maga csupán két-három évig élvezhette is ezt a pici palotát” – mondja Catherine Pégard, a versailles-i kastély igazgatója.

„A királyné ide menekült az udvari élet szigora elöl. Szeretett volna egy helyet, ahol a barátaival lehet”. Az 1783 és 1787 között épült ház terveit maga Marie Antoinette hagyta jóvá, akinek volt a kérése, hogy egy normandiai falu hangulatát idézze meg. Bonaparte Napóleon átalakíttatta a 19. század elején, aztán 1930-ban John D. Rockefeller támogatásával felújították a teljesen romos házat.

A neoklasszikus belső terek Marie Antoinette ízlése szerint valók. A különleges tárgyak között szerepel egy óra a sárga szalonban az emeleten, mely egy olyan márványdíszből készült, amit IV. Károly spanyol király adott Napóleonnak. Marie Antoinette bútoraiból maradt egy asztal és néhány szék, meg egy kisasztal a kastélyban – „De a többi Amerikában van, sajnos” – mondja a kastélyigazgató.

Amit sikerült reprodukálni az eredeti helyszínből, az például egy fa csigalépcső, amely Marie Antoinette lakosztályába vezet; a konyhakert; mezei virágokkal beültetett tisztások és trompé l’œil festmények a külső falakon, melyek színházi dekorációt idéztek. “Mert azt akarta, hogy úgy tűnjön, mintha az épület mindig is létezett volna”. Május 12-től akár ti is megnézhetitek!

Neked ajánljuk

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Ez is az ala...
1

Ez is az alapműveltség része: ismered a leghíresebb magyar filmeket? Kvíz!

2023.06.20. 1 perc olvasás

Ez is az alapműveltség része: ismered a leghíresebb magyar filmeket? Kvíz!

Mennyit tuds...
2

Mennyit tudsz Magyarországról? Kvíz 10 alapvető kérdéssel hazánk földrajzáról

2023.05.16. 1 perc olvasás

Mennyit tudsz Magyarországról? Kvíz 10 alapvető kérdéssel hazánk földrajzáról

Csak az embe...
3

Csak az emberek 1 százaléka ismeri fel a képen megbújó hírességet - neked sikerül?

2022.07.27. 1 perc olvasás

Csak az emberek 1 százaléka ismeri fel a képen megbújó hírességet - neked sikerül?

10 horror fi...
4

10 horror film, amit képtelenség végignézni 

2022.10.14. 5 perc olvasás

10 horror film, amit képtelenség végignézni 

Ez a világ 1...
5

Ez a világ 10 legismertebb festménye. Tudod, melyiknek mi a címe? Kvíz!

2024.02.07. 2 perc olvasás

Ez a világ 10 legismertebb festménye. Tudod, melyiknek mi a címe? Kvíz!

Új, döbbene...
6

Új, döbbenetes felvétel jelent meg a 110 éve elsüllyedt Titanicról

2022.09.01. 2 perc olvasás

Új, döbbenetes felvétel jelent meg a 110 éve elsüllyedt Titanicról

A 25 legjobb...
7

A 25 legjobb horrorfilm, ha igazán rettegni akarsz

2021.10.31. 5 perc olvasás

A 25 legjobb horrorfilm, ha igazán rettegni akarsz

30 ikonikus...
8

30 ikonikus hollywoodi barátság

2019.06.07. 1 perc olvasás

30 ikonikus hollywoodi barátság

Ezek is érdekelhetnek

Olcsó medite...

Olcsó mediterrán nyaralás Európában: ezt a csodás helyet még mindig kevesen ismerik

2026.07.24. 2 perc olvasás

HOLIDAY

A trend, ame...

A trend, amely megtanít örülni annak, amiről lemaradsz

2026.07.21. 6 perc olvasás

JOMO

5 európai ki...

5 európai kisváros, ahol augusztusban is elkerülheted a tömeget

2026.07.19. 4 perc olvasás

travel

3 meseszép ú...

3 meseszép úti cél a Francia Riviérán, ha tökéletes nyaralást szeretnél

2026.07.18. 3 perc olvasás

Travel

Az utazás el...

Az utazás előtti túlpakolás megmentője: íme a 333 módszer

2026.07.14. 4 perc olvasás

travel hack

Stílusos kal...

Stílusos kalandozások – 10 különleges szállás, amely önmagában is úti cél

2026.07.07. 4 perc olvasás

travel

Nyaralás hor...

Nyaralás horoszkóp: ezek a csillagjegyek a legjobb útitársak

2026.07.06. 2 perc olvasás

tökéletes párosok

Szemforgatás...

Szemforgatás, telefonnyomkodás, morgolódás – 8 ok, amiért mégis megéri kamasszal utazni

2026.07.02. 4 perc olvasás

Tinik

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves