Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Series

Ártalmasabb volt, mint hittük: sokkolóra sikerült a Netflix új dokuja

2025. augusztus 23.

2 perc olvasás

ELLE

Netflix dokumentumfilm zsírégetők
Ártalmasabb volt, mint hittük: sokkolóra sikerült a Netflix új dokuja
© Netflix

A Netflix új dokumentumfilmje a Zsírégetők című reality árnyoldalairól rántja le a leplet. 


A Zsírégetők összesen 18 évadán ott futott az Egyesült Államokban, a világsikerű műsor milliárdos bevételt termelt. Most azonban egy Netflix-dokumentumfilm, a Fit for TV: The Reality of The Biggest Loser megmutatja, milyen súlyos árat fizettek a résztvevők az álomalak eléréséért. 

Szörnyű és kíméletlen 

A produkció utolsó reményként szolgált egyesek számára, a műsort pedig igazából így is hirdették. A készítők azt sugallták, hogy segíteni szeretnének az elhízott embereken, ám a visszaemlékezések szerint erről szó sem volt, az egész szörnyű volt és kíméletlen. A stáb hihetetlenül extrém diétákra fogta a játékosokat, naponta maximum 800 kalóriát ehettek, eközben pedig kimerítő edzéseken kellett részt venniük. Sőt, a dráma kedvéért sokszor megalázó helyzetekben hozták őket, például egy gyorséttermi ételekkel töltött szobába zárták a résztvevőke, ahol a túlzott evés volt egy-egy jutalom kulcsa.  

Sokkoló vallomás 

A 8. évad versenyzője, Tracey Yukich a dokuban arról mesélt, hogy már az első kihívás során összeesett, sőt egy rövid időre a szíve is leállt. Mindezt a kamerák rögzítették, a show pedig folytatódott tovább, mintha mi sem történt volna. A producerek számára a sokkoló és botrányos jelenetek csak még nagyobb nézettséget jelentettek. 

A vég kezdete 

A dokuban orvosok is megszólalnak, akik arról beszélnek, hogy kutatások bizonyítják, a műsorban elért drasztikus fogyás tartósan lelassította több résztvevő anyagcseréjét is. Ez azt jelentette több esetben is, hogy később szinte lehetetlen volt tartósan tartani a súlyukat. A legnagyobb felháborodást aztán a 15. évad döntője váltotta ki, amikor Rachel Frederickson aggasztóan soványan állt a színpadra. A műsorral szembeni kritikák aztán célba értek, mert bár még három évad készült, de a 18. szezon után végleg búcsúzott a formátum. 

Csak a nézettség 

A Fit for TV dokumentumfilm egyértelműen arra enged következtetni, hogy a Zsírégetők nem a változásról, hanem kizárólag a nézettségről szólt. A show inkább volt ártalmas, mint hasznos, a résztvevőknek pedig a testi-lelki egészségük is sérült a dráma kedvéért.

A doku a Netflixen streamelhető. 

(via Movieweb)

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

30 ikonikus...
1

30 ikonikus hollywoodi barátság

2019.06.07. 1 perc olvasás

30 ikonikus hollywoodi barátság

Új, döbbene...
2

Új, döbbenetes felvétel jelent meg a 110 éve elsüllyedt Titanicról

2022.09.01. 2 perc olvasás

Új, döbbenetes felvétel jelent meg a 110 éve elsüllyedt Titanicról

10 horror fi...
3

10 horror film, amit képtelenség végignézni 

2022.10.14. 5 perc olvasás

10 horror film, amit képtelenség végignézni 

Ez a világ 1...
4

Ez a világ 10 legismertebb festménye. Tudod, melyiknek mi a címe? Kvíz!

2024.02.07. 2 perc olvasás

Ez a világ 10 legismertebb festménye. Tudod, melyiknek mi a címe? Kvíz!

Csak az embe...
5

Csak az emberek 1 százaléka ismeri fel a képen megbújó hírességet - neked sikerül?

2022.07.27. 1 perc olvasás

Csak az emberek 1 százaléka ismeri fel a képen megbújó hírességet - neked sikerül?

Ez is az ala...
6

Ez is az alapműveltség része: ismered a leghíresebb magyar filmeket? Kvíz!

2023.06.20. 1 perc olvasás

Ez is az alapműveltség része: ismered a leghíresebb magyar filmeket? Kvíz!

A 25 legjobb...
7

A 25 legjobb horrorfilm, ha igazán rettegni akarsz

2021.10.31. 5 perc olvasás

A 25 legjobb horrorfilm, ha igazán rettegni akarsz

Mennyit tuds...
8

Mennyit tudsz Magyarországról? Kvíz 10 alapvető kérdéssel hazánk földrajzáról

2023.05.16. 1 perc olvasás

Mennyit tudsz Magyarországról? Kvíz 10 alapvető kérdéssel hazánk földrajzáról

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves