Végre kiderült, hogy kik kapták a főszerepet.
Végre kiderült a legizgalmasabb részlet az HBO Maxra készülő Harry-Potter sorozattal kapcsolatban. Több mint 30 ezer jelentkező közül kiválasztották, hogy kik a legtökéletesebb gyerekszínészek Harry, Ron és Hermione szerepére.
Harry Potter bőrébe Dominic McLaughlin bújik, míg Hermionét Arabella Stanton alakítja, Ronként pedig Alastair Stout színész lesz látható. A hírt a történet írója, J.K. Rowling is megerősítette a közösségi médiában, valamint egy kép is napvilágot látott a színészekről:
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Korábban már az is kiderült, hogy Albus Dumbledore bőrébe John Lithgow bújik, meg Perselus Pitonként Paapa Essiedu lesz látható. De már az is biztos, hogy Minerva McGalagonyt Janet McTeer alakítja majd a 2027-ben érkező szériában.
A cél az, hogy a sorozat minél részletesebben kövesse majd J.K. Rowling könyveit, és a tervek szerint 7-8 évad készülhet majd összesen. Azt azonban még nem tudni, hogy ki fogja a főgonoszt, Voldemortot alakítani, de természetesen a rajongók már nagyon kíváncsiak.
Sokan örülnének, ha az Oscar-díjas Cillian Murphy lenne a befutó, sőt a filmekben Voldemortot alakító Ralph Fiennes is úgy gondolja, hogy ez egy nagyszerű ötlet lenne, ha a készítők neki ajánlanák fel a szerepet:
Cillian fantasztikus színész. Ez egy csodálatos javaslat. Én teljes mértékben mellette lennék.
Nos, talán már nem kell olyan sokat várnunk, hogy az egész szereplőgárdára fény derüljön, ám még így is sok idő mire a sorozatot láthatjuk a streamingszolgáltatón.
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!