Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Super Sema

Fekete animált szuperhős állít példát az afrikai gyerekeknek

2021. augusztus 26.

3 perc olvasás

ELLE

sorozat animáció példakép szuperhős gyereksorozat fekete példakép
Fekete animált szuperhős állít példát az afrikai gyerekeknek

Csak nőkből álló alkotói csapat fejéből pattant ki Super Sema, az első színes bőrű animált szuperhős.


A tízéves afrikai szuperhős, Sema két legfőbb erőssége a kreativitás és az innováció – testvérével, MB-vel együtt a technológiát segítségül hívva oldják meg a felmerülő problémákat. Fő ellenségük a mesterséges intelligenciával bíró robot, Tobor.

A Super Sema az első afrikai animációs szuperhős-sorozat, amely a YouTube Originals felületén debütált még márciusban, a nemzetközi nőnapon. A sorozatot az első négy héten mintegy 15 millióan nézték meg, a közönség fele pedig Afrikán kívüli néző volt.

„Az afrikai gyerekeknek szükségük van arra, hogy a televízióban és a médiában is megjelenjenek” – mondta a CNN-nek Clara Njeru, a sorozat mögött álló Kukua nevű cég produkciós vezetője. A csak nőkből álló készítői csapat munkáját egy hollywoodi híresség, az Oscar-díjas Lupita Nyong’o is támogatja, aki nemcsak a show egyik részvényese, hanem a sorozat egyik karakterének, Mama Duniának is kölcsönzi a hangját.

Szükség van példaképekre

A Kenyában felnőtt Clara Njeru a saját tapasztalatait is beleszőtte az animációs sorozat történetébe. Tanár anyukája révén a családja mindig is ösztönözte a kíváncsiságot és a tudásvágyat, ám otthon nem volt számítógépük. Clara csak az iskolában férhetett hozzá a kompjúterhez, majd kiváló matematikai eredményeinek köszönhetően az egyetemen informatikát kezdett tanulni. Elmondása szerint fokozott nyomást érzett a vállain, hogy nőként jól teljesítsen a tudományos és műszaki területeken.

Clara 2016-ban csatlakozott a Kukua csapatához, azzal a céllal, hogy erős női példaképeket hozzon a képernyőkre. A nők által vezetett cég egy fehér férfiak által dominált iparágban szeretné áttörni a korlátokat, és megkérdőjelezni a nemi sztereotípiákat.

„Amikor fiatal voltam, szinte nem is volt a televízióban olyan animációs tartalom, ami számomra is átélhető lett volna. Ma már tudjuk, mekkora előnyt jelent a gyerekeknek, ha láthatják magukat ábrázolva – mondja Njeru. – Nagyon kevés a fekete bőrű példakép, aki a természettudományok, a technológia, a mérnöki tudományok, a művészetek és a matematika területén tevékenykedik, és közöttük is még kevesebb az afrikai származású. A Kukuánál hiszünk abba, hogy ha látjuk őket, akkor mi is azzá válhatunk.”

Neked ajánljuk

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

A 25 legjobb...
1

A 25 legjobb horrorfilm, ha igazán rettegni akarsz

2021.10.31. 5 perc olvasás

A 25 legjobb horrorfilm, ha igazán rettegni akarsz

Csak az embe...
2

Csak az emberek 1 százaléka ismeri fel a képen megbújó hírességet - neked sikerül?

2022.07.27. 1 perc olvasás

Csak az emberek 1 százaléka ismeri fel a képen megbújó hírességet - neked sikerül?

Mennyit tuds...
3

Mennyit tudsz Magyarországról? Kvíz 10 alapvető kérdéssel hazánk földrajzáról

2023.05.16. 1 perc olvasás

Mennyit tudsz Magyarországról? Kvíz 10 alapvető kérdéssel hazánk földrajzáról

Új, döbbene...
4

Új, döbbenetes felvétel jelent meg a 110 éve elsüllyedt Titanicról

2022.09.01. 2 perc olvasás

Új, döbbenetes felvétel jelent meg a 110 éve elsüllyedt Titanicról

Ez is az ala...
5

Ez is az alapműveltség része: ismered a leghíresebb magyar filmeket? Kvíz!

2023.06.20. 1 perc olvasás

Ez is az alapműveltség része: ismered a leghíresebb magyar filmeket? Kvíz!

30 ikonikus...
6

30 ikonikus hollywoodi barátság

2019.06.07. 1 perc olvasás

30 ikonikus hollywoodi barátság

Ez a világ 1...
7

Ez a világ 10 legismertebb festménye. Tudod, melyiknek mi a címe? Kvíz!

2024.02.07. 2 perc olvasás

Ez a világ 10 legismertebb festménye. Tudod, melyiknek mi a címe? Kvíz!

10 horror fi...
8

10 horror film, amit képtelenség végignézni 

2022.10.14. 5 perc olvasás

10 horror film, amit képtelenség végignézni 

Ezek is érdekelhetnek

Jön Az olajü...

Jön Az olajügynök 2. évada: te láttad már az előzetest?

2025.11.01. 2 perc olvasás

Széria

6 remek film...

6 remek film és sorozat a Netflixen, amit te se hagyj ki novemberben

2025.10.28. 4 perc olvasás

Streaming

Itt a döbben...

Itt a döbbenetes Szex és New York rajongói elmélet – ez mindent megváltoztat

2025.10.25. 5 perc olvasás

Theory

Jön az Emily...

Jön az Emily Párizsban folytatása – meglepő dolog derül ki a friss előzetesből

2025.10.24. 4 perc olvasás

Emily in Paris

Kim Kardashi...

Kim Kardashian bőrfűzős ruhája mindent vitt Londonban – mutatjuk a fotót

2025.10.23. 2 perc olvasás

Dress

Nagy bejelen...

Nagy bejelentést tett Meghan Markle – a netflixes sorozatáról van szó

2025.10.15. 2 perc olvasás

Royal family

Elképesztő,...

Elképesztő, ami kiderült a Stranger Things utolsó évadáról – monumentális finálé várható

2025.10.15. 5 perc olvasás

Series

5 sorozat az...

5 sorozat az HBO Maxon, amit imádnak a nők

2025.10.14. 4 perc olvasás

Széria

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves