Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Az Istennők útja Bologna és Firenze között meggyógyítja a lelket

2019. március 19.

2 perc olvasás

nők bologna firenze Olaszország túra
Az Istennők útja Bologna és Firenze között meggyógyítja a lelket

Egy vándorút nőknek Olaszországban, ahol magunkra találunk


A Destinaziona Umana nevű utazásszervező cég egy kifejezetten nőknek szóló túrát tervez gyönyörű olasz tájakon. A túra a Bolognát és Firenzét összekötő történelmi útvonalon zajlik majd, a Toszkán-emilián Appennineken keresztül. A  csodás tájakon végre ki tudjuk ereszteni a fáradt gőzt és tökéletes harmóniában találhatjuk magunkat a természettel. A hátizsákos gyaloglás közben érdemes kikapcsolni a digitális eszközöket, hogy ne tereljék el a figyelmünket a lényegről. Ez az útvonal  - amelyet eredetileg Istenek útjának is neveznek - régóta szolgál a lélek feltöltésére, és mit sem változott az évszázadok során.

Az élmény igen intenzívnek ígérkezik, az itiner szerint az út Bologna főteréről indul és a firenzei Piazza della Signorián ér véget.

A túra, amellett, hogy a jóllétünkről gondoskodik, igyekszik az embert szembesíteni saját félelmeivel, és kiléptetni a komfortzónájából, ezzel segít legyőzni a szorongást és aggodalmakat. A túra szervezői először minden jelentkezővel elbeszélgetnek és felkészítik az útra. Igyekszenek felderíteni, mi az, amiben az illető élete változást igényel és segítenek, hogy az úton hogyan helyezze ezt fókuszba. A motivációt három különleges nő, Selena Cassetta és Milena Marchioni blogger, illetve Francesca Sanzo író és kommunikációs szakember erősíti a résztvevőkben.

A hatnapos, 130 kilóméteres Istennők útja túrának eddig három időpontja van, április 23., május 21. és szeptember 24. A résztvevőket Gianluca, a csapat egyetlen férfitagja kíséri végig, aki képzett túravezető és természetvédő. Mivel ő tudja, mikor merre kell menni, az ember tényleg teljesen elengedheti magát és belülre figyelve felszabadíthatja túlterhelt lelkét és elméjét.

További info:

destinazioneumana.it Forrás: elle.it

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla
1

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

2023.05.07. 2 perc olvasás

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból
2

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

2023.01.19. 2 perc olvasás

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel
3

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

2022.11.15. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján
4

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

2022.10.02. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről
5

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

2022.09.05. 2 perc olvasás

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt
6

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

2022.09.15. 1 perc olvasás

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"
7

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

2022.07.14. 2 perc olvasás

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét
8

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

2022.11.28. 2 perc olvasás

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

ezek is érdekelhetnek

Kiderült: ebben az országban a legjobb nőként élni

Kiderült: ebben az országban a legjobb nőként élni

2023.11.03. 2 perc olvasás

KUTATÁS

Miért fontos, hogy a nők kilépjenek a generációs mintákból?

Miért fontos, hogy a nők kilépjenek a generációs mintákból?

2023.10.30. 12 perc olvasás

Idolok szoknyában

Bécs így számolja fel a menstruációs szegénységet

Bécs így számolja fel a menstruációs szegénységet

2023.09.20. 1 perc olvasás

Woman Life

Milyen táskát hordasz? Sokat elárul a rejtett képességeidről

Milyen táskát hordasz? Sokat elárul a rejtett képességeidről

2023.06.27. 4 perc olvasás

Személyiségteszt

Kevesebb melltartó: a pandémia így változtatta meg a nők fehérneműviselési szokásait

Kevesebb melltartó: a pandémia így változtatta meg a nők fehérneműviselési szokásait

2023.06.05. 4 perc olvasás

Melltartó-trend

Szomorú trend terjed a közösségi médiában, így védekeznek a nők az utcai zaklatás ellen

Szomorú trend terjed a közösségi médiában, így védekeznek a nők az utcai zaklatás ellen

2023.05.26. 2 perc olvasás

Zaklatás

Ez a tudományos magyarázat arra, hogy a nők miért buknak a házas férfiakra

Ez a tudományos magyarázat arra, hogy a nők miért buknak a házas férfiakra

2022.08.17. 3 perc olvasás

Vonzalom

„Japánban nehéz volt egy nőnek anyagilag önálló életet kialakítania”

„Japánban nehéz volt egy nőnek anyagilag önálló életet kialakítania”

2022.02.08. 2 perc olvasás

Women of Hungary

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves