Aubrey Plaza és Christopher Abbott a Tony-gálán debütáltak párként a vörös szőnyegen.
Aubrey Plaza ritkán enged betekintést a magánéletébe, éppen ezért volt különösen fontos momentum, amikor a párja, Christopher Abbott oldalán jelent meg a 79. Tony-gála vörös szőnyegén New Yorkban. A párosnak ez volt az első hivatalos vörös szőnyeges megjelenése. A 41 éves Aubrey és a 40 éves Christopher tavasszal erősítették meg, hogy első közös gyermeküket várják. A baba ősszel érkezhet, a pár pedig láthatóan boldogan, de továbbra is visszafogottan kezeli a nagy hírt.
Aubrey Plaza egy földig érő, fekete Chanel ruhát választott az estére, vékony pántokkal és fehér, lefelé futó csíkokkal. A fazon egyszerre volt letisztult és látványos, ráadásul szépen kiemelte a színésznő gömbölyödő pocakját. Nem volt szükség nagy ékszerekre vagy túlzó részletekre, a finom smink, a bordós manikűr és a természetes kisugárzás bőven elég volt ahhoz, hogy minden tekintet rá szegeződjön. Christopher Abbott szettje pedig szépen harmonizált a színésznő outfitjével, hiszen a színész egy klasszikus fekete bársony zakót, nadrágot, és hozzá illő keskeny nyakkendőt viselt, a szettet pedig egy fekete csizmával tette teljessé.
Aubrey Plaza és Christopher Abbott egyébként már régóta ismerik egymást, a 2020-as Fekete medve című filmben dolgoztak együtt, később pedig a Danny and the Deep Blue Sea című off-Broadway darabban is közösen szerepeltek. A kapcsolatukról sokáig alig lehetett tudni valamit, de most kivételt tettek és együtt jelentek meg a vörös szőnyegen. A Tony-gálán Christopher Abbottot az Arthur Miller-féle Az ügynök halála című darabban nyújtott alakításáért jelölték, ahol Biff Lomant alakította. Aubrey tehát most elsősorban őt támogatta az eseményen, de a megjelenésük végül legalább annyira szólt a kapcsolatuk új fejezetéről is.
A színésznő számára az elmúlt időszak különösen nehéz volt, ugyanis a férje (akivel már egy ideje különéltek) Jeff Baena rendező 2025 januárjában hunyt el, a férfi 47 évesen önkezével vetett véget az életének. Aubrey később őszintén beszélt arról, milyen nehéz volt megélni a veszteséget, és mennyire hálás azért, hogy újra képes haladni tovább az életben.
(via)
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!