Kim Kardashian nem kis feltűnést keltett Sanghajban.
Kim Kardashianról pontosan tudjuk, hogy a divatban nem ismert tréfát. Szettjeivel újra és újra bizonyítja, hogy nem fél merész és bátor darabokat magára venni, egyik legutóbbi megjelenése azonban még a szokásosnál is feltűnőbbre sikerült.
A médiaszemélyiség a napokban egy Nike x SKIMS eseményen vett részt Sanghajban, az alkalomra pedig egy testhez simuló, bronzszínű catsuitot választott, ami valahol talán a jövő divatját idézte, de közben mégis egy kissé fehérneműs hatást keltett. A realitysztár az Instagramon mutatott képeket a sanghaji útjáról, a képeken pedig az említett selymes fényű, bronz árnyalatú ruhát viseli, ami amellett, hogy szorosan követte a test vonalát, vékony pántokat is kapott, valamint a melltartókosár is hangsúlyos részletétként jelent meg a dressen.
Kim az outfitjét egy hasonlóan árnyalatú, áttetsző, hosszú ujjú felső fölött viselte, így a szett egyszerre volt rétegezett és egységes. Az üzletasszony egyébként a monokróm vonalat sem törte meg, ugyanis a lookhoz társított hegyes orrú cipőjét is ugyanolyan selymes anyaggal vonták be, mint a catsuitot. Az összeállításhoz aztán egy barna bőr trench kabátot is felvett, a végeredmény rendkívül harmonikus lett, visszafogottságról ugyanakkor nem beszélhetünk: a megjelenés minden részletében tükrözte Kim vakmerő ízlését.
Kim Kardashian szettje jól illeszkedik ahhoz a trendhez, amely az elmúlt szezonokban újra egyre erősebben jelen van: a fehérneműk és az azokból kölcsönzött részletek látványosan bekerültek a hétköznapi ruhatárba. A látható melltartókosarak, áttetsző anyagok, csipkék, szaténok és slip dress fazonok már rég nem számítanak kizárólag esti vagy hálószobai daraboknak. A Miu Miu 2025-ös őszi-téli kifutóján például kötött felsők alól villantak ki a melltartók, míg a Coperni, a Gucci és a Versace kollekcióiban a romantikus hálóingeket idéző ruhák kaptak hangsúlyos szerepet.
Bár Kim mindig is arról volt híres, hogy szeretett vinni némi csavart az outfitjeibe, az elmúlt időszakban mégis látványosan megváltozott valami a szettjeit illetően. Az üzletasszony stylist váltott, az új segítője Law Roach lett, aki hosszú évek óta együtt dolgozik már például Zendayával. A szakember a közelmúltban megszólalt a Kimmel való közös munkáról, és röviden csak annyit mondott, nagyon élvezi azt.
„Tudja, mit akar, ugyanakkor teret ad az alkotásnak”
– mondta Kimről Roach.
(via)
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!