A legendás olasz divattervező, aki korszakalkotó öltönyeivel és kifinomult estélyi ruháival vált világhírűvé, szeptember 4-én, 91 évesen hunyt el.
Ahogyan arról itt, az ELLE oldalán is beszámoltunk Giorgio Armani a szerettei körében, békésen hunyt el, haláláról a nevét viselő divatház tájékoztatta a világot. Armani úgy halt meg, ahogyan élt, gyakorlatilag az utolsó pillanatban is még dolgozott, teljes szívvel elköteleződve a vállalat, a kollekciók és a jövőbeli projektek mellett. Armani persze óriási vagyont hagyott hátra, a kérdés már csak az, ki örökli a mesés összegeket?
Giorgio Armani 1934. július 11-én született Piacenzában, a divat pedig eleinte egyáltalán nem szerepelt a tervei között. Orvosnak készült, a Milánói Egyetemen tanult, majd besorozták a hadseregbe. Ezt követően viszont nem tért vissza az egyetemre, helyette dolgozni kezdett a La Rinascente áruházban, ahol előbb kirakatrendezőként és fotósasszisztensként dolgozott, majd hamarosan beszerző lett. 1964-ben már a Hitman nevű Cerruti-vonal férfiruha-kollekcióját vezette, 1975-ben pedig – párja és üzlettársa, Sergio Galeotti bátorítására hozta létre a saját márkáját. Ekkor született meg az ikonikus béleletlen zakó, ami aztán a férfi és női divatban is meghatározóvá vált.
A márka azóta világszerte ismertté és elismerté vált, évente pedig mintegy 2,7 milliárd dolláros forgalmat generál. Armani személyes vagyona a Forbes szerint a halála előtt mintegy 12,1 milliárd dollár volt, ami a 2020-as 5,4 milliárdhoz képest több mint duplázódást jelent. Az Armani-birodalom messze túlmutat a divaton, hiszen a tervező nevéhez luxus és modern vonalak, lakberendezési termékek, parfümök, szépségápolási termékek és hotelek is fűződnek.
Armani soha nem nősült meg, és gyermekei sem születtek, azt azonban, hogy mi lesz a birodalmával a halála után, gondosan megtervezte. 2016-ban létrehozta a Giorgio Armani Alapítványt, amely a cég jövőjét és függetlenségét hivatott biztosítani. A szervezet emellett jótékonysági és társadalmi ügyeket is támogat majd, összhangban az alapító akaratával. A hagyatékból persze valószínűleg közeli családtagok – unokaöcsök, unokahúgok – is részesülnek, a végrendelet pontos rendelkezései alapján. Szakértők szerint Armani ezzel a lépéssel nemcsak a vállalat stabilitását garantálta, hanem kreatív örökségét is megőrizte, távol tartva a céget a felvásárlások és belső viták veszélyétől.
(via)
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!