Valódi luxusesküvő volt Zein Al Qutami és Celio Saab menyegzője, ahol a sztárvendégek és a lenyűgöző helyszín ellenére is a tervező három esküvői ruhája vitte a prímet.
Milyen érzés lehet beházasodni világ egyik leghíresebb divattervezőjének családjába? Nos, erről Zein Al Qutamit is megkérdezhetnénk, aki a hétvégén hozzáment Elie Saab fiához, Celióhoz.
A Jordániában született, de jó ideje az Egyesült Arab Emirátusokban élő Zein egy PR-ügynökség marketingeseként dolgozik, ám munkájától függetlenül ismerkedett meg Dubajban a libanoni tervező kisebbik fiával, Celióval 2021-ben. Első randevújuk olyan jól sikerült, hogy már másnap újra találkoztak, sőt rövidesen közös nyaralásra is mentek. A szimpátiából románc, a románcból pedig jegyesség lett. Celio 2024. nyarán kérte meg kedvese kezét egy saját tervezésű gyémátgyűrűvel, az esküvőre pedig idén július 18-án került sor Beirutban.
A háromnapos menyegző valódi szenzációnak számított a térségben, nem véletlenül: valamennyi neves arab híresség, énekes, színész és modell, és persze a divatvilág nagyágyú közül is sokan szerepeletek a mintegy ezer fős vendéglistán. A helyszín egy exkluzív lakóövezet, a Faqra Club volt, ahol lenyűgöző dekorációval, többezer virággal, valamint gyertyával, és persze elképesztő fogásokkal várta az ifjú pár a meghívottakat. Az esküvői torta tíz emeletes volt, a felvágásához pedig tűzijátékok és vetített pillangók körében érkezett meg a pár, azonban még ez sem tudta ellopni a show-t Zein és ruhái elől.
A menyasszonyt nem túl meglepő módon újdonsült apósa öltöztette, összesen három elképesztő, személyre szabott ruhakölteménybe. Az előpartin Zein egy arany rojtokkal díszített, kőberakásos estélyit viselt, melynek alapját egy idei kollekciós modell adta.
A fő attrakció természetesen az a ruha volt, amelyben Zein oltár elé vonult: egy váll nélküli, jókora volumenű, több méter széles és hosszú uszályú kreálmányt viselt esküje alatt, amelyet ezüstös virág hímzés díszített. Rendkívül frappáns módon Zein nem is klasszikus csokrot kapott ehhez a lookhoz, hanem valódi kristályvirágokkal a kezében érkezett meg Celio oldalára.
Később a friss menyasszony átöltözött egy valamivel mobilisabb, ám ugyanannyira szép, második ruhába, amelyben szó szerint átmulatta az éjszakát. Ez a viszonylag mélyen dekoltált, szűkebb szabású ezüst csíkokkal díszített szett önmagában is káprázatos volt. Zein földig érő, a ruhához passzoló fátylával pont úgy nézett ki, mint egy valódi hercegnő.
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!