Dakota Johnson tetőtől talpig feketébe öltözött New Yorkban, de egyetlen fehér kiegészítővel teljesen átírta az összhatást.
Az egyszínű öltözködés elsőre egyszerűnek tűnhet, ráadásul könnyű vele komor vagy egyhangú hatást kelteni. Dakota Johnson azonban az egyik legutóbbi szettjével bebizonyította, hogy egy teljesen fekete szett is lehet könnyed és kifinomult.
A színésznő egy hosszú fekete szoknyát és laza kötött felsőt párosított egymással, amihez sötét napszemüveget és egy túlméretezett Valentino táskát választott. A szett minden eleme ugyanazon a színskálán mozgott, egészen a cipőig. Dakota ugyanis hegyes orrú, hófehér körömcipővel egészítette ki a megjelenését, ez az egyetlen világos részlet pedig elég volt ahhoz, hogy az összhatás ne váljon túl unalmassá.
Külön érdekesség, hogy az ősz beköszöntével általában a barna, a mélyzöld, a bordó és a rozsdás árnyalatok kerülnek előtérbe, Dakota azonban most teljesen kihagyta ezeket, és megmutatta, hogy a fekete ugyanúgy működhet szezonális színként.
A monokróm öltözködésnél sokat számít, hogy ne minden darab ugyanolyan szabású és textúrájú legyen. Dakota esetében a hosszú, egyenesebb szoknya és a lazább kötött felső éppen elég különbséget adott a szettnek. A túlméretezett táska szintén segített abban, hogy az összeállítás ne legyen túl szigorú, sőt a szett így valójában könnyed, nappali eleganciát sugárzott.
Dakota hétköznapi stílusa egyébként is általában visszafogott, gyakran látni egyenes szárú farmerben, kötött pulóverben vagy velúrkabátban, de azért outfitjeivel rendszeresen megmutatja, hogy az egyszerű darabokból is lehet erős szettet építeni.
(via)
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!