Már most sejteni lehet, mely árnyalatok dominálják majd a következő szezont. És előre szólunk, hogy lesznek köztük nagy meglepetések is!
Véget ért az idei őszi fashion week-szezon, vagy ahogy a divatiparban emlegetik, a fashion month, ahol a világ legnagyobb márkái mutatták be jövő tavaszi ready-to-wear kollekcióikat. Az abszolút utcai, hétköznapi viseletre tervezett ruhák, lehet, hogy nem egy széles vásárlóréteget céloznak meg, de hatásuk azonban mindenkihez elér, hiszen erőteljesen formálják az elérhetőbb divat irányait is. Ráadásul mivel idén a szokásosnál jóval több új kreatív igazgatói debütálást láthattunk, valóban nagyon izgalmas és sokszínű kollekciók vonultak fel a kifutókon. A ZoeReport most összegyűjtötte és kielemezte, hogy a New Yorkban, Londonban, Milánóban és Párizsban látottak alapján mire számíthatunk, és mely ruhaszínek uralják majd a 2026-os trendeket.
Bár 2025 abszolút a butter yellowról szólt, a ruha-, de smink és körömtrendeket is meghatározó lágy sárgát jövőre a MiuMiu, a Balenciaga és a Loewe kollekciói alapján is egy jóval élénkebb változatra cseréljük. Ez a vidám szín valódi dopamin-löket, már akkor jóval élettel telibbé varázsolja az outfitedet, ha kis felületen, például táskán, körömcipőn vagy sapkán csempészed bele szettedbe. Csodásan passzol a kontrasztos mélykékhez, de a szürkét is tökéletesen kiegészíti.
A rózsaszín 2010 óta ilyen-olyan formában állandó szereplője a színtrendeknek. Az utóbbi években inkább az erőteljesebb, sötétebb Barbie-, vagy Valentino-pink hódított, de jövőre várhatóan visszaugrunk egy évtizedet az időben, és 2016 kedvencét, a millenial pinket láthatjuk reneszánszát élni. Ez az abszolút feminin szín leginkább a nőies szabású ruhákhoz, szoknyákhoz passzol, de más pasztell árnyalatokkal, például babakékkel vagy bézzsel is csodásan fest.
Csak imádni lehet a kobaltkéket, ami Victoria Beckham frissen debütált kollekciójában is többször visszaköszönt. Ha alapjáraton inkább a fekete-fehér ruhákat kedveled, egy ilyen árnyalatú felsővel vagy nadrággal önmagában óriásit csavarhatsz a legegyszerűbb outfiteken is (akár lezseren a válladra kötve, vagy rétegezve is), ráadásul a legtöbb színtípusú embernek is jól is áll – csak meg kell találnod, hogy hozzád a ragyogóbb hideg-, vagy a tompább meleg verziók passzolnak inkább.
A maximalisták és a dopamin-dressing hívei joggal örülhetnek, hiszen a jövő tavaszi-nyári szezon tényleg az élénk színekről szól majd! Akarva-akaratlanul, de új albumával már Taylor Swift is előrevetítette a narancs felemelkedését, ám a popsztáron túl több nagy divatház is fontos szerepet szánt ennek az árnyalatnak. Tény, ezt a kissé megosztó színt nem a legegyszerűbb viselni, de akár apró kiegészítőkön vagy felsőkön felbukkanó narancsos mintákkal is el lehet kezdeni a vele való barátkozást.
Mit gondolsz, te mely színekkel teszel majd egy próbát?
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!