Tudod, mi az a boszorkányablak? Nem véletlenül építették ferdén annak idején

Első pillantásra olyan, mintha valaki rosszul szerelte volna be az ablakot. Pedig a régi házak egyik legkülönösebb építészeti megoldásáról van szó, amihez régi babonák és meglepően hétköznapi magyarázatok kapcsolódnak. A boszorkányablak nemcsak a nevével, hanem a látványával is zavarba ejtő – és ha egyszer észreveszed, biztosan tudni akarod, miért építették így.

Egy régi ház homlokzatán sok minden árulkodhat az épület koráról: a tető hajlásszöge, az ablakok osztása, a faburkolat vagy éppen a tornác kialakítása. Néha azonban akad egy olyan részlet, ami még a történelmi épületekhez szokott szemlélőt is megállásra készteti. Egy teljesen hétköznapi, téglalap alakú ablak, ami nem függőlegesen áll, hanem látványosan elfordítva, ferdén illeszkedik a ház falába.
Nem modern építészeti kísérletről és nem is egy elrontott felújítás nyomáról van szó. Ezek a boszorkányablakok több mint százéves házakon is fennmaradtak, és különösen az Egyesült Államok északkeleti részén, Vermont államban váltak ismertté. A helyiek pedig olyan nevet adtak nekik, ami önmagában is egy különös történetet sejtet.

Mi az a boszorkányablak, és miért áll ferdén?

A boszorkányablak, angolul witch window, egy hagyományos, téglalap alakú ablak, amit elfordítva, a tető vonalához igazodva építettek be. Leggyakrabban régi vidéki házak felső szintjén, két eltérő tetősík közötti keskeny falszakaszon találkozhatunk vele.
A legkülönösebb benne éppen az, hogy maga az ablak teljesen hétköznapi. Nem kör alakú, nem háromszögletű, és nem is egyedi formájú szerkezet. Ugyanolyan nyílászáró, amilyet a ház más részein is találhatnánk, csak szokatlan szögben áll. A tok és a szárny az ablakkal együtt elfordul, így a látvány olyan, mintha a ház egyik részlete kibillent volna a helyéről.
A boszorkányablakokat leginkább Vermont építészeti sajátosságaként tartják számon, bár a szomszédos New Hampshire és Maine állam egyes régi épületein is előfordulnak. Különösen a 19. századi vidéki házak világához kapcsolódnak, ahol az építkezés során gyakran a rendelkezésre álló helyhez és anyagokhoz kellett alkalmazkodni.

A legenda szerint ezért nem tudtak berepülni a boszorkányok

A népi magyarázat szerint a ferdén álló ablakokon a boszorkányok nem tudtak berepülni a házba. A történet úgy tartja, hogy a seprűnyélen közlekedő boszorkányok számára egy ilyen szokatlanul elfordított nyílás leküzdhetetlen akadályt jelentett.

A legenda különösen jól illik a régi New England-i házak hangulatához, a fából épült homlokzatokhoz és az amerikai északkelet néphagyományaihoz. A történet azonban nem tekinthető bizonyított építészettörténeti magyarázatnak. Nincs meggyőző bizonyíték arra, hogy az ablakokat eredetileg a boszorkányoktól való félelem miatt helyezték volna el ferdén.
Sokkal valószínűbb, hogy a szokatlan építészeti megoldáshoz idővel kapcsolódott a különös történet. Ahogyan számos régi házhoz és épületrészlethez, ezekhez az ablakokhoz is olyan magyarázatokat társítottak, amik a helyi képzeletvilágból táplálkoztak.

A valódi ok sokkal praktikusabb, mint gondolnánk

A boszorkányablakok titka valójában a régi házak tetőszerkezetében és a helyhiányban keresendő.
Vermont vidéki épületein gyakran előfordult, hogy az eredeti házhoz később egy újabb szárnyat építettek. Az egymáshoz kapcsolódó tetők között így keskeny, háromszögszerű falfelületek maradhattak, ahol egy hagyományosan, függőlegesen beépített ablak már nem fért volna el.
A megoldás egyszerű volt: az ablakot elfordították, hogy a rendelkezésre álló helyen mégis bejusson a természetes fény, és szükség esetén szellőztetni is lehessen a helyiséget.
A Vermont Public építészettörténeti összeállításában megszólaló szakértők szerint a ferdén beépített ablak elsősorban takarékos és célszerű megoldás lehetett. Nem kellett különleges formájú nyílászárót készíttetni, és a tetőszerkezet jelentős átalakítása helyett a meglévő adottságokhoz alkalmazkodhattak.
Vagyis amit ma különös építészeti látványosságnak tartunk, az eredetileg egy nagyon is gyakorlatias döntés eredménye lehetett.

Koporsóablaknak is nevezték – de vajon miért?

A boszorkányablaknak egy másik, még meghökkentőbb elnevezése is fennmaradt: coffin window, vagyis koporsóablak.
Az ehhez kapcsolódó történet szerint a régi házak szűk lépcsőin nehéz volt levinni a koporsót az emeletről, ezért inkább az ablakon keresztül juttatták ki a házból. A ferde ablak így állítólag a temetési szokásokhoz kapcsolódott.
Az építészettörténészek azonban ezt a magyarázatot nem tartják meggyőzőnek. Egy koporsót a tetőn keresztül leengedni aligha lett volna egyszerűbb, ráadásul nem sok értelme lett volna eleve felvinni a koporsót az emeletre. A koporsóablak elnevezés tehát inkább a különös építészeti részlethez kapcsolódó helyi történetek egyike, nem pedig bizonyított történelmi tény.

Egy régi ablak új helyen – a takarékosság építészete

A boszorkányablak történetének talán legérdekesebb része, hogy a megoldás nem feltétlenül új ablak készítésével kezdődött.
Amikor egy régi parasztházhoz új épületszárnyat toldottak, előfordulhatott, hogy a bővítés miatt egy korábbi ablakot meg kellett szüntetni. A kiszerelt nyílászárót azonban nem feltétlenül dobták ki. Ha a tető alatt maradt egy megfelelő falszakasz, a régi ablak elfordítva újra felhasználható volt.
Ez a megoldás egyszerre biztosíthatott természetes fényt és friss levegőt az emeleti helyiségnek, miközben az építkezés költségeit is mérsékelhette. 
A mai fenntartható építészet szemszögéből különösen érdekes ez a gondolkodás. Az építőanyagok és szerkezetek újrahasznosítása ma ismét fontos tervezési szempont, a régi vidéki házak építői számára azonban sokszor egyszerű gazdasági szükségszerűség volt.

Miért éppen Vermontban találkozunk velük?

Bár a boszorkányablak Vermont egyik legismertebb építészeti különlegességévé vált, maga a ferdén beépített ablak nem kizárólag ebben az államban fordul elő. New Hampshire, Maine és New England más vidéki területein is találhatunk hasonló példákat.
Az építészettörténészek szerint a legnagyobb koncentrációban Vermont észak-középső részének 19. századi parasztházain figyelhetők meg. Ami igazán helyi sajátosság lehet, az éppen a boszorkányablak elnevezés és a hozzá kapcsolódó legenda. Másutt gyakran egyszerűen ferde vagy elfordított ablakként emlegetik őket.
A házak megőrzött részletei így nemcsak az egykori építési technikákról mesélnek, hanem arról is, hogyan alakítják a helyi közösségek saját történeteiket egy-egy jellegzetes építészeti megoldás köré.

Mit tanulhatunk ma a boszorkányablakoktól?

Magyarországon nem tartozik a hagyományos építészeti megoldások közé a vermonti értelemben vett boszorkányablak. A régi vidéki házak, tetőtér-beépítések és utólagos bővítések azonban nálunk is számos olyan helyzetet teremtenek, amikor a természetes fény beengedése komoly tervezési kihívás.
Egy szűk tetőtéri falszakasz, egy alacsony eresz vagy két épületrész találkozása ma is kreatív megoldásokat igényelhet. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy egy hagyományos ablakot egyszerűen ferdén kellene beépíteni: a korszerű nyílászárók vízelvezetését, vasalatait, tömítéseit és beépítési módját az adott szerkezethez tervezik. Egy mai épületnél az ilyen megoldás csak megfelelő műszaki tervezéssel jöhet szóba.
A boszorkányablakok története végül két egészen különböző világot kapcsol össze. Az egyikben seprűnyélen repülő boszorkányok és különös népi hiedelmek élnek, a másikban találékony építők próbálnak minél több fényt beengedni egy szűk padlástéri helyiségbe. És talán éppen ettől olyan szerethető ez az építészeti furcsaság: ami ma egy mesebeli ház részletének tűnik, azt annak idején valószínűleg egyszerűen jó ötletnek tartották.
Via