Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Unwanted/Unplanned babies

Kiderült: ezért lesz nehéz a kötődés felnőttkorban a nem tervezett gyerekek számára

2023. január 10.

3 perc olvasás

ELLE

anya gyerekek kötődés felnőttkor
 Kiderült: ezért lesz nehéz a kötődés felnőttkorban a nem tervezett gyerekek számára
© Shutterstock

Nehéz a kötődés azoknak a felnőtteknek, akik nem tervezett gyerekek voltak. 


A felnőttkorban is cipelik a terhet azok, akik nem várt gyerekek voltak. A gyermekek 1/3-a nem várt babaként jönnek a világra, valamint sokukat később sem tudják igazán elfogadni a szüleik. A kötődési minták esetében, rendkívül gyakori, hogy a nem tervezett gyerekek esetében nem alakul ki egészséges kötődés, tehát ez a felnőttkori kapcsolataikra is rányomja a bélyeget. 

Megtudhattad a születésed körülményeit a szüleidtől vagy a testvéreidtől, hallhattad valaki mástól, vagy esetleg kiszámoltad, és rájöttél, hogy a nővéred mindössze 10 hónappal azelőtt született

- magyarázta Omri Gillath pszichológus, a Kansasi Egyetem professzora.

Ismerek olyan embereket, akik átmentek egy ilyen folyamaton, és rájöttek, hogy valószínűleg nem tervezettek vagy nemkívánatosak. Ahogyan viselkednek és beszélnek közeli kapcsolataikról, világos volt számomra, hogy ez a kinyilatkoztatás vagy tudás hatással volt arra, hogy felnőttként mennyire érzik magukat biztonságban és szeretetben

- folytatta a szakértő.

Ezek történhetnek a leggyakrabban 

Azok a felnőttek, akiket gyerekkorukban nem akartak gyakran aggódhatnak amiatt, hogy elhagyják vagy elutasítják őket. Az is lehet, hogy elkerülően kötődnek, tehát próbálják megvédeni magukat egy esetleges érzelmi sérüléstől, vagyis próbálják megakadályozni, hogy elköteleződjenek. Szintén nagyon gyakori az ilyen felnőttek esetében, hogy súlyos önbizalomhiány alakul ki náluk. 

Az ilyen élettapasztalatok, amikor nemkívánatosnak vagy nem tervezettnek érzi magát valaki, növeli annak esélyét, hogy aggodalmai lesznek a bizalom, a közelség és a kapcsolati partnerek iránti függőség miatt

- magyarázta Gillath.

Mit lehet tenni?

Felnőttként hajlamosak vagyunk azt feltételezni, hogy ami a múltban történt, az nem olyan fontos, mert az idő minden sebet meggyógyít. Nos, fontos felismerni, hogy ez a feltételezés nem igaz, hatással van ránk a gyerekkorunk. Az egyik legfontosabb, a szülőkkel egy olyan kapcsolatot kialakítani, ami képes elhozni a lelki békét, valamint a sérelmeket meg kell beszélni, ki kell adni. Hatalmas segítséget nyújthat pszichológus is, de akár a családterápia is szóba jöhet, ha a szülők és testvérek is nyitottak. Annak is lehetnek következményei, ha valaki felnőttként tudja meg, hogy a szülei nem akarták őt, meg kell találni a támogatási lehetőségeket, hogy az illető feldolgozhassa a fájdalmát. A szülők esetében gyakori lehet a bűntudat érzése, amiért így éreztek a gyermekük iránt, nekik szintén szakember segíthet abban, hogy elfogadják a történteket, és egy kiegyensúlyozott kapcsolatot alakítsanak ki a gyermekükkel. 

Via

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

10 jel, hogy a gyermekednek ADHD-ja lehet
1

10 jel, hogy a gyermekednek ADHD-ja lehet

2023.08.22. 3 perc olvasás

10 jel, hogy a gyermekednek ADHD-ja lehet

Ez az anya nem engedi a nagyszülőknek, hogy megöleljék a gyerekét: most elárulta, hogy miért
2

Ez az anya nem engedi a nagyszülőknek, hogy megöleljék a gyerekét: most elárulta, hogy miért

2023.03.27. 2 perc olvasás

Ez az anya nem engedi a nagyszülőknek, hogy megöleljék a gyerekét: most elárulta, hogy miért

Kiakadtak a repülőgép utasai: a kislány órákon át nem volt hajlandó abbahagyni ezt
3

Kiakadtak a repülőgép utasai: a kislány órákon át nem volt hajlandó abbahagyni ezt

2022.09.09. 1 perc olvasás

Kiakadtak a repülőgép utasai: a kislány órákon át nem volt hajlandó abbahagyni ezt

4 mondat, amit rendszeresen használj, ha sikeres gyermeket szeretnél nevelni
4

4 mondat, amit rendszeresen használj, ha sikeres gyermeket szeretnél nevelni

2023.11.12. 3 perc olvasás

4 mondat, amit rendszeresen használj, ha sikeres gyermeket szeretnél nevelni

Ezt árulja el a gyermeked neve a személyiségéről
5

Ezt árulja el a gyermeked neve a személyiségéről

2023.01.07. 3 perc olvasás

Ezt árulja el a gyermeked neve a személyiségéről

„10 kegyetlen igazság, amit megtanultam, mióta anya vagyok”
6

„10 kegyetlen igazság, amit megtanultam, mióta anya vagyok”

2023.01.17. 5 perc olvasás

„10 kegyetlen igazság, amit megtanultam, mióta anya vagyok”

„A szüleim egy Harry Potter-szereplő után neveztek el, ez a legkínosabb dolog az életemben”
7

„A szüleim egy Harry Potter-szereplő után neveztek el, ez a legkínosabb dolog az életemben”

2023.10.24. 2 perc olvasás

„A szüleim egy Harry Potter-szereplő után neveztek el, ez a legkínosabb dolog az életemben”

„A fiamról a tanárnője azt mondta, hogy olyan nevet kapott, amit kutyáknak szoktak adni. Nem bírom abbahagyni a sírást”
8

„A fiamról a tanárnője azt mondta, hogy olyan nevet kapott, amit kutyáknak szoktak adni. Nem bírom abbahagyni a sírást”

2023.05.31. 2 perc olvasás

„A fiamról a tanárnője azt mondta, hogy olyan nevet kapott, amit kutyáknak szoktak adni. Nem bírom abbahagyni a sírást”

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves