A gyereknevelés óriási meló, ami közben a szülők akaratlanul is követnek el hibákat.
A gyereknevelés egy igazán izgalmas utazás, tele szeretetettel, nevetéssel és tanulással. Ugyanakkor vannak nehéz pillanatok, amikor a szülők minden igyekezet ellenére, de elkövetnek bizonyos hibákat. A jó hír, hogy ezeknek az elkerülésén lehet aktívan dolgozni, de akkor se ostorozd magad, ha alkalomadtán nem úgy jön ki a lépés, ahogyan azt te eltervezted. Összeállításunkban most megmutatjuk, melyek azok a „hibák”, amiket szinte minden szülő elkövet.
Mindenkinek a saját gyereke a legszebb, a legokosabb és a legtökéletesebb ez kétségtelen, ugyanakkor a túlzott dicséret és az állandó jutalmazás hatására a gyerekek függővé válhatnak a külső elismerésektől. Ehelyett hasznos lehet, ha a gyermeked önbecsülése azáltal épül, hogy elismered az erőfeszítéseit és az előrehaladását. Hiszen nem kizárt, hogy egy „rosszabb” eredmény, mondjuk egy matek 3-as mögött sokkal komolyabb a befektetett energia.
A szülőségben talán az egyik legnehezebb, hogy meg kell tanulnod határokat szabni a gyerekednek, mindezt annak tudatában, hogy pontosan tisztában vagy vele, annak idején te is feszegetetted a szüleid által felállított határokat. Ez az élet természetes rendje, ha azonban nincsenek határok vagy nem elég világosak, az megnehezítheti a gyerek számára a szabályok és a viselkedési elvárások megértését. A gyerekeknek életkoruknak megfelelően szükségük van világos határokra, hogy tudják, mi az a pont ameddig még elmehetnek.
A túlzottan védelmező szülők megfosztják a gyerekeiket fontos tanulási és tapasztalatai lehetőségektől. Sokkal célravezetőbb, ha bátorítod a gyermeked a függetlenségre, ez ugyanis lehetővé teszi a számára, hogy a saját hibáiból tanuljon. Például, ha szeretne neked segíteni a konyhában, akkor engedd meg neki! Persze, a gyerekkel főzés nem egyszerű menet, biztos, hogy többet is kell takarítani majd utána, de gondolj csak bele, mennyire büszke leszel rá, amikor már mindenféle segítség nélkül megsüti neked a kedvenc sütid anyák napjára.
(via)
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!