Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Gyereknevelés

3 hiba, amit ne kövess el, amikor a gyermeked beszélni tanul

2023. szeptember 19.

2 perc olvasás

ELLE

anyaság beszéd gyereknevelés szülők tanulás gyereknevelési tipp
3 hiba, amit ne kövess el, amikor a gyermeked beszélni tanul
© Getty Images

Egy nyelvszakértő megosztotta, hogy milyen hibákat követ el a legtöbb szülő, amikor a 12 és 24 hónapos kor között lévő gyermeke beszélni tanul.


Egy gyermek életében hatalmas fordulópontot jelent, amikor beszélni tanul, a szülők számára pedig valószínűleg nincs izgalmasabb, mint hallani a kicsi első szavait.

A gyerekkel való kommunikáció ebben az életszakaszban nagyon fontos, ám sok szülő nem megfelelően kezeli a helyzetet.

A szülők leggyakrabban elkövetett hibái, amikor a gyerek beszélni tanul

Egy nyelvszakértő, Moira, aki maga is édesanya, elmondta, mire érdemes figyelnie a szülőknek az 1 és 2 év közötti gyermekek esetében, ha a beszédtanulásról van szó.

1. Mondd ezt!

Soha nem szabad azt kérni egy kisgyereknektől, hogy „Mondd ezt!” vagy „Mondd azt!”. Minél inkább megpróbálja a szülő rávenni a gyereket, annál nagyobb nyomást helyez rá, és egyre kisebb az esély arra, hogy a gyermek megszólal majd. Ráadásul a szó így kikerül az eredeti szövegkörnyezetből, ami egyáltalán nem jó.

A gyerekek hatékonyabban megtanulják a szavakat, ha kontextusba helyezik őket, mert így azok nagyobb jelentőséget kapnak.

Hasznosabb, ha inkább naponta többször is beleszövik a szülők a mondandójukba a megtanulandó szavakat.

beszed-tanulas-elle.hu
Forrás: Getty Images

2. Bababeszélgetés

Abba kell hagyni a gügyögést és a kisbabákhoz illő szavak használatát. Hagyni kell a kicsiket, hogy az életkoruknak megfelelő szavakat is megtanulják, de ez csak akkor működhet, ha a szülők aktívan beszélnek hozzájuk. Ha továbbra is megmarad a „bababeszéd”, azzal minden szülő hátráltatja a saját gyermeke fejlődését.

3. Nem kell egyetlen szót ismételgetni

Ha egy szülő görcsösen próbál megtanítani egyetlen szót, a kisgyerek elveszti az érdeklődését a beszéd iránt az adott pillanatban. Ehelyett előnyösebb, ha úgy segít a szülő, hogy amikor a kicsi kimond egy új szót, akkor kontextusba helyezi azt, ezzel is bővítve az ismereteit.

via

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Kiakadtak a repülőgép utasai: a kislány órákon át nem volt hajlandó abbahagyni ezt
1

Kiakadtak a repülőgép utasai: a kislány órákon át nem volt hajlandó abbahagyni ezt

2022.09.09. 1 perc olvasás

Kiakadtak a repülőgép utasai: a kislány órákon át nem volt hajlandó abbahagyni ezt

Ez az anya nem engedi a nagyszülőknek, hogy megöleljék a gyerekét: most elárulta, hogy miért
2

Ez az anya nem engedi a nagyszülőknek, hogy megöleljék a gyerekét: most elárulta, hogy miért

2023.03.27. 2 perc olvasás

Ez az anya nem engedi a nagyszülőknek, hogy megöleljék a gyerekét: most elárulta, hogy miért

„A fiamról a tanárnője azt mondta, hogy olyan nevet kapott, amit kutyáknak szoktak adni. Nem bírom abbahagyni a sírást”
3

„A fiamról a tanárnője azt mondta, hogy olyan nevet kapott, amit kutyáknak szoktak adni. Nem bírom abbahagyni a sírást”

2023.05.31. 2 perc olvasás

„A fiamról a tanárnője azt mondta, hogy olyan nevet kapott, amit kutyáknak szoktak adni. Nem bírom abbahagyni a sírást”

10 jel, hogy a gyermekednek ADHD-ja lehet
4

10 jel, hogy a gyermekednek ADHD-ja lehet

2023.08.22. 3 perc olvasás

10 jel, hogy a gyermekednek ADHD-ja lehet

Ezt árulja el a gyermeked neve a személyiségéről
5

Ezt árulja el a gyermeked neve a személyiségéről

2023.01.07. 3 perc olvasás

Ezt árulja el a gyermeked neve a személyiségéről

„Elcserélték a kisbabámat a kórházban. 5 évig egy idegen ember gyerekét neveltem”
6

„Elcserélték a kisbabámat a kórházban. 5 évig egy idegen ember gyerekét neveltem”

2023.06.20. 2 perc olvasás

„Elcserélték a kisbabámat a kórházban. 5 évig egy idegen ember gyerekét neveltem”

4 dolog, amit a sikeres gyerekek szülei máshogy csinálnak, mint a többség
7

4 dolog, amit a sikeres gyerekek szülei máshogy csinálnak, mint a többség

2023.07.13. 3 perc olvasás

4 dolog, amit a sikeres gyerekek szülei máshogy csinálnak, mint a többség

„10 kegyetlen igazság, amit megtanultam, mióta anya vagyok”
8

„10 kegyetlen igazság, amit megtanultam, mióta anya vagyok”

2023.01.17. 5 perc olvasás

„10 kegyetlen igazság, amit megtanultam, mióta anya vagyok”

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves