Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Családalapítás

Negyvenéves mélyponton a születési arány Kínában

2021. november 23.

3 perc olvasás

ELLE

esküvő gyerekek gyermekvállalás házasság születés társadalom
Negyvenéves mélyponton a születési arány Kínában

Az ezer lakosra jutó születések száma az elmúlt 43 év legalacsonyabb szintjére csökkent tavaly Kínában, tovább fokozva az elöregedő társadalom hatásai miatti aggodalmakat.


A China Daily című kínai lap a múlt hétvégén kiadott, 2021-es statisztikai évkönyvre hivatkozva azt írta, hogy tavaly Kínában minden ezer emberre 8,52 születés jutott, ami a legalacsonyabb születési arány volt 1978 óta. A születési és halálozási arány különbségét jelentő természetes népességnövekedés aránya ezer emberre vetítve 1,45-re zsugorodott, ami szintén az elmúlt 43 év legalacsonyabb adata volt.

Kevesebb a szülőképes korú nő

Csaj Csen-vu, a pekingi Zsenmin Egyetem népességkutató központjának vezetője a China Daily szerint úgy vélekedett, hogy a csökkenő születési arány hátterében elsősorban a szülőképes korú nők számának visszaesése, valamint a hanyatló gyermekvállalási kedv áll. A szakértő előrejelzése szerint a koronavírus-járvány a tavalyi év után 2021-ben is rányomhatta bélyegét az ország születési arányának alakulására.

A társadalom elöregedésének, valamint a születési arány visszaesésének orvosolására a kínai kormányzat az utóbbi időben egy sor intézkedést hozott. Egy májusi döntés alapján például már engedélyezett a három gyerek vállalása páronként, a családokat pedig egyebek mellett adókedvezményekkel, és az óvodai, iskolai, valamint lakhatási szolgáltatások könnyebb elérhetőségével támogatják.

A fiatal nők nem akarnak házasodni

A statisztikai évkönyv szerint a születési arány mellett a házasságkötések száma is visszaesett 2020-ban. Ezzel ráadásul a hetedik egymást követő évben regisztráltak csökkenést. Tavaly 8,14 millió pár kelt egybe Kínában, 1,13 millióval kevesebb, mint 2019-ben. A trend várhatóan az idén is folytatódni fog, a polgári ügyek minisztériumának adatai szerint ugyanis az első három negyedévben a házasságkötések száma 17,5 százalékkal maradt el a múlt év azonos időszaki adattól.

Egy, a Kínai Kommunista Ifjúsági Szervezet alá tartozó kutatóközpont felmérése szerint különösen a fiatal nők körében alacsony a házasodási kedv. A 2900, 18 és 26 év közötti fiatal bevonásával készült felmérés női válaszadóinak 45 százaléka jelezte, hogy nem kíván házasodni, vagy még bizonytalan ezzel kapcsolatban. A férfiak között ugyanez az arány 24 százalékos volt. A felmérést végző kutatók szerint a jelentős különbség hátterében a gyermekvállalásnak a nők karrier- és fejlődési lehetőségeit érintő, negatív hatása állt.

A múlt évben csökkent mindazonáltal a válások száma is Kínában, miután bevezettek egy olyan rendelkezést, amely szerint a válókereset benyújtását követő 30 napon belül a keresetet a házaspár bármelyik tagja visszavonhatja. Tavaly 4,34 millió házasságot bontottak fel Kínában 361 ezerrel kevesebbet, mint 2019-ben.

Forrás: MTI

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Hihetetlenül magas az IQ-d, ha észreveszed a második állatot a képen
1

Hihetetlenül magas az IQ-d, ha észreveszed a második állatot a képen

2022.07.29. 1 perc olvasás

Hihetetlenül magas az IQ-d, ha észreveszed a második állatot a képen

Csak egy született zseni találja meg a hibát a képen 7 másodperc alatt
2

Csak egy született zseni találja meg a hibát a képen 7 másodperc alatt

2023.04.13. 1 perc olvasás

Csak egy született zseni találja meg a hibát a képen 7 másodperc alatt

Ha 5 másodperc alatt kiszúrod a disznót a nyuszik között, igazán különleges vagy
3

Ha 5 másodperc alatt kiszúrod a disznót a nyuszik között, igazán különleges vagy

2022.09.26. 1 perc olvasás

Ha 5 másodperc alatt kiszúrod a disznót a nyuszik között, igazán különleges vagy

Melyik arcot látod vidámabbnak? A válaszod rengeteget elárul a személyiségedről
4

Melyik arcot látod vidámabbnak? A válaszod rengeteget elárul a személyiségedről

2023.01.24. 2 perc olvasás

Melyik arcot látod vidámabbnak? A válaszod rengeteget elárul a személyiségedről

Kitalálod, melyik nő a kisfiú édesanyja? Sokat elárul rólad, rájössz-e a válaszra
5

Kitalálod, melyik nő a kisfiú édesanyja? Sokat elárul rólad, rájössz-e a válaszra

2023.01.25. 2 perc olvasás

Kitalálod, melyik nő a kisfiú édesanyja? Sokat elárul rólad, rájössz-e a válaszra

Hány kutyát látsz a képen? Elárulja, hány éves vagy szellemileg
6

Hány kutyát látsz a képen? Elárulja, hány éves vagy szellemileg

2023.04.15. 2 perc olvasás

Hány kutyát látsz a képen? Elárulja, hány éves vagy szellemileg

Egy zseni vagy, ha 13 másodperc alatt megtalálod a macskát a képen
7

Egy zseni vagy, ha 13 másodperc alatt megtalálod a macskát a képen

2022.08.10. 1 perc olvasás

Egy zseni vagy, ha 13 másodperc alatt megtalálod a macskát a képen

Szerinted ki a legokosabb a képen látható 4 ember közül? Érdekes dologról árulkodik
8

Szerinted ki a legokosabb a képen látható 4 ember közül? Érdekes dologról árulkodik

2022.09.06. 1 perc olvasás

Szerinted ki a legokosabb a képen látható 4 ember közül? Érdekes dologról árulkodik

ezek is érdekelhetnek

Michael Jackson ritkán látott gyermekei együtt jelentek meg, elképesztő  mennyit változtak

Michael Jackson ritkán látott gyermekei együtt jelentek meg, elképesztő mennyit változtak

2024.03.28. 2 perc olvasás

Család

Meglepő, Ryan Gosling milyen megállapodást kötött Eva Mendes-zel a gyerekvállalás kapcsán

Meglepő, Ryan Gosling milyen megállapodást kötött Eva Mendes-zel a gyerekvállalás kapcsán

2024.03.27. 2 perc olvasás

Családi élet

Katalin hercegné a diagnózisa után fontos döntést hozott meg a gyerekeivel kapcsolatban

Katalin hercegné a diagnózisa után fontos döntést hozott meg a gyerekeivel kapcsolatban

2024.03.25. 2 perc olvasás

Royal Family

 Katalin hercegné ezt a dolgot adta meg Vilmos hercegnek, amiért a házasságuk jól működik

Katalin hercegné ezt a dolgot adta meg Vilmos hercegnek, amiért a házasságuk jól működik

2024.03.22. 2 perc olvasás

Boldog kapcsolat

„Feladtam a karrierem a szerelemért” – Shakira megdöbbentő vallomást tett Piquéről

„Feladtam a karrierem a szerelemért” – Shakira megdöbbentő vallomást tett Piquéről

2024.03.17. 1 perc olvasás

Vallomás

Leleplezték Meghan Markle-t, furcsa jelet küldött a szakértők szerint a testbeszédével

Leleplezték Meghan Markle-t, furcsa jelet küldött a szakértők szerint a testbeszédével

2024.03.12. 2 perc olvasás

Royal Secret

Kiderült, Meghan Markle hogyan becézi Harry herceget - sokan meghatónak találják

Kiderült, Meghan Markle hogyan becézi Harry herceget - sokan meghatónak találják

2024.03.11. 2 perc olvasás

Royal Love

Ilyen a valóságban Katalin hercegné és Vilmos herceg házassága - Egy családtag mindent elárult

Ilyen a valóságban Katalin hercegné és Vilmos herceg házassága - Egy családtag mindent elárult

2024.03.10. 2 perc olvasás

Royal family

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves