Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Harag

Shakira dühös: Piqué az iskolában alázta meg a gyerekeiket

2023. május 16.

2 perc olvasás

ELLE

gyerekek shakira megalázás Piqué
Shakira dühös: Piqué az iskolában alázta meg a gyerekeiket
© Getty Images

Shakira exe, Gerard Piqué durva dolgot tett a gyerekeikkel.


Egy éve már annak, hogy Shakira és Piqué szakítottak, de nem csitulnak a kedélyek. Most egy elképesztő pletyka kering a katalán focistáról. Állítólag Piqué egy iskolai rendezvényen szólalt fel, ahol ahelyett, hogy a gyerekek kerültek volna a központba, inkább a saját sikereiről és eredményeiről zengett ódákat. 

Shakira teljesen az ellenkezőjét tette

Amíg Piqué saját magával volt elfoglalva, Shakira inkább a háttérbe szorult, és szerényen bemutatkozott, de nem kezdett el a karrierjéről és a sikereiről beszélni, pedig lenne miről, hiszen a világ egyik leghíresebb énekesnője. Piqué egyáltalán nem keltett jó benyomást a szülőkben, de sokan dicsérték az énekesnő szerénységét és visszahúzódását. Shakira állítólag csupán annyit mondott el, hogy honnan származik,  valamint azt, hogy ő Sasha és Milan anyukája. 

Új élet Floridában

Mint megírtuk, Shakira és a gyerekek néhány hónappal ezelőtt Floridába költöztek, hogy új életet kezdjenek. Az egyezség szerint Piqué havi 10 napot tölthet a gyerekekkel, sőt már áprilisban meglátogatta őket, de akkor csak 5 napot tudott a tengerentúlon maradni. Felröppentek a pletykák, hogy a focista is vásárolhat egy ingatlant Floridában, ugyanis nem szeretné, hogy a fiaival mindig hotelszobákban találkozzon. 

A napokban az énekesnővel kapcsolatban több pletyka is szárnyra kapott: hírbe hozták, hogy Tom Cruise világsztár színésszel randizik, de pár nappal később már Lewis Hamilton társaságában hajókázott. Nos, nagyon úgy tűnik azonban, hogy Shakira még mindig a szinglik táborát erősíti. 

Via

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból
1

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

2023.01.19. 2 perc olvasás

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről
2

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

2022.09.05. 2 perc olvasás

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján
3

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

2022.10.02. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"
4

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

2022.07.14. 2 perc olvasás

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel
5

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

2022.11.15. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt
6

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

2022.09.15. 1 perc olvasás

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla
7

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

2023.05.07. 2 perc olvasás

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét
8

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

2022.11.28. 2 perc olvasás

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves