Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Shakira és Lewis Hamilton ezen a mesés helyen randizott

2023. június 10.

2 perc olvasás

ELLE

randi shakira Lewis Hamilton
 Shakira és Lewis Hamilton ezen a mesés helyen randizott
© Getty Images/Marc Piasecki

Úgy tűnik Shakira és Lewis Hamilton tényleg egymásra találtak. 


Néhány nappal keltek szárnyra a pletykák, hogy Shakira és Lewis Hamilton randiznak, mostanra pedig úgy tűnik, hogy ez tényleg igaz, az újdönsült páros ugyanis rendre ugyanonnan csekkol be. 

Mesés helyen randiznak

Legalábbis nagyon valószínű, hogy ugyanonnan, a napokban mind Shakiráról, mind pedig az F1-es sztárpilótáról, Lewis Hamiltonról megjelent egy szörfözős videó, a rajongók pedig meggyőződéssel állítják, a páros ugyanazon a mesés helyen járt, csak éppen nem mutatkoztak együtt. 

Íme a videó:

Találkozgatnak

Az énekesnő és a pilóta egyébként értesülések szerint már közel egy hónapja találkozgat egymással, egy informátor pedig a People magazinnak azt mondta: nagyon jól érzik magukat egymás társaságában. 

Együtt töltik a szabadidejüket, és az ismerkedés fázisában vannak. Szórakoznak és flörtölnek, amikor csak tehetik.

Lebuktak

A páros amúgy azt követően bukott le, hogy a 46 éves Shakira ott volt a Forma1 spanyol nagydíján Barcelonában, a versenyt követően pedig Hamilton oldalán tűnt, amint együtt vacsoráznak és buliznak néhány barát társaságában. A felvételen nagyon úgy fest, hogy a két sztár közelebbi viszonyt ápol egymással, hiszen Hamilton éppen átöleli Shakira derekát. 

Ismerkedés, flört 

A bennfentesek szerint a páros még csak ismerkedési fázisban van, de sok időt töltenek eggyüt, jól szórakoznak, és flörölnek egymással. Persze, hogy mi lesz ebből pontosan, az még a jövő zenéje, de annyi biztos, a kolumbiai énekesnő úgy tűnik vére túl van csalfa exén, Gerard Piqué már a múlté. 

Via

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről
1

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

2022.09.05. 2 perc olvasás

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt
2

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

2022.09.15. 1 perc olvasás

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból
3

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

2023.01.19. 2 perc olvasás

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla
4

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

2023.05.07. 2 perc olvasás

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján
5

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

2022.10.02. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét
6

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

2022.11.28. 2 perc olvasás

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"
7

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

2022.07.14. 2 perc olvasás

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel
8

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

2022.11.15. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves