Natalie Portman úgy tudni Párizsban hozta világra első közös gyermekét párjával, Tanguy Destable-lel.
Ahogyan arról korábban itt, az ELLE oldalán is hírt adtunk Natalie Portman áprilisban, a Harper’s Bazaarnak adott interjújában osztotta meg az örömhírt, hogy harmadik gyermekével várandós. A baba édesapja jelenlegi partnere, a francia zenész Tanguy Destable, a színésznő pedig akkor a beszélgetés során elmondta, nagyon hálás ezért az új fejezetért az életében. Most úgy tűnik, az új fejezet el is kezdődött, ugyanis a People magazin információi szerint a színésznő Párizsban életet adott a bébinek.
A lap egy, a párhoz közel álló forrásra hivatkozva számolt be a hírről, bár a pár képviselői egyelőre nem erősítették meg az információkat. A 45 éves Portmannek egyébként már van két gyermeke korábbi férjétől, Benjamin Millepied rendező-koreográfustól: fiuk, Aleph 15, lányuk, Amalia pedig 9 éves. A színésznő a korábban adott Harper’s Bazaarnak adott interjújában arról beszélt, egészen más élmény számára ez a várandósság, mint mondta, jóval nyugodtabban élte meg, és sokkal tudatosabban figyelt arra, hogy kivel tölti az idejét.
Egész pontosan úgy fogalmazott, az életkor előrehaladtával olyan fajta nyugalom és önismeret érkezett meg az életébe, amely fiatalabb korában még nem volt ennyire természetes számára, továbbá azt is elárulta, valószínűleg ez volt az utolsó terhessége, ezért különösen igyekezett minden pillanatát megélni.
Portman amúgy a várandóssága alatt sem mondott le teljesen a mozgásról. Úszott és gyrotonics edzéseket végzett, amelyekkel saját elmondása szerint szeretett volna erős maradni. A legtöbb időt azonban a családjával töltötte, a színésznő pedig korábban azt is megosztotta, különösen élvezi, hogy Párizsban várhatja a baba érkezését. A tavaszi hónapokban sokat sétált a város parkjaiban, kiállításokra járt, és egyszerűen élvezte azt az időszakot, amikor éppen nem kellett forgatáson lennie.
Natalie Portman és Tanguy Destable kapcsolatáról először 2025 tavaszán jelentek meg hírek. A People aztán márciusban erősítette meg, hogy a színésznő és Destable egy párt alkotnak, miután egy francia magazin korábban együtt fotózta őket. Portman magánélete az előző években komoly változásokon ment keresztül: Benjamin Millepied-del kötött házassága véget ért, a színésznő pedig később Párizsban kezdett új fejezetet.
Az elmúlt időszak egyébként igazi baby bumm a sztárvilágban, ráadásul több 40 feletti híresség is bejelentette a várandósságát. Ez azért is említésre méltó, mert sokáig egészen szűk keretek közé szorították azt, mikor ideális gyereket vállalni, sőt az ezzel kapcsolatos sztereotípiák valójában még mindig élnek. A nőket gyakran már a harmincas évek elején is emlékeztetik arra, hogy ketyeg a biológiai órájuk, azokat pedig, akik 40 éves koruk felett vállalnak babát, sokan hajlamosak úgy kezelni, mintha valami nem stimmelne velük. Szerencsére az utóbbi években egyre többen kezdtek el tabukat döntögetni, köztük hírességek is, akik nyíltan, őszintén és büszkén vállalták a 40 év feletti várandósságukat. A közelmúltban például Aubrey Plaza, A Fehér Lótusz színésznője fedte fel, hogy 42 évesen várja az első gyermekét, sőt a színésznő azóta már életet is adott a picinek. A TMZ cikke szerint Plaza július utolsó heteiben hozta világra a lányát.
Natalie Portman és Aubrey Plala után Anne Hathaway is bejelentette, várandós. A színésznő csakúgy, mint Portman a harmadik gyermekét várja. A 43 éves Oscar-díjas sztár egy kedves, visszafogott videót tett közzé még június közepén, a felvételen egy fehér, lágy esésű ruhában lép a kamera elé, és először csak azt látni, hogy a hasa előtt tartja a karjait, majd mosolyogva megmutatta a gömbölyödő pocakját, miközben Barbara Lewis Baby I’m Yours című dala szólt a háttérben.
(via)
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!