Liam Hemsworth és Gabriella Brooks hamarosan kimondhatja egymásnak a boldogító igent.
Korábban már beszámoltunk róla, hogy Liam Hemsworth nagy valószínűséggel eljegyezte a barátnőjét. Az ausztrál színész és a modell kedvese, Gabriella Brooks évek óta egy párt alkot, ám úgy tűnik most arra is készen állnak, hogy az oltár elé álljanak.
A sztárpár a nyár folyamán Ibizán nyaralt, és bizony akkor tűnt fel a szemfüleseknek, hogy a népszerű sztár párja egy gyémántgyűrűt visel. Most pedig Gabriella Brooks a közösségi médiában is megmutatta a csodaszép ékszert a követőinek. Az összes képet a jobb nyílra kattintva találod meg:
Liam Hemsworth és a partnere is Ausztráliából származnak, 6 évvel ezelőtt jöttek össze, ám a kapcsolatukat óvják a nyilvánosság elől. Az Instagramon először 2021-ben posztoltak közös fotót, és azóta is csak nagy ritkán tesznek közzé közös bejegyzést.
Liam Hemsworth számára ez már a második házassága lesz, ugyanis 2018 decemberében feleségül vette Miley Cyrust, akivel előtte hosszú évekig egy párt alkottak. Néhány hónappal később azonban szakítottak, és a válásukat 2020 februárjában véglegesítették.
Mint megírtuk, férjhez megy Elsa Hosk! A népszerű modellnek feltette a nagy kérdést a párja, Tom Daly. Kiderült, hogy az eljegyzésre az új lakásukban került sor, és bizony a lánykérés elég romantikusra sikerült, több fotót és videót posztolt a boldog pár. A részletekről ide kattintva olvashatsz.
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!