Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

VALLOMÁS

Katy Perry őszinte vallomására senki sem számított

2023. március 29.

1 perc olvasás

Kurucz Barbara

alkohol katy perry vallomás Orlando Bloom fogadalom
Katy Perry őszinte vallomására senki sem számított
© Monica Schipper / Getty Images

Egy beszélgetés során árulta el Katy Perry, hogy egy ideje már egyáltalán nem iszik. 

Katy Perry sokszor beszél személyes témákról, korábban például fotót is posztolt az anyaság nehézségeiről, és elárulta, voltak dolgok, melyek neki sem mentek könnyen. Most pedig azt osztotta meg, hogy nem egyszerű számára az absztinencia.

Katy Perry szeretné megszegni a fogadalmát 

Az énekesnő a The View vendége volt, ahol Katy Perry elmondta, már hetek óta nem iszik alkoholt. Azt nem árulta el, hogy miért döntött így, ugyanakkor azt megosztotta, hogy ez közel sem annyira egyszerű, mint ahogyan azt elsőre gondolta. 

Már öt hete józan vagyok... Szerződést kötöttem a párommal, de fel akarom bontani. Megfogadtam. Három hónap

– mondta a híresség. 

A beszélgetésből az is kiderült, hogy párszor már elgyengült, az egyik koktélpartin nagyon szívesen ivott volna egy italt, de végül megállta a dolgot. Katy Perry egyébként nem is olyan régen mutatta be az új italmárkáját, ami a De Soi nevet kapta. A termékpaletta alkoholmentes koktélokból áll, melyeket otthon már csak pohárba kell tölteni. 

Via

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"
1

2022.07.14. 2 perc olvasás

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét
2

2022.11.28. 2 perc olvasás

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt
3

2022.09.15. 1 perc olvasás

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel
4

2022.11.15. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján
5

2022.10.02. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla
6

2023.05.07. 2 perc olvasás

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból
7

2023.01.19. 2 perc olvasás

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről
8

2022.09.05. 2 perc olvasás

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves