Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Breakups

Ezek voltak az év legmeglepőbb szakításai

2023. december 28.

4 perc olvasás

ELLE

házasság párkapcsolat szakítás 2023
Ezek voltak az év legmeglepőbb szakításai
© Shutterstock

2023-ban több sztárpár is a szakítás mellett döntött.


2023 a szakítások éve volt. Rengeteg sztárpár döntött úgy, hogy külön utakon folytatják, és bizony a listánkban vannak nagyon meglepő  nevek is, akikről tényleg azt hihettük, hogy a szerelmük örök életre szól. Mutatjuk a legszomorúbb szakításokat. 

Taylor Swift és Joe Alwyn

Taylor Swift és színész kedvese 6 évig voltak együtt, és mindenkit meglepett, amikor az év elején kiderült, hogy véget vetettek a kapcsolatuknak. A hír azért is volt meglepő, mert korábban azt pletykálták, hogy már a házasság is szóba került közöttük. Az énekesnő azonban újra boldog, Travis Kelce amerikai futball játékossal alkot egy párt nyár közepe óta, és már rengeteg fotó napvilágot látott róluk.

Joe Jonas és Sophie Turner

Az énekes és a színésznő válását szintén nem jósoltuk volna meg előre, hiszen úgy tűnt, hogy tökéletesen boldogok a két kislányukkal. A pár végül szeptemberben jelentette be a hírt, hogy külön utakon folytatják, ám először nem ment zökkenőmentesen minden, ugyanis nem tudtak abban megegyezni, hogy a gyerekeiknek Amerikában vagy az Egyesült Királyságban kellene-e élniük. A Trónok harca színésznője most egy brit arisztokratával alkot egy párt. Peregrine Pearson ingatlanfejlesztéssel foglalkozik.

Ariana Grande és Dalton Gomez

Ariana Grande és a férje 2023 elején szétköltöztek, majd az év végére a válókeresetet is beadták. A pár 2020-ban jött össze, majd egy évvel később kimondták a boldogító igent. Ariana Grande állítólag most egy színésztársával alkot egy párt, de a pletykák szerint Ethan Slater a házasságát is felrúgta azért, hogy a színész-énekesnővel lehessen.

Sofía Vergara és Joe Manganiello

Sofia Vergara és Joe Manganiello a válás mellett döntöttek idén nyáron. A pár 7 évig alkotott egy párt. A színésznek azóta már új párja van, de Sofía Vergara továbbra is élvezi a szingliséget, és jobbnál jobb fotókat posztol az Instagram-oldalára. A pletykák szerint a szakítás egyik oka az volt, hogy a színésznő nem akart gyereket, míg a párja igen.

Hugh Jackman és Deborra-Lee Furness

27 év után döntött a válás mellett Hugh Jackman és a felesége, Deborra-Lee Furness. Ez a szakítás sokakat megdöbbentett, hiszen Hollywood álompárjaként tartották őket számon. Egyelőre nem tudni, hogy mi a szakítás pontos oka, de mint megírtuk, Hugh Jackman súlyos milliókat fizet a feleségének azért, hogy hallgasson a titkairól. A részleteket ide kattintva olvashatod el. 

Áldottak voltunk, hogy majdnem 3 évtizedet tölthettünk együtt férjként és feleségként egy csodálatos, szeretetteljes házasságban. Az utunk most változik, úgy döntöttünk, különválunk, hogy folytassuk az egyéni fejlődésünket. A családunk volt és lesz mindig is a legfőbb prioritásunk. Hálával, szeretettel és kedvességgel vállaljuk ezt a következő fejezetet

– írták a közös közleményükben a válás bejelentésekor. 

Britney Spears és Sam Asghari

2023-ban Britney Spears házassága is zátonyra futott. Az énekesnő és Sam Asghari egy év házasság után jelentették be a szakításukat. A személyi edző később azt is állította, hogy a világsztár fizikálisan bántalmazta a kapcsolatuk alatt. Kiderült, hogy Sam Asghari jóval több pénzt követel, mint amiben megállapodtak az esküvőjük előtt, ám Britney felbérelt egy sztárügyvédet, Laura Wassert, akinek korábban Kim Kardashian is az ügyfele volt. 

Reese Witherspoon és Jim Toth

Reese Witherspoon 2023 márciusában jelentette be, hogy 12 év házasság után válik a magyar származású férjétől. A pár a szakítás ellenére jóban maradt, és közös nevelik a gyermeküket. A színésznőt azóta több emberrel is hírbe hozták, de valószínűleg még mindig a szinglik táborát erősíti. 

Meryl Streep és Don Gummer

Mint megírtuk, Meryl Streep és a férje 40 év után titokban szétmentek. A pár egy közleményben jelentette be, hogy szakítottak, amiből az is kiderült, hogy a szétválásuk 6 évvel ezelőtt történt, de azt nem tudni, hogy hivatalosan elváltak-e.

Via

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt
1

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

2022.09.15. 1 perc olvasás

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"
2

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

2022.07.14. 2 perc olvasás

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét
3

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

2022.11.28. 2 perc olvasás

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel
4

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

2022.11.15. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján
5

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

2022.10.02. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről
6

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

2022.09.05. 2 perc olvasás

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból
7

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

2023.01.19. 2 perc olvasás

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla
8

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

2023.05.07. 2 perc olvasás

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves