Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Gyász

59 éves korában elhunyt a kilencvenes évek sztár rappere

2022. szeptember 29.

1 perc olvasás

ELLE

gyász halál rapper tragédia Coolio
59 éves korában elhunyt a kilencvenes évek sztár rappere
© Getty Images/Frans Schellekens

59 éves korában elhunyt Coolio. 


A Grammy-díjas Coolio szívroham következtében hunyt el szeptember 28-án este. A 90-es évek sztár rapperére egy barátja fürdőszobájában találtak rá, és állítólag az elmúlt időszakban már nagyon rossz állapotban volt. A zenész halálhírét a barátja és menedzsere, Jarez Posey erősítette meg.

A legfrissebb információk szerint a rapper nem fogyasztott drogokat vagy alkoholt a halála előtt, sőt a mentők kiérkezésekor még életben volt, de már nem tudtak rajta segíteni. Bűncselekményre utaló jeleket nem találtak, de nagy felháborodást keltett, hogy a közösségi médiában terjed egy fotó, ahol az látható, ahogy elszállítják a holttestét. 

A legismertebb sláger

Coolio egyik legismertebb slágere az 1995-ben megjelent Gangsta's Paradise, Stevie Wonder 1976-ban kiadott Pastime Paradise című dalának feldolgozása, ami a Veszélyes kölykök című film betétdalaként lett ismert az egész világon. A zenész ezért Grammy-díjat is kapott. Coolio a 40 éves pályafutása alatt 8 albumot adott ki, valamint még most a halála előtt is turnézott, néhány nappal ezelőtt Texasban lépett fel. 

Snoop Dogg is megemlékezett

Snoop Dogg a közösségi oldalán búcsúzott a zenésztársától és barátjától:

Gangstas paradise. R I P

- írta a rapper.

Via

Neked ajánljuk

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Kamilla herc...
1

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

2022.07.14. 2 perc olvasás

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

Károly királ...
2

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

2022.11.28. 2 perc olvasás

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

„Kamilla elh...
3

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

2023.01.19. 2 perc olvasás

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

Megalázta az...
4

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

2023.05.07. 2 perc olvasás

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

Felrobbant a...
5

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

2022.11.15. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

Döbbenetes l...
6

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

2022.09.05. 2 perc olvasás

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

Felrobbant a...
7

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

2022.10.02. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

Meghan Markl...
8

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

2022.09.15. 1 perc olvasás

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

Ezek is érdekelhetnek

James Van De...

James Van Der Beek még az utolsó pillanatokban is a családjára gondolt, ezt tette nem sokkal a halála előtt

2026.02.22. 3 perc olvasás

Heartbreaking

Sydney Sween...

Sydney Sweeney is megszólalt Eric Dane halála után: a súlyos beteg színész az Eufória 3. évadát még leforgatta

2026.02.21. 3 perc olvasás

Halálhír

Szívszorítóa...

Szívszorítóak Eric Dane utolsó szavai, lányainak üzent a halála előtt

2026.02.21. 4 perc olvasás

Gyász

A szív megsz...

A szív megszakad – Kiderült, így segítette az utolsó hónapjaiban Johnny Depp a nagybeteg Eric Dane-t

2026.02.20. 3 perc olvasás

Gyász

Megható üzen...

Megható üzenettel búcsúzott testvére James Van Der Beektől

2026.02.14. 2 perc olvasás

Gyász

Katie Holmes...

Katie Holmes szívszorító sorokkal búcsúzott James Van Der Beektől

2026.02.12. 3 perc olvasás

Gyász

Elhunyt a Da...

Elhunyt a Dawson és a haverok sztárja, James Van Der Beek

2026.02.11. 2 perc olvasás

Gyász

Kiderült Cat...

Kiderült Catherine O'Hara halálának az oka, itt vannak a részletek

2026.02.10. 2 perc olvasás

Gyász

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves