Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Változás

Charlize Theron is kipróbálta az idei év hajszínét

2021. május 27.

2 perc olvasás

ELLE

haj hajszín vörös vörös haj Charlize Theron hajszíntrend
Charlize Theron is kipróbálta az idei év hajszínét

A színésznő vörös tincsekre váltott. 


Bár szőke hajkoronája vált a védjegyévé, a 45 éves színésznő sosem félt kísérletezni a frizurájával, az egészen rövid pixie stílustól kezdve a barna bob fazonon át a hosszú szőke loknikig számos különböző hajstílussal láthattuk már. Charlize-t legújabb filmje forgatásán kapták lencsevégre legutóbb, és úgy tűnik, hogy ő sem tudott ellenállni az idei év egyik trendszínének – vörösre festette a tincseit.

Ahogy az Instagramon megosztott fotón látszik, Charlize ezúttal vállig érő, göndör, vörös fürtöket visel, ami remekül illik hozzá! A nagy váltás feltehetően új szerepéhez köthető, ő fogja ugyanis alakítani Lady Lesso karakterét a „The School of Good and Evil” című tiniregényekből, melyből a Netflix forgat éppen sorozatot. Úgy tűnik, az új stílusa nemcsak a saját, de követői tetszését is elnyerte, a kép már közel 400 ezer kedvelést kapott, és még Drew Barrymore is hagyott egy kommentet kolléganőjének: „Imádlak ezzel a frizurával, és az összes többivel is!”

Ahogy azt korábban az ELLE is megírta, 2021 egyik vezető trendhajszíne a vörös, méghozzá az összes létező árnyalatban, a visszafogott rezestől az élénk pirosig. Ebben valószínűleg nagy szerepet játszott Anya Taylor-Joy, aki a hatalmas sikerű A vezércsel című Netflix-sorozatban visel vörös tincseket. Így a vörös újra hódít, és Charlize mellett olyan sztárok is kipróbálták már a vörös frizurát, mint Kylie Jenner vagy Zendaya.

Forrás: ELLE

Neked ajánljuk

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Károly királ...
1

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

2022.11.28. 2 perc olvasás

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

Kamilla herc...
2

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

2022.07.14. 2 perc olvasás

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

„Kamilla elh...
3

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

2023.01.19. 2 perc olvasás

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

Megalázta az...
4

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

2023.05.07. 2 perc olvasás

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

Felrobbant a...
5

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

2022.10.02. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

Döbbenetes l...
6

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

2022.09.05. 2 perc olvasás

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

Felrobbant a...
7

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

2022.11.15. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

Meghan Markl...
8

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

2022.09.15. 1 perc olvasás

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

Ezek is érdekelhetnek

3 könnyen el...

3 könnyen elkészíthető frizura a Bridgerton 4. évadából, amit neked is ki kell próbálnod idén tavasszal

2026.03.07. 3 perc olvasás

Hair

Ezek a legme...

Ezek a legmenőbb hajszínek idén tavasszal, amiket imádnak a nők

2026.03.07. 3 perc olvasás

Hair colors

Íme a házi k...

Íme a házi készítésű elixír, ami hatékonyan veszi fel a harcot az ősz hajszálakkal szemben

2026.03.05. 3 perc olvasás

Gray hair

Demi Moore l...

Demi Moore lánya egyre sikeresebb zenészként, így támogatja a színésznő

2026.03.01. 3 perc olvasás

Singing

Fény derült...

Fény derült a titokra: ezért akarta feketére festeni a haját az esküvője előtt Carolyn Bessette-Kennedy

2026.02.28. 2 perc olvasás

Wedding day

Mutatjuk, íg...

Mutatjuk, így találhatod meg az arcformádhoz tökéletesen illő frufrut

2026.02.26. 3 perc olvasás

Hair issue

Bebizonyítot...

Bebizonyította, hogy a merészség nem kor kérdés – Vera Wang 76 évesen platinaszőkére váltott

2026.02.24. 2 perc olvasás

Hair

Ezeket a haj...

Ezeket a hajtrendeket imádni fogják a nők idén tavasszal, a bixie is visszatér

2026.02.22. 4 perc olvasás

Hair issue

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves