Blake Lively néhány hete perelte be a Velünk véget ér című film rendezőjét, Justin Baldonit.
Mint megírtuk, Blake Lively szexuális zaklatással vádolja a nyáron megjelent filmjének rendezőjét és főszereplőjét. Justin Baldoni tagadja az ellene felhozott vádakat. Most azonban már biztos, hogy a botrány kirobbanása után a színésznő és a férje, Ryan Reynolds nem vesz részt a Golden Globe díjátadón, amelyet amerikai idő szerint január 5-én tartanak meg. A színész jelölést is kapott egy kategóriában.
A hírt a Deadline tette közzé, miszerint a házaspár úgy döntött, hogy nem jelenik meg egy ekkora eseményen, amelyet rengeteg ember követ nyomon. A sztárpár egyik legjobb barátja, Hugh Jackman szintén nem teszi tiszteletét a gálán, pedig ő is kapott jelölést.
Blake Lively állításai szerint Justin Baldoni nem viselkedett megfelelő módon a forgatásokon. A színésznő szerint a színész-rendező már a forgatókönyv megírásánál "indokolatlan szexjeleneteket illetve meztelenséget akart beletenni a filmbe". Emellett pedig a keresetben olyan történetek is voltak, miszerint Baldoni arról érdeklődött, Blake Livelytól, hogy milyen a szexuális életük a férjével.
A színésznő által beadott dokumentum legfelkavaróbb része az, amikor állítólag Baldoni egy autóút során arról mesélt neki, hogy egy barátnője megerőszakolta őt. A színész erről a történetről saját maga is beszélt néhány héttel ezelőtt. Azonban Livelynak beismerte, hogy, „ő sem mindig kért beleegyezést” a szexuális együttlétekkor. Ezt követően a kocsi sofőrje azt mondta a színésznőnek, hogy nem akarja egyedül hagyni Baldonival.
A színész- rendező elmondása szerint a színésznő megpróbálta kitiltani őt és a Wayfarer Studios csapatát a Velünk véget ér augusztusi premierjéről a viszályuk közepette. Hozzátette, hogy a Gossip Girl egykori sztárja csak jelentős nyomásgyakorlásra engedett, de megalázó feltételek közepette vehettek csak részt a bemutatón.
Emellett pedig Baldoni állítja, hogy Blake Lively férje agresszív volt vele egy vita során, mert a színész szerint a rendező a felesége szülés utáni testét kritizálta. A benyújtott keresetben arról is beszélt, hogy szerinte Reynolds volt az, aki meggyőzte az ügynökét, hogy ejtse őt, mint ügyfelet.
A részleteket ide kattintva olvashatod el.
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!