Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

NEW INTERVIEW

Ben Affleck elárulta, miért volt annyira szomorú a Grammy-gálán

2023. március 17.

3 perc olvasás

Szőke Anna

Jennifer Lopez alkoholizmus Ben Affleck Grammy 2023
Ben Affleck elárulta, miért volt annyira szomorú a Grammy-gálán
© Getty Images / John Shearer

Az idei Grammy-gála óta, sokan firtatták, hogy vajon miért tűnt annyira egykedvűnek Ben Affleck a rendezvényen. Most ő maga is reagált a dologra.


Ben Affleck több évtizedes pályafutása során már számtalan gálán és díjátadón megjelent, és saját bevallása szerint, ez nem igazán az ő műfaja. Ennek ellenére a 2023-as Grammy-gálán, örömmel vett részt felesége, Jennifer Lopez oldalán, sőt elmondása alapján még élvezte is az eseményt, még ha a képek másról tanúskodnak is.


Sad Affleck 2.0

A Grammy-gála győzteseire kevésbé emlékszünk, mint Ben Affleck fájdalmas arcára, szinte az egész esemény alatt. A mémgyártók is azonnal lecsaptak a lehetőségre, de a színész rajongói sem hagyták szó nélkül az 50 éves sztár arckifejezését.

„Inkább lenne most egy Dunkinban” – írta egyikük.

„Ben Affleck pont úgy néz ki, mint a férjek, akiket elrángatnak egy babaváró buliba” – kommentált egy másik Sad Affleck fan.



Többen azonban nem találták nevetségesnek a dolgot, sőt arra gyanakodtak, hogy a színész vagy egyre rosszabb mentális állapotban van, vagy pedig ismét az alkoholizmus csapdájába került, (2017-ben vonult be elvonóra függősége miatt) és esetleg a díjátadón is részegen jelent meg.


Rengeteg díjátadón jártam már. Volt ahol dühös voltam, volt ahol halálra untam magam, és volt ahol teljesen részegen jelentem meg. Soha, egyetlen alkalommal se mondták azt rám, hogy részeg lettem volna. Most pedig ott voltam, jól éreztem magam, mégis rám sütötték a jelzőt. Ez elgondolkodtatja az embert azon, hogy vajon tényleg megéri-e felvállalni, ha valamilyen függőséggel küzd? Rengeteg együttérzést és támogatást kap, ugyanakkor a stigmát egész életében viselnie kell utána

– nyilatkozta ennek kapcsán az Oscar-díjas színész.


Váratlanul érték a kamerák

A színész  legutóbbi nyilatkozatában elmondta, hogy a Grammy-t úgy kezelte, mint "a felesége munkahelyi rendezvényét". Elment vele, hogy támogassa, és még önmagát is meglepte, hogy jól szórakozott. Számos beszámoló szól arról, hogy az eseményt követően a backstage-ben, Ben látványosan jól érezte magát, és sokat nevetett. Ennek ellenére sajnos a kamerák által megörökített pillanatokban a színész mégis inkább kínosan feszeng, mintsem épp önfeledten jól érzi magát.



Nem tudtam, hogy minket vesz a kamera. Éppen Jennifer fülébe súgtam valami vicceset, amikor kiderült, hogy már forognak a kamerák, én meg hirtelen azt sem tudtam, hogy mit csináljak

– adott magyarázatot arckifejezésére, egy tegnap megjelent interjújában Ben Affleck.


Via

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján
1

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

2022.10.02. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel
2

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

2022.11.15. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból
3

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

2023.01.19. 2 perc olvasás

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla
4

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

2023.05.07. 2 perc olvasás

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"
5

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

2022.07.14. 2 perc olvasás

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről
6

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

2022.09.05. 2 perc olvasás

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt
7

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

2022.09.15. 1 perc olvasás

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét
8

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

2022.11.28. 2 perc olvasás

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves