Anne Hathaway-t Budapest utcáin csípték el.
Az utóbbi napokban filmforgatás miatt nyüzsög az Erzsébet körút és a Wesselényi utca környéke, ugyanis itt rögzítik Ron Howard új mozijában, az Alone at Dawn című alkotásnak néhány jelenetét. A produkcióban Anne Hathaway is fontos szerepet kapott, a színésznőt pedig el is csípték a szemfülesek Budapest utcáin.
A We Love Budapest azt írja, az Alone at Dawn munkálatai már novemberben elindultak, és ekkor több budapesti helyszínen is feltűnt a másik főszereplő, Adam Driver is. A Budapest Reporter értesülései alapján a produkciót február 11-ig forgatják a fővárosban, emellett a stáb a Polgárdi közelében található szár-hegyi kőbányánál is dolgozik.
Hathaway nemrég csatlakozott a csapathoz: egy jelenetet a körúton, egy vendéglátóhely közelében vettek fel, ahol több járókelő is kiszúrta a hollywoodi sztárt. A színésznőt a legtöbben olyan filmekből ismerik, mint Az ördög Pradát visel, az Egy nap vagy a Neveletlen hercegnő.
Hathaway az utóbbi időszakban igencsak elfoglalt, hiszen több projektet is visz egyszerre: az Alone at Dawn mellett Christopher Nolan nagyszabású eposzában, az Odüsszeiában is szerepel, valamint Az ördög Pradát visel folytatásában is láthatjuk hamarosan. Az Odüsszei a nyáron debütál a mozikban, míg Az ördög Pradát visel május 1-jén startol. Az Alone at Dawn egyelőre nem kapott megjelenési dátumot, de mivel még csak most forog jó esély van rá, hogy ez már csak jövőre, azaz 2027-ben kerül a közönség elé.
Ahogyan azt itt, az ELLE oldalán is megírtuk Az ördög Pradát folytatása már kedvcsinálót is kapott, az 52 másodperces teaserben Meryl Streep legendás karaktere, Miranda Priestly, vörös magassarkúban vonul végig a Runway magazin folyosóin, majd a liftben csatlakozik hozzá korábbi asszisztense, az Anne Hathaway által alakított Andy Sachs.
A 2006-os kultikus film folytatásában a történet Miranda Priestly életét követi nyomon, aki próbál eligazodni egy olyan médiavilágban, ahol a nyomtatott sajtó lassan eltűnik. Hamarosan szembe kerül régi beosztottjával, Emily Charltonnal (Emily Blunt), aki időközben egy luxusmárkákat összefogó vállalat befolyásos vezetője lett, és akinek hirdetési pénzére Miranda kétségbeesetten vágyik, hogy megmenthesse a magazinját.
Az eredeti Az ördög Pradát visel Andrea Sachs történetét meséli el, egy frissdiplomás újságírójelöltét, aki munkát kapa Runway magazinnál, Miranda Priestly asszisztenseként. A fiatal nőnek azonban hamar rá kell jönnie, hogy a szakmai sikerért talán túl nagy árat kell fizetnie: a magánéletét. A film kasszasiker lett, világszerte több mint 326 millió dollárt hozott.
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!