Nem mindegy, milyen árnyalatot kenünk a szemünkre, legalábbis, ha minden tekintetet szeretnénk magunkra vonzani!
A szem a lélek tükre, tartja a mondás – és való igaz, kevés dolog képes önmagában akkora hatást gyakorolni másokra, mint egy-egy pillantás. Nem véletlen tehát, hogy szemünket előszeretettel emeljük ki sminkkel, azonban jó, ha tudjuk, közel sem mindegy, milyen színű festéket használunk. A sminkmesterek hosszú évek óta trükkös technikával hangsúlyozzák ki a tévés-, filmes hírességek tekintetét: íriszük árnyalatához passzoló szemhéjpúdert, szemceruzát használnak. Itt az idő, hogy most mi is bevessük ezt a taktikát, hiszen a módszer nem csak kamerákon keresztül, de élőben is remekül működik.
Ha barna a szemünk, érdemes a mély lilát, az erőteljes kéket, valamint a smaragdzöldet előnyben részesíteni, a sötétebb íriszek ugyanis remekül kitűnnek, ha ezen árnyalatokkal sminkeljük őket. Jó híreink vannak a fémes színek kedvelőinek is: bátran lehet akár az egész szemhéjunkra aranyat használni, ami a pupillánk körüli apró, aranyszínű pöttyöket emeli ki.
Kék szem esetében ajánlott a narancssárgás pigmentet keresni a szemfestékekben, hogy még inkább kihangsúlyozzuk a szemünk élénk színét: bronz, bordó, nyáron pedig a vidám barackszín lehet a nyerő. Amennyiben visszafogottabb, natúrabb árnyalatot szeretnénk használni, válasszunk visszafogott pinket, vagy esetleg pezsgőszínt – a lényeg, hogy mindenképpen meleg tónusokkal játsszunk.
A melegebb színek állnak a legjobban a zöld szeműeknek is. Ha bátrak és kísérletezőek vagyunk, próbáljuk ki szemhéjtusként a pirosat, ami elképesztően jól passzol a zöld íriszhez, de a barna, a rózsaszín, sőt akár egy világosabb lila is remek szolgálatot tehet. Fémes színt vinnénk fel? Szerezzünk be egy élénk rosegoldot!
A szürke szemnek szinte minden jól áll, de akkor tudjuk igazán kihangsúlyozni, ha a festék sötétebb árnyalatokban pompázik. A legjobb választás egy grafitos-füstös, feketés smink, amely kiemeli a szem ragyogását, míg egy narancssárgás árnyalat optikailag kicsit kékesebbé varázsolja a tekintetet.
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!