A fordított hajmosás elsőre furcsán hangzik, pedig bizonyos hajtípusoknál éppen ez a titok.
A hajmosás sorrendjét valószínűleg senki nem szokta túl sokat megkérdőjelezni. Sampon, öblítés, balzsam, öblítés, kész. Nagyjából ezt tanultuk meg, ezt ismételjük évek óta, és legfeljebb azon változtatunk, milyen termék kerül a zuhanyzó polcára. Pedig néha nem az új csodasampon hozza a leglátványosabb különbséget, hanem az, ha megcseréljük a lépéseket. A fordított hajmosás persze talán különösnek tűnik, de akár hiszed, akár nem, sokaknál éppen ez a sorrend segíthet abban, hogy a haj puha maradjon, mégse lapuljon le néhány óra alatt.
A balzsam feladata, hogy simábbá, könnyebben kifésülhetővé és puhábbá tegye a hajat. Csakhogy bizonyos hajtípusokon, főleg vékony szálú vagy gyorsan lelapuló hajon, könnyen maradhat utána egy finom réteg, amely elnehezíti a frizurát. Ilyenkor hiába szép fényesek a hajvégek, a tövek már délutánra elveszíthetik a tartásukat. A fordított hajmosás ezt próbálja kiküszöbölni. A balzsam először megpuhítja a hajhosszt, segít a gubancokon, és védelemmel látja el a sérülékenyebb részeket. Utána a sampon megtisztítja a fejbőrt és a hajtöveket, közben leöblítheti azt a minimális balzsammaradékot is, amely normál sorrendnél elnehezítené a hajszálakat.
A végeredmény ideális esetben puhább, könnyebb, szellősebb haj. Olyan frizura, amely nem tűnik száraznak, de nem is esik össze rögtön a szárítás után.
Ez a módszer főleg azoknak lehet jó, akiknek vékony szálú, könnyen zsírosodó vagy gyorsan lelapuló hajuk van. Ha ismerős az érzés, hogy a balzsam után szép ugyan a hajad, de valahogy túl puha, túl nehéz, vagy éppen semmi tartása nincs, akkor a fordított hajmosás megérhet egy próbát. Laza hullámoknál is működhet, mert segíthet csökkenteni a gubancolódást, miközben nem húzza le annyira a haj természetes esését. A lényeg, hogy ne a fejbőrre kerüljön a balzsam, csak a haj közepétől a végekig, ugyanis a töveknél a legtöbb embernek nincs is szüksége extra kondicionálásra.
Nagyon vastag szálú, erősen göndör, száraz vagy texturált haj esetén viszont nem biztos, hogy ez lesz az ideális rutin. Ezek a hajtípusok gyakran több, tartósabb hidratálást igényelnek, és jobban szeretik a klasszikus sorrendet: előbb tisztítás, utána gazdagabb ápolás.
A legfontosabb, hogy ne vidd túlzásba. Nem kell húsz percig balzsamban állni a zuhany alatt. Elég, ha a hajhosszakra és a végekre felviszed a kondicionálót, majd 2-5 percig hagyod hatni. Közben az ujjaiddal vagy egy széles fogú fésűvel óvatosan átbontogathatod a gubancokat. Ezután jöhet a sampon: a samponozásnál a fejbőrre és a hajtövekre koncentrálj, ne dörzsöld agresszíven a hajvégeket. Ahogy leöblíted a sampont, a hab úgyis végigfolyik a hosszokon, és finoman megtisztítja őket. Ez különösen fontos, mert a haj nedvesen sérülékenyebb, ilyenkor a túl erős dörzsölés könnyebben okozhat töredezést.
A módszer akkor működik a legjobban, ha könnyed balzsamot és kíméletes, nem túl szárító sampont használsz. Ha a sampon túl agresszív, könnyen elveheti azt a puhaságot, amit a balzsammal előtte megpróbáltál elérni.
Elsőre furcsának tűnhet, de bizonyos esetekben a fordított hajmosás után is lehet helye egy gyors, célzott hajpakolásnak. Főleg akkor, ha a hajad szőkített, töredezésre hajlamos, sprőd vagy rendszeresen hőformázod. Ez viszont már inkább extra lépés, nem a módszer alapja. Ha vékony szálú hajad van, és pont a könnyedség a cél, ne egy gazdag, nehéz maszkot válassz minden hajmosásnál. Elég lehet heti egyszer vagy kéthetente, és akkor is inkább csak a hajvégekre koncentrálj.
A hajmosás sorrendje csak az egyik része a történetnek. Ha utána frottírtörölközővel erősen dörzsölöd a hajad, vagy vizesen téped át rajta a kefét, sokat veszíthetsz abból, amit a rutinoddal felépítettél. Érdemes mikroszálas törölközőt vagy puha pamutpólót használni, és inkább finoman kinyomkodni a vizet a hajból. A selyem hajgumi, a selyempárnahuzat vagy egy jó bontókefe szintén sokat segíthet, főleg ha a hajad könnyen törik vagy gubancolódik.
(via)
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!