Amennyiben nem riasztanak el, mi több, kifejezetten vonzanak a különleges, aprólékosan készülő manikűrök, alábbi válogatásunk kifejezetten neked szól!
Van, akinek szimplán anyagi spórolás, és akad, akinek valódi hobbi és kikapcsolódás a manikűrözés. Ha te is rendszerint otthon, saját magadnak készíted a körmeidet, és nem riadsz vissza-, sőt egyenesen vágysz már egy kis kihívásra, valami olyan mintára vagy dizájnra, amivel nyugodtan bíbelődhetsz akár két-három órán keresztül is, a legjobb helyen jársz. Összegyűjtöttünk pár nagy kézügyességet nem-, legfeljebb jókora türelmet igénylő manikűr-ötleteket, amelyeket akár egy jó sorozat ledarálása, vagy a jól megérdemelt én-idő töltése közben is elkészíthetsz a kezeidre.
Talán az egyik legegyszerűbb, mégis leglátványosabb manikűr ez a rózsaszín kagyló ihlette verzió, ami visszafogott árnyalatokkal és izgalmas, 3D-s hatással játszik. Mindössze két színre és egy vékonyabb ecsetre lesz szükséged az elkészítéséhez.
Hódít a pöttyös minta, nem csak a divatban, de a beauty-trendek terén is. Míg tavaly Dua Lipa, Kylie Jenner és más hírességek a fekete-fehér, klasszikus változatra esküdtek, addig idén a bohókásabb, színesebb alternatívák mennek nagyot. Ez a nem feltűnő, mégis kedves és vidám pöttyözés még kezdőknek sem jelenthet kihívást.
Jóval időigényesebb munka mozaik körmöket csinálni, így ha rászánod magad, legalább másfél-két órára bizonyára elköteleződsz, de hidd el, megéri! Egészen meseszerű végeredménnyel jár ez a pepecselős technika, de cserébe szintén nem szükséges hatalmas kézügyesség hozzá.
Akár esküvőre, akár nyaralásra tökéletes választás, ráadásul elrontani sem lehet! Tegyél egy-egy pötty gyöngyházfényű körömlakkot egymás mellé (például fehéret, rózsaszínt, kéket és sárgát) majd vékony ecsettel egy határozott mozdulattal vedd fel őket egyszerre. A fehér vagy nude színű körmeidre belülről kifelé rajzolj egy vastag, akár már 3D-s textúrájú, nonfiguratív, kacskaringós vonalat, és gyakorlatilag készen is vagy.
Ha nyár, akkor élénk színek! Bár sokan félnek narancssárgával, türkízzel dolgozni saját körmeiken, hiszen jóval látványosabb, ha valami nem éppen a tervek szerint sikerül, de ez a veszély szerencsére senkit sem fenyeget ennél a trópusi szettnél. Az alapja szivaccsal készített, nude-neon ombre, amelyre vékony hullámvonalak és apró pöttyök kerülnek. Csak rajtad áll, mennyire vadulsz meg az árnyalatok kombinálása terén, de ha fesztiválra indulsz, most bátran ellőheted az összes rikító lakkodat egyetlen manikűrben.
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!