Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Hajformázó jobb már nem is lehetne

Teszt

2022. szeptember 15.

4 perc olvasás

Fodor-Kassai Mónika

szépség dyson hajformázás tartós elle teszt air wrap

Támogatott tartalom

Hajformázó jobb már nem is lehetne
© Fodor-Kassai Mónika

Fodor-Kassai Mónika, az ELLE Magazin Szépség rovatának főszerkesztője tesztelte a Dyson Airwrap™ hajformázót, amely a Coanda-hatást hasznosítva göndöríti, hullámosítja és szárítja a hajat.

 


Egyenes hajjal születtem, és életem első felét így is éltem le - talán éppen emiatt kaptam rá egyik napról a másikra a hajgöndörítésre. Minden hajmosás után hajsütővel estem neki tincseimnek, aminek az lett a következménye, hogy a hajvégeim elvékonyodtak és a hajam soha nem nőtt meg egy bizonyos hossznál jobban. Próbálkoztam sok mindennel – tartós hullámmal, hajcsavarókkal és gyakorlatilag minden elérhető eszközzel – de mindegyiknek megvolt a maga hátránya. A nagy hőhatással vagy kémiai beavatkozással járók roncsolták a hajamat, a kímélők viszont nem adtak elég tartós eredményt.

Egy legenda a fürdőszobámban

A Dyson hajformázóival már találkoztam korábban a munkám során fotózásokon, divatbemutatók backstageiben. A fodrászok ódákat zengtek róluk. Ezek az eszközök egy hairstylist számára épp annyira jelentik a vágyak tárgyát, mint egy divatrajongó számára a Jimmy Choo cipő vagy a Chanel táska. Nem csoda, hogy gyorsabban vert a szívem, amikor kézhez kaptam ezt a pazar bőrtáskát és a benne rejlő Dyson Air Wrap-et tesztelésre.

Dyson Air Wrap

Az AirWrap szárít, hullámosít, göndörít vagy éppen egyenesít – teszi mindezt extrém hőhatás nélkül. A táskában különféle kiegészítők találhatók: szárító fej, különböző átmérőjű hengerek a hullámosításhoz és göndörítéshez, kefék az egyenesítéshez vagy dúsításhoz.

Dyson Air Wrap

AirWrap bevetésen

Egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy ez a kifinomult eszköz úgy áll majd a kezemben, mint a fodrászokéban. Mégiscsak egy műkedvelő amatőrrel lesz dolga. Ám az AirWrap hajformázó használatát tényleg rendkívül könnyű elsajátítani, egyszerűen minden kézre áll rajta!


Az AirWrap hajformázó működése a Coanda-hatás néven ismert aerodinamikai jelenségen alapul, a nagy sebességű levegősugár a nyomáskülönbségek miatt gyakorlatilag a formázó henger felületére vonzza a hajtincset és feltekeri rá. Vagyis nem kell becsíptetni, húzni és csavarni a tincseket ahhoz, hogy begöndörödjenek. Mivel nem kell a csavargatással bajlódni és a két irányban tekeredő hengereknek köszönhetően a göndörítés megfelelő irányán sem kell fáradozni, villámgyorsan elkészülnek a hibátlan loknik. Számomra az egyik legfontosabb tényező a gyors tempó, mivel nem jut túl sok időm magamra – ezzel a remek készülékkel tíz perc alatt elkészült a frizurám.

Teszt Dyson Air Wrap

Csillagos ötös

Az AirWrap-nek valóban nincs szüksége magas hőmérsékletre ahhoz, hogy szabályos és tartós hullámokat hozzon létre, ezzel óvja, kíméli a hajat. A „long” kiegészítők ideálisak hosszú hajhoz. Az új Complete Long multifunkciós hajformázó esetében már a hengereket sem kell cserélni, mivel az új formázóhengerek  gombnyomásra mindkét irányban göndörítenek, hullámosítanak, a hajkefék még precízebben formáznak, a Coanda simító-szárító fej pedig egyszerre szárít és simít, eltüntetve a szálló babahajszálakat. Mindezt megkoronázza az esztétikus és igényes kivitel: mind a készülék, mind a kiegészítők magas minőségű anyagokból készültek. Egy szó, mint száz, ha a tesztelés alapján osztályozni kellene a Dyson hajformázóját, tőlem csillagos ötöst kapna! (Egyúttal a karácsonyi kívánságlistámra is felkerült.)

Teszt Dyson Air Wrap

Friss hír: Megérkezett az Airwrap a legújabb típusa is, amit ide kattintva tudtok megnézni!

Dyson Air Wrap csomagban


Neked ajánljuk

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

3 udvariasna...
1

3 udvariasnak tűnő szokás, amit a fodrászok nem szeretnek a vendégeikben

2024.10.10. 2 perc olvasás

3 udvariasnak tűnő szokás, amit a fodrászok nem szeretnek a vendégeikben

3 férfi parf...
2

3 férfi parfüm, amiből a legtöbbet adják el a világon

2023.03.05. 2 perc olvasás

3 férfi parfüm, amiből a legtöbbet adják el a világon

A hajszín, a...
3

A hajszín, ami minden nőt fiatalít a fodrászok szerint

2024.02.24. 3 perc olvasás

A hajszín, ami minden nőt fiatalít a fodrászok szerint

Visszajött a...
4

Visszajött a divatba az egyik legkellemetlenebb hajszín

2022.07.13. 3 perc olvasás

Visszajött a divatba az egyik legkellemetlenebb hajszín

A frizura, a...
5

A frizura, ami teljesen tönkreteszi a hajat a fodrászok szerint

2023.07.08. 3 perc olvasás

A frizura, ami teljesen tönkreteszi a hajat a fodrászok szerint

Kiderült, ho...
6

Kiderült, hogy mi a világ 3 legtöbbet eladott parfümje

2023.01.21. 3 perc olvasás

Kiderült, hogy mi a világ 3 legtöbbet eladott parfümje

Kiderült, ho...
7

Kiderült, hogy nézne ki a Kardashian-család plasztikai műtétek nélkül

2022.10.13. 1 perc olvasás

Kiderült, hogy nézne ki a Kardashian-család plasztikai műtétek nélkül

Ezt a 10 par...
8

Ezt a 10 parfümöt imádják a legjobban a nők a világon

2022.09.23. 3 perc olvasás

Ezt a 10 parfümöt imádják a legjobban a nők a világon

Ezek is érdekelhetnek

Ezeket a men...

Ezeket a menő francia manikűr trendeket neked is ki kell próbálnod 2026 januárjában

2025.12.30. 4 perc olvasás

French manicure

Nefertiti, a...

Nefertiti, a világ első szépségideálja – így másolja ma Rihanna és Beyoncé

2025.12.22. 4 perc olvasás

BEAUTY icon

5 bob frizur...

5 bob frizura, amit imádni fognak a nők 2026-ban

2025.12.16. 5 perc olvasás

Hair style

2026-ban nem...

2026-ban nem a szépség lesz a meghatározó – alapjaiban változik meg a lakberendezés

2025.12.12. 4 perc olvasás

Íme az étele...

Íme az ételek, amik látványosan szebbé tehetik a bőrödet

2025.12.07. 3 perc olvasás

Skincare

Íme a 29 éve...

Íme a 29 éves Hailey Bieber szépségtrükkjei – ezeket imádni fogod

2025.11.22. 3 perc olvasás

Beauty tips

Ez Michelle...

Ez Michelle Obama ragyogó bőrének titka

2025.11.22. 2 perc olvasás

Skin

A szépségsza...

A szépségszakértő figyelmeztet – komoly gond lehet belőle, ha így mosod az arcod

2025.11.15. 3 perc olvasás

Skincare

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves