Tapasztó Orsolya az elmúlt években vált szélesebb körben ismertté: először influenszerként, majd fizikusból lett mentálhigiénés szakemberként hívta fel magára a figyelmet. Őszinte és bátor megszólalásaival, valamint azzal, ahogyan a szakmai tudást személyes történeteken keresztül teszi átélhetővé, sokak számára lett hiteles és inspiráló. Ez nem atomfizika című könyve már a megjelenés hetében a Libri sikerlistájának élére került, és azóta is töretlen népszerűségnek örvend.
A megfelelő arcápolási rutin kialakításával már fiatalon rengeteget tehetünk a hosszan tartó, szép és feszes bőrért. Ha a legfontosabb termékekről és hatóanyagokról van szó, a hidratálás mellett kortól függetlenül a fényvédő kerül fel a dobogóra. A Helia-D legújabb termékportfóliójában már ez a termék is helyet kapott, a cég újítása pedig a 2023-as Cosmopolitan Beauty Awards díját is elnyerte. A Hydramax-termékcsaládot a Helia-D nemrég egy kerekasztal-beszélgetéssel egybekötött eseményen is bemutatta a sajtónak, amelyen első alkalommal jelent meg együtt a márka 3 nagykövete: Pataki Ági, Jakabos Zsuzsanna és Tapasztó Orsi.
A Mental Health Week keretében mindennap egy ismert embernek tesszük fel a kérdést: hogy vagy? Ezúttal Tapasztó Orsi őszinte válaszait olvashatjátok.