Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Manipulation

A nehezen manipulálható emberek ezt a 3 dolgot sokkal hamarabb észreveszik másoknál

2026. július 19.

3 perc olvasás

ELLE

manipuláció személyiség felismerés
A nehezen manipulálható emberek ezt a 3 dolgot sokkal hamarabb észreveszik másoknál
© Shutterstock

Vannak trükkök, amelyek segíthetnek, hogy ne tudjanak átverni minket.


Vannak, akiket szinte lehetetlen megtéveszteni. Figyelnek a részletekre, érzékenyek mások viselkedésére, és hamar felismerik, ha valami nem őszinte. Nem feltétlenül hangosak vagy gyanakvóak, egyszerűen jó érzékük van ahhoz, hogy átlássanak a helyzeteken. Mutatjuk azt a három dolgot, amit a nehezen manipulálható emberek gyakran hamarabb észrevesznek másoknál.

Gázlángozó mondatok és viselkedés

Vannak, akik úgy próbálnak hatni másokra, hogy elhitetik velük: rosszul emlékeznek, túlérzékenyek, vagy egyszerűen csak „túlgondolják” a dolgokat. Ez a gázlángozás egyik tipikus formája, amelynek célja, hogy az áldozat elkezdjen kételkedni saját érzéseiben és ítélőképességében.

A manipuláció sokféleképpen megjelenhet: bűntudatkeltéssel, kifogásokkal vagy azzal, hogy valaki nem vállalja a felelősséget a saját tetteiért. Ha valaki azt mondja, hogy „ilyen nem is történt”, miközben pontosan tudod, hogy megtörtént, vagy állandóan azt érezteti veled, hogy neked kell bocsánatot kérned, valószínűleg irányítani próbál.

A nehezen manipulálható emberek azonban hamar kiszúrják ezeket a jeleket. Nem hagyják, hogy mások átírják a valóságukat, mert inkább a tényekre figyelnek, nem pedig a rájuk próbált érzelmi nyomásra. Ez egy olyan dolog, amit fontos lehet megtanulni tőlük.

Azt is tudják, ha valaki hazudik nekik

Vannak, akik még apró dolgokban is könnyedén füllentenek, például a múltjukról, a tapasztalataikról vagy akár arról, hogy mit szeretnek csinálni. Bár sokan úgy gondolják, egy kisebb hazugság nem nagy ügy, valójában könnyen szokássá válhat, és idővel egyre nagyobb ferdítésekhez vezethet.

A nehezen manipulálható emberek azonban hamar észreveszik, ha valami nem stimmel. Figyelnek az apró ellentmondásokra, és tudják, hogy aki a kis dolgokban nem őszinte, az nagyobb kérdésekben sem feltétlenül megbízható. Nem a szavakat nézik csak, hanem azt is, hogy a tettek összhangban vannak-e velük. Ezt érdemes lehet elsajátítanod, mert sokkal könnyebben rájöhetsz, hogy kik azok az emberek, akik tényleg őszinték veled.

Ha valaki egyáltalán nem tud figyelni másokra

Kevés bosszantóbb dolog van annál, amikor valaki úgy tesz, mintha hallgatna, valójában azonban csak arra vár, hogy végre ő beszélhessen. Különösen árulkodó, ha közben elvárja, hogy mások mindig végighallgassák az ő történeteit.

Persze mindenkivel előfordul, hogy néha elkalandozik a figyelme, vagy nincs megfelelő lelkiállapotban egy hosszabb beszélgetéshez. De ha valaki rendszeresen nem figyel a másikra, mindig magára tereli a szót, és nem érdekli, mit érez a másik, az már egy manipulatív viselkedés jele lehet.

De az biztos, hogy a nehezen manipulálható emberek gyorsan felismerik ezt a mintát. Tudják, hogy egy egészséges kapcsolat alapja nemcsak az, hogy valaki beszélhet, hanem az is, hogy valóban meghallgatják és támogatják. Fontos olyan emberekkel körbe venned magadat, akikkel tényleg tudsz beszélgetni, és ez oda-vissza működik.

Via

Neked ajánljuk

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Csak egy szü...
1

Csak egy született zseni találja meg a hibát a képen 7 másodperc alatt

2023.04.13. 1 perc olvasás

Csak egy született zseni találja meg a hibát a képen 7 másodperc alatt

Hihetetlenül...
2

Hihetetlenül magas az IQ-d, ha észreveszed a második állatot a képen

2022.07.29. 1 perc olvasás

Hihetetlenül magas az IQ-d, ha észreveszed a második állatot a képen

Melyik arcot...
3

Melyik arcot látod vidámabbnak? A válaszod rengeteget elárul a személyiségedről

2023.01.24. 2 perc olvasás

Melyik arcot látod vidámabbnak? A válaszod rengeteget elárul a személyiségedről

Szerinted ki...
4

Szerinted ki a legokosabb a képen látható 4 ember közül? Érdekes dologról árulkodik

2022.09.06. 1 perc olvasás

Szerinted ki a legokosabb a képen látható 4 ember közül? Érdekes dologról árulkodik

Egy zseni va...
5

Egy zseni vagy, ha 13 másodperc alatt megtalálod a macskát a képen

2022.08.10. 1 perc olvasás

Egy zseni vagy, ha 13 másodperc alatt megtalálod a macskát a képen

Hány kutyát...
6

Hány kutyát látsz a képen? Elárulja, hány éves vagy szellemileg

2025.10.17. 2 perc olvasás

Hány kutyát látsz a képen? Elárulja, hány éves vagy szellemileg

Kitalálod, m...
7

Kitalálod, melyik nő a kisfiú édesanyja? Sokat elárul rólad, rájössz-e a válaszra

2025.10.20. 2 perc olvasás

Kitalálod, melyik nő a kisfiú édesanyja? Sokat elárul rólad, rájössz-e a válaszra

Ha 5 másodpe...
8

Ha 5 másodperc alatt kiszúrod a disznót a nyuszik között, igazán különleges vagy

2022.09.26. 1 perc olvasás

Ha 5 másodperc alatt kiszúrod a disznót a nyuszik között, igazán különleges vagy

Ezek is érdekelhetnek

Mit árul el...

Mit árul el rólad, ha mindig le van némítva a telefonod? A válasz meglepő lehet

2026.10.10. 3 perc olvasás

Psychology

Ezt jelenti,...

Ezt jelenti, ha bűntudatot érzel, amikor pihensz

2026.09.25. 3 perc olvasás

Personality

Így ismerhet...

Így ismerheted fel a negatív embereket: 9 dolog, amin képtelenek túllépni

2026.09.20. 5 perc olvasás

Árulkodó jelek

Nem véletlen...

Nem véletlen, melyik emojit használod a legtöbbször: ezt árulja el rólad

2026.09.20. 4 perc olvasás

Personality

Milyen a pro...

Milyen a profilképed? Meglepően sok mindent elárulhat rólad

2026.09.18. 4 perc olvasás

Személyiség

Mit árul el...

Mit árul el rólad, ha sokszor mondod, hogy „őszintén szólva”? Ezt mondja a pszichológia

2026.09.17. 4 perc olvasás

Személyiségtípus

Milyen a ker...

Milyen a kerítésed? Ezt gondolhatják rólad a szomszédok

2026.09.12. 3 perc olvasás

Fence

Last minute...

Last minute vagy hónapokkal előre? Ezt árulja el rólad, ahogy utazol

2026.09.08. 3 perc olvasás

Travel

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves