Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

IQ

A pszichológusok állítják: ha ezt csinálod, nagyon magas az IQ-d

2024. február 17.

2 perc olvasás

ellle

intelligencia pszichológus IQ
A pszichológusok állítják: ha ezt csinálod, nagyon magas az IQ-d
© Shutterstock

Ez a három dolog a magas IQ jele. 


Talán nem is gondolnád, de néhány amúgy negatívnak tűnő tulajdonság nagyon magas IQ-t jelezhet. A pszichológusok szerint ugyanis a kissé rendetlen, későn kelő emberek nagyon is okosak, sőt már szinte zseninek számítanak, úgy ahog azok is, akik alkalmodatán kiejtenek egy-egy csúnya szót a szájukon. 

Rendetlenség 

A rendetlenséget sokan egyből a lustasággal azonosítják, a Minnesotai Egyetem pszichológusa szerint viszont ezek az emberek jóval okosabbak, mint azt sokan gondolnák. A kutatás alapján létrejött eredmények ugyanis azt mutatják, hogy a rendetlen szobákkal rendelkező személyek gyakran intelligensebbek, mint a rendezett környezetben élők. A szakember elmagyarázta ennek az az oka, hogy amikor valaki nagy mentális kihívásokkal van elfoglalva, hajlamos lehet a környezete elhanyagolására. 

A későn kelők 

A későn kelők is szokszor megkapján a naplopó jelzőt, a tudományos kutatások viszont egészen másról árulkodnak.  A Psychology Today című folyóiratban megjelent tanulmány ugyanis összefüggést talált az emberek biológiai ritmusa és intellgienciája között. A kutatás szerint azok, akik későn fekszenek le, majd reggel az átlagosnál tovább alszanak, magasabb intelligenciával rendelkeznek, mint a korán kelő társaik. Az éjszakai életre való hajlam egyébként a kreativitással és az intellektuális gondolkodással függ össze.  

Káromkodás 

A szitkozódást általában kellemetlen szokásként definiáják, a New York-i Maris College tanulmánya azonban felfedi, hogy a gyakran káromkodó emberek bizony magasabb intelligenciával bírnak, mint azok akik rendre szofisztikáltan fogalmaznak. Ez a meglepő felfedezés ellentmond annak a közhiedelemnek, hogy a káromkodás a kifejezőképesség hiányát mutatja, a kutatás állítása szerint ugyanis pontosan a szitokszavak széleskörű ismerete gazdag szókincsre és kreatívabb kifejezésmódra utal. 

Via

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Szerinted ki a legokosabb a képen látható 4 ember közül? Érdekes dologról árulkodik
1

Szerinted ki a legokosabb a képen látható 4 ember közül? Érdekes dologról árulkodik

2022.09.06. 1 perc olvasás

Szerinted ki a legokosabb a képen látható 4 ember közül? Érdekes dologról árulkodik

Melyik arcot látod vidámabbnak? A válaszod rengeteget elárul a személyiségedről
2

Melyik arcot látod vidámabbnak? A válaszod rengeteget elárul a személyiségedről

2023.01.24. 2 perc olvasás

Melyik arcot látod vidámabbnak? A válaszod rengeteget elárul a személyiségedről

Hány kutyát látsz a képen? Elárulja, hány éves vagy szellemileg
3

Hány kutyát látsz a képen? Elárulja, hány éves vagy szellemileg

2023.04.15. 2 perc olvasás

Hány kutyát látsz a képen? Elárulja, hány éves vagy szellemileg

Egy zseni vagy, ha 13 másodperc alatt megtalálod a macskát a képen
4

Egy zseni vagy, ha 13 másodperc alatt megtalálod a macskát a képen

2022.08.10. 1 perc olvasás

Egy zseni vagy, ha 13 másodperc alatt megtalálod a macskát a képen

Hihetetlenül magas az IQ-d, ha észreveszed a második állatot a képen
5

Hihetetlenül magas az IQ-d, ha észreveszed a második állatot a képen

2022.07.29. 1 perc olvasás

Hihetetlenül magas az IQ-d, ha észreveszed a második állatot a képen

Ha 5 másodperc alatt kiszúrod a disznót a nyuszik között, igazán különleges vagy
6

Ha 5 másodperc alatt kiszúrod a disznót a nyuszik között, igazán különleges vagy

2022.09.26. 1 perc olvasás

Ha 5 másodperc alatt kiszúrod a disznót a nyuszik között, igazán különleges vagy

Csak egy született zseni találja meg a hibát a képen 7 másodperc alatt
7

Csak egy született zseni találja meg a hibát a képen 7 másodperc alatt

2023.04.13. 1 perc olvasás

Csak egy született zseni találja meg a hibát a képen 7 másodperc alatt

Kitalálod, melyik nő a kisfiú édesanyja? Sokat elárul rólad, rájössz-e a válaszra
8

Kitalálod, melyik nő a kisfiú édesanyja? Sokat elárul rólad, rájössz-e a válaszra

2023.01.25. 2 perc olvasás

Kitalálod, melyik nő a kisfiú édesanyja? Sokat elárul rólad, rájössz-e a válaszra

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves