Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Gyerekvállalás

Kína tovább enyhít születéskorlátozásán

2021. május 31.

3 perc olvasás

ELLE

gyerekvállalás kína születés népesedés születésszabályozás
Kína tovább enyhít születéskorlátozásán

A felbecsülhetetlen gazdasági és társadalmi problémákat okozó kínai népesedési politikán végre módosítanak: immár harmadik utód vállalása is lehetővé válik.


Elöregedő társadalom, fogyatkozó számú fiatalok, alacsony szülési kedv - az a nagy mértékű túlnépesedés, ami régen jellemző volt Kínára és születésszabályozással próbálták megoldani, mára már csak történelem. Az országban 1979-ben vezették be az "egykepolitikát", amely mindössze egy gyermek vállalását tette lehetővé a han kínai szülők számára. Akik ennek ellenszegültek, pénzbüntetésre, később pedig drasztikusabb következményekre: kényszerabortuszra és sterilizációra számíthattak.

Az akkori intézkedés eleinte jó hatással volt a gazdaság fellendülésére és fejlődésére, ám társadalmilag már akkor is komoly problémákat okozott, mert komoly nemi egyenlőtlenségnek ágyazott meg. A hivatalos statisztikák szerint a szabályozás óta több mint 400 millió abortuszt végeztek el és körülbelül 37 millió csecsemőt öltek meg. Mivel a család szempontjából az ideális gyermek fiú volt, ezért zömében lányok estek áldozatául a gyilkosságoknak. Mára 30 millió nő “hiányzik” a kínai társadalomból, ami társadalmi és gazdasági feszültséget okoz, többek között elősegíti a prostitúció térhódítását is.

A mostani döntéssel azt próbálják elérni, hogy útját állják a népesség elöregedésének, mivel a gyermekvállalás korlátozásának köszönhetően most a legalacsonyabb a születési szám az 1960-as évek óta: mindössze 12 millió csecsemő született a tavalyi évben, ami még a 2016-os 18 millió újszülötthöz képest is jelentős csökkenés. A termékenységi ráta 2020-ban mindössze 1,3 volt, ami drámaian elmarad a népesség pótlásához szükséges 2,1-től. Ez pedig előrevetíti a problémát: egyre kevesebb munkavégzésre alkalmas életkorú fiatal lesz, a társadalom pedig Japánhoz vagy Olaszországhoz hasonlóan elöregszik.

Drasztikusan magas gyermeknevelési költségek

A helyzetet tovább nehezíti, hogy a kínai nagyvárosokban a gyermeknevelésnek drasztikusan magas költségei vannak. Yifei Li, a NYU Sanghaj szociológusa úgy véli, "az embereket nem a kétgyerekes korlátozás tartja vissza, hanem ezek a hihetetlenül magas kiadások. A lakhatás, a tanórán kívüli foglalkozások, az élelem, az utazás és minden más fizetendő összeadódik " - mondta a Reutersnek.

Ennek megoldására az állam most csökkenteni fogja a családok oktatási költségeit, növeli az adó- és lakhatási támogatást, és megerősíti a dolgozó nők jogi érdekeit. Emellett olyan törekvésről is beszámoltak, hogy szeretnének majd oktatást tartani a házasságról és szerelemről fiataloknak. Hogy ez mit jelentene pontosan, arról még nincsen hír.

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Egy zseni vagy, ha 13 másodperc alatt megtalálod a macskát a képen
1

Egy zseni vagy, ha 13 másodperc alatt megtalálod a macskát a képen

2022.08.10. 1 perc olvasás

Egy zseni vagy, ha 13 másodperc alatt megtalálod a macskát a képen

Melyik arcot látod vidámabbnak? A válaszod rengeteget elárul a személyiségedről
2

Melyik arcot látod vidámabbnak? A válaszod rengeteget elárul a személyiségedről

2023.01.24. 2 perc olvasás

Melyik arcot látod vidámabbnak? A válaszod rengeteget elárul a személyiségedről

Hihetetlenül magas az IQ-d, ha észreveszed a második állatot a képen
3

Hihetetlenül magas az IQ-d, ha észreveszed a második állatot a képen

2022.07.29. 1 perc olvasás

Hihetetlenül magas az IQ-d, ha észreveszed a második állatot a képen

Hány kutyát látsz a képen? Elárulja, hány éves vagy szellemileg
4

Hány kutyát látsz a képen? Elárulja, hány éves vagy szellemileg

2023.04.15. 2 perc olvasás

Hány kutyát látsz a képen? Elárulja, hány éves vagy szellemileg

Csak egy született zseni találja meg a hibát a képen 7 másodperc alatt
5

Csak egy született zseni találja meg a hibát a képen 7 másodperc alatt

2023.04.13. 1 perc olvasás

Csak egy született zseni találja meg a hibát a képen 7 másodperc alatt

Szerinted ki a legokosabb a képen látható 4 ember közül? Érdekes dologról árulkodik
6

Szerinted ki a legokosabb a képen látható 4 ember közül? Érdekes dologról árulkodik

2022.09.06. 1 perc olvasás

Szerinted ki a legokosabb a képen látható 4 ember közül? Érdekes dologról árulkodik

Ha 5 másodperc alatt kiszúrod a disznót a nyuszik között, igazán különleges vagy
7

Ha 5 másodperc alatt kiszúrod a disznót a nyuszik között, igazán különleges vagy

2022.09.26. 1 perc olvasás

Ha 5 másodperc alatt kiszúrod a disznót a nyuszik között, igazán különleges vagy

Kitalálod, melyik nő a kisfiú édesanyja? Sokat elárul rólad, rájössz-e a válaszra
8

Kitalálod, melyik nő a kisfiú édesanyja? Sokat elárul rólad, rájössz-e a válaszra

2023.01.25. 2 perc olvasás

Kitalálod, melyik nő a kisfiú édesanyja? Sokat elárul rólad, rájössz-e a válaszra

Ezek is érdekelhetnek

„50 évesen szültem gyereket 11 évnyi küzdelem után, rengeteg kritikát kapok érte másoktól”

„50 évesen szültem gyereket 11 évnyi küzdelem után, rengeteg kritikát kapok érte másoktól”

2024.05.10. 2 perc olvasás

Vallomás

Apa lesz Henry Cavill, itt vannak a részletek

Apa lesz Henry Cavill, itt vannak a részletek

2024.04.16. 1 perc olvasás

Gólyahír

„37 éves vagyok, sokat utazom, de sokak szerint önző vagyok, hogy nem vállalok gyereket”

„37 éves vagyok, sokat utazom, de sokak szerint önző vagyok, hogy nem vállalok gyereket”

2024.03.28. 2 perc olvasás

Gyerekvállalás

Meglepő, Ryan Gosling milyen megállapodást kötött Eva Mendes-zel a gyerekvállalás kapcsán

Meglepő, Ryan Gosling milyen megállapodást kötött Eva Mendes-zel a gyerekvállalás kapcsán

2024.03.27. 2 perc olvasás

Családi élet

4 probléma, amivel szinte minden házaspár szembesül a gyerekvállalás után

4 probléma, amivel szinte minden házaspár szembesül a gyerekvállalás után

2024.02.25. 4 perc olvasás

Kisbaba a családban

Magyar kutatás: ebben a korban a legideálisabb gyereket vállalni

Magyar kutatás: ebben a korban a legideálisabb gyereket vállalni

2023.07.01. 3 perc olvasás

KUTATÁSI EREDMÉNYEK

Fontos lépésre szánta el magát Priyanka Chopra

Fontos lépésre szánta el magát Priyanka Chopra

2023.03.31. 1 perc olvasás

DÖNTÉS

„Az orvosok sem hitték el! 5 napon belül kétszer is teherbe estem”

„Az orvosok sem hitték el! 5 napon belül kétszer is teherbe estem”

2023.02.10. 3 perc olvasás

SURPRISE

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves