Élet határok és melltartó nélkül

A bezártság és a home office hatására rengeteg nő megtapasztalhatta, milyen is szabadon, melltartó nélkül élni a mindennapokban. Door Sanne Van Rij, az Elle újságírója szerint épp ezért a pandémiára tekinthetnénk úgy, mint a melltartómentes élet küszöbére. Már ha akarjuk…

A világjárvány (és a vele járó lezárások) óta a kényelem került az életünk középpontjába. Sokak számára a melltartó ennek az ellenkezőjét jelenti. Nem meglepő, hogy volt, aki a ruhadarabot az elmúlt évben alig húzta ki a fehérneműs fiók mélyéről. A világjárvány után miért ne maradhatna ez így, ha akarjuk?

Pánt nélküli melltartók és leragasztott mellbimbók

Időről időre visszagondolok a gimnáziumi bálokra, ahol a megfelelő melltartó megtalálása ugyanolyan szükségszerűség volt, mint a ruha kiválasztása. Egész délutánok teltek el a fehérneműüzlet próbafülkéjében, testszínű és fekete pánt nélküli melltartókat próbálgattam, amiktől gyakorlatilag elállt a lélegzetem (így viszont kisebb volt a lecsúszás veszélye).

Ha így nem jártam sikerrel, a neten kerestem „láthatatlan” melltartókat, vagy – főleg az anyagilag kevésbé bőséges időkben – egyszerűen leragasztottam a mellbimbóimat. Inkább fájdalmasan eltávolítottam egy darab ragasztószalagot az este végén, minthogy megmutassam, hogy van mellem, vagy ami még rosszabb: tudatosan meg akarjam mutatni a világnak.

Egészségtelen kapcsolat a melleimmel

Már az első pillanattól kezdve éreztem, hogy a mellek azért vannak, hogy elrejtsék őket. Kezdetben, amikor még vékony szövetmelltartót viseltem, rendszeresen mutogattak rám, hogy látható a mellbimbóm. És még egy v-nyakú nyári ruhára sem kaptam annyi bókot, mint jótanácsot, hogy feljebb húzhatnám egy kicsit. Ez az első pillanattól kezdve egészségtelen kapcsolatot okozott a melleimmel, amiket mindenáron melltartóval és túlméretezett ruhákkal akartam eltakarni.

Ez azt eredményezte, hogy sokáig én sem értettem, amikor más nők tudatosan otthon hagyták a melltartójukat. Amikor az egyetem első évében egy diáktársam kivétel nélkül minden órán melltartó nélkül jelent meg, alaposan kibeszéltük, velem együtt. Még mindig látom őt magam előtt: szűk lila ingben, messze megelőzve a korát.

A kritika és a #FreeTheNipple

Utólag visszagondolva nem hiszem, hogy meglepő, hogy így gondoltam: kevés testrész kap több kritikát, mint a mellek, különösen a nagy mellek, akár a nők között, akár túlszexualizált szempontból. Bizonyos amerikai államokban tilos topless napozni, és a női mellbimbók – a #FreeTheNipple mozgalom ellenére – még mindig tiltottak az Instagramon (kivéve a férfiakét). Ebből a szempontból nem túl meglepő, hogy az íratlan szabály az, hogy a melleket többnyire fel kell kötni, teljesen megfosztva minket a mellbimbó illúziójától.

Kellemetlenség

Vannak persze érthető okok, amiért melltartót akarunk viselni: mert – például sportolás közben – extra támaszt nyújt vagy nagyobb önbizalmat ad. A nagy mellek fájhatnak, és a melltartó néha csökkenti ezt a kínt. A kutatások szerint azonban rengeteg okunk van arra is, hogy ne viseljük. Egy francia tanulmány például arra jutott, hogy az izomszövet jobban fejlődik, ha nem viselünk melltartót, és a mellbimbóik is jobban „felemelkednek.” Ráadásul a túl szoros melltartók valóban okozhatnak hát- és nyakfájást, mert negatívan befolyásolják az egyensúlyunkat.

Nekem személy szerint a kellemetlenségek jelentették a legfőbb okot arra, hogy lassan elkezdjem megkérdőjelezni a melltartóviselés fontosságát: ez a folyamat már zajlott egy ideje, de a világjárvány hozott valódi változást. Egyre nyilvánvalóbbá vált számomra, hogy nem szívesen veszek fel melltartót egy új, otthonról dolgozós nap során, amikor a kényelem és a szabad lélegzetvételek ott voltak a láthatáron. Elvégre senki sem volt a közelben, aki meglátott volna, és esetleg gondolt volna valami rosszat rólam.

„Szabadítsuk fel a cicit” mentalitás

Az interneten már egy ideje elindult az a mozgalom, amelyben (többnyire ezredfordulós) nők külön „Miért nem hordok melltartót” videókban magyarázzák el, miért szabadultak meg a melltartójuktól. Kendall Jenner és Rihanna is a címlapokra került 2016-ban a „free the boob” mentalitásukkal. De még soha nem volt ennyire széles körben képviselve a melltartó nélküli élet, mint a világjárvány idején, amikor számtalan nő osztott meg lelkes mémeket a melltartójuk eltűnéséről.

És ez nem is olyan furcsa, hiszen a koronaválság ebben a tekintetben valami egyedit leplezett le: azt, hogy nem mindent magunk miatt hordunk, és mások szeme láttára egészen más döntéseket hozunk. Sokáig úgy éreztük, hogy a melltartó viselése valami abszolút, vitathatatlan dolog, de a világjárvány váratlanul bebizonyította ennek az ellenkezőjét.

Le az irreális elvárásokkal

Remélhetőleg ez a kollektív felismerés elég erős lesz ahhoz, hogy valóban megtörje a stigmát. Mindig is azon gondolkodtam, hogy mi lehet itt a probléma: hogy a melltartó nélküli nő túl szexi, vagy nem elég szexi, mert a mellei nem tökéletesen kerekek, és esetleg lógnak is, vagy csak másképp néznek ki? Erről eszembe jut egy tavaly vírusként terjedő videó, a „Be A Lady, They Said”. A klip tökéletesen leleplezi, hogy a nők milyen kettős mércével és irreális elvárásokkal szembesülnek, amelyek közül a melltartó mint norma mindenképpen erőltetett.

Nem valószínű, hogy a világjárvány bármi alapvető változást hozott a melltartó nélküli nők megítélésében, de talán kiindulópontja lehet annak, hogy kevésbé legyünk kritikusak önmagunkkal szemben. A tested a tiéd marad, még akkor is, ha mások méltánytalanul sérelmezik. Egy nehéz időszak után megérdemled, hogy gondtalanul táncolj – a karoddal, a lábaddal, és amíg csak akarod, a melleiddel is.

Forrás: Elle