Nyugati férfiak, kelet-közép-európai nők
Budapest az eredeti címe annak a vígjátéknak, amit itthon Legénybúcsú Bt. címen, 2018. október 25-én mutattak be, és egyfajta európai Másnaposok-verziónak tekinthető: a két francia barát, Vincent és Arnauld megunják öltönyös munkájukat, és miután egy Párizsban dolgozó sztriptíztáncosnő elmeséli nekik, milyen fantasztikus buliváros Budapest („sokkal több a nő, mint a férfi, a vodka pedig olcsóbb, mint a kóla”), úgy döntenek, megalapítják a „Crazy Trips” legénybúcsú-szervező ügynökséget, és tízesével hozzák ide a francia férfiakat. A helyszínen Georgio, egy expat lesz bennfentesként a segítségükre, aki feltárja előttük Budapest minden titkát. A Crazy Trips az összes férfiorientált programot beveszi a kínálatába, amit egyébként a valóságban létező hasonló cégek szoktak – tankvezetés, lövöldözés igazi fegyverekkel, őrült bulik, sztriptíz –, és az ügyfelek csak úgy áramlanak. Az üzlet pörög, azonban Vincent és Arnauld kezéből hamar kicsúszik az irányítás. A film kapcsán írt cikkünk továbbra is aktuális.
A film, mi tagadás, tele van sztereotípiákkal: Budapest szép, érdekes a posztszocialista retró sikk, de hangsúlyosabb, hogy olcsó az ital, bőven van gyönyörű, a testét áruba bocsátó lány, és a nyugat-európai férficsapatok nyugodtan kiélhetik itt alantasabb ösztöneiket is. Nézzünk szembe a tényekkel: ez azért nem áll messze a valóságtól. Ami minket, fiatal felnőtteket, vagy legalábbis az én barátaimat illeti, általában szeretet-gyűlölet kapcsolatot ápolunk a jelenséggel. Nem bírjuk az ordibáló, dülöngélő, lányokat vegzáló brit, francia és egyéb legénybúcsúcsapatokat, akik feltételezésünk szerint otthon nem engednének meg ennyi tahóságot maguknak, a nyílt prostitúciót (egyszer láttam egy lányt az egyik szórakozóhelyen egy asztalnál ülni, konkrétan egy darab láncban, de lehet, hogy csak ilyen az ízlése), és sokszor semmi kedvünk bemenni a Kazinczy utca környékére, mert mindent egybevéve olyan, mintha a pokol tornácán álldogálnánk. Viszont örülünk, ha a külföldiek jól érzik magukat a városunkban, ha esetleg kulturáltan udvarolnak, illetve barátkoznak, és egyikünk-másikunk egészen szép mellékjövedelemre tesz szert a nekik kiadott Airbnb-lakásokból.
Kép: 24.huTény, hogy maga a belvárosi éjszakai élet vált az utóbbi néhány évben egyre kelendőbb exportcikké. A fapados repülőjegyek, az EU-hoz mérten kifejezetten alacsony árak, a romkocsmakultúra divatossá válása és a szálláshelyfoglaló technológia fejlődése együtt tették ennyire népszerűvé a várost, és elsősorban a bulinegyedet. Hétvégente 150–200 000 ember megfordul ott, és amint azt 2017 augusztusban Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára a parlamentben képviselői kérdésre elárulta, évente nagyjából 6,6 milliárd forintnyi bevételt jelentenek az államnak a VII. kerületi szálláshely-szolgáltatási, illetve vendéglátási főtevékenységet folytató adózók befizetései. A bulizók, az állam és a szolgáltatók tehát egyelőre win-win-win helyzetben vannak, miközben az erzsébetvárosi lakók problémáiról állandóan hangos a magyar sajtó. Alapvetően a turizmus egyre növekvő mértékű koncentrációja okozza a gondot, ami egyre nehezebb körülményeket jelent az itt lakóknak.
(...)
A film azonban nemcsak városimázs szempontjából szolgáltatott nekünk fontos apropót, hanem abból az aspektusból is, hogy hogyan tekintenek ma a nyugat-európai férfiak a kelet-(közép)-európai nőre. A filmbeli Vincent barátnője már a cégalapítás tervezésénél kimondja ezeket a fájó mondatokat: „Ott olcsó a lakhatás és a munkaerő. Az emberek szegények és kizsákmányoltak. Magyarország hozzáadott értéke a lányok olcsó ára.”
„Bennem rengeteg gondolatot elindított ez a film – meséli egy Párizsban élő ismerősöm, akit most nevezzünk Lilinek. – Amikor ’98-ban, tizenkilenc évesen ideköltöztem, meg-döbbenve tapasztaltam, mennyire él még mindig a rendszerváltás előtti sztereotípia a »fille de l’Est«-ről, azaz a keleti lányról, akiről helyből feltételezik, hogy könnyűvérű, vagy legalábbis kiszolgáltatott. Számtalan példát tudnék hozni. Egyik alkalommal lakásfelújításhoz kerestem építészt. A rutinmunkához a legközelebbi irodát kerestem föl telefonon. Furcsa módon másnap reggel igencsak korán kaptam idoőpontot a vizitre, és a végén az építész közölte, hogy a munkáért nem kér honoráriumot. A 2000 eurós felajánlást az akcentusom váltotta ki. Házibulikon számtalanszor szembesülhettem francia nők félelmeivel is: nagyon csúnyán általánosítva azt éreztem, szerintük a kelet-európai lányok arra mennek, hogy elvegyék tőlük a pasijukat. Én úgy érzem, hogy az előítéletek most is megvannak. Erről számolnak be lengyel és montenegrói barátnőim is.”
„Az évek során kialakult bennem egy negatív reflex az »aaaaa, kelet-európai?....« reakcióval kapcsolatban – meséli Natasa, aki ugyan neves egyetemre járt Franciaországban, de az üzleti életben inkább a második keresztnevét használja, mert úgy érzi, a szláv eredetű Natasához túl sok negatív előítélet kötődik. – Aki nem tud elég hamar túllépni a berögződött negatív gondolatain, azzal nem lesz hosszú és színvonalas az eszmecserénk.”
„A film kapcsán eszembe jutott, hogy amikor nemrég fapados járattal utaztam haza, elhangzott a mögöttem ülő fiúcsapattól az »ami Budapesten történik, az ott is marad« szólás – folytatja Lili. – Arra gondoltam: te jó ég, ez már az általános műveltség része?! És arra, milyen érdekes kontrasztok feszülnek egymásnak a jól szituált nyugat-európai férfiban. Franciaországban ma sokan taglalják a nők helyzetét a muzulmán kultúrában, elítélve az elnyomást. Felteszem a kérdést, hogyan hangoztathatják erős nemtetszésüket egy társadalmi gyakorlat miatt, ha sokan közülük az egyértelműen alá-fölé rendelt viszonyokat keresik egy másik országban. Ez aztán a képmutatás! Én a keleti lányok nevében emelem fel a szót: elegünk van az effajta megítélésből! Természetesen ismerek egy csomó rendes, tisztességes férfit Párizsban, aki nem él ezekkel a lehetőségekkel – hacsak nem maradt az ő titkuk is valamikor Budapesten.”
„Amikor Kurtz a halála előtt a szörnyűséget emlegeti A sötétség mélyén című kisregényben – amelynek alapján az Apokalipszis most című Coppola-film készült, és amiben szintén megjelenik Kurtz figurája Marlon Brando alakításában –, nem egyszerűen a Kongóban elkövett bűnökre gondolt, hanem arra, hogy mi történik ott, ahonnan maguk a bűnösök jönnek – világít rá Pető Andrea történész, egyetemi tanár, a CEU és az MTA doktora arra, hogy miért káros az, ami a bulinegyedben zajlik. – A vasfüggöny leomlásával Budapest a globális kapitalizmus részeként, a fogyasztáson keresztül menedzselt legbelsőbb érzelmeink megvalósulásaként lett Európa Bangkokja, ahol a női test olcsón és érdemi korlátozás nélkül hozzáférhető. A szexualitás áruvá tétele nem védhető azon az alapon, hogy az, hogy mit kezd a testével, a testét áruló nő dolga, és mi közünk van hozzá. Ugyanis minden társadalom »érzelmi közösségekből« áll, melyeket az azonos érzelmek azonos értelmezése hoz létre. Azok a bulituristák, akik Budapest hírét úgy viszik, hogy itt olcsók a pia és a nők, otthon példás fiúk, férjek és családapák, akik ahe- lyett, hogy saját életüket tennék élhetővé, a problémákat exportálják máshová, ezzel fenntartva a fenntarthatatlan és élhetetlen otthoni életüket, kihasználva és újratermelve az egyenlőtlenségeket. Ez az igazi szörnyűség.” Horváth Cecília A cikk teljes terjedelmében az ELLE magazin 2018. októberi számában jelent meg.Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!