Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Covid-19

Összefogtak a sztárok, hogy véget vessenek a világjárványnak

2021. szeptember 22.

2 perc olvasás

ELLE

ENSZ covid-19 koronavírus sztárok vakcina világjárvány
Összefogtak a sztárok, hogy véget vessenek a világjárványnak

70 híresség írta alá azt a nyílt levelet, amelyben felszólítják a világ vezetőit a koronavírus elleni oltási program előre mozdítására.


Mintegy hetven ismert közéleti személyiség, köztük több hollywoodi A-listás híresség is aláírta a CARE nonprofit szervezet által megírt nyílt levelet, amelyben a világ vezetőinek üzennek: ideje fokozni az oltási erőfeszítéseket, hogy minél hamarabb véget érhessen az egész világot sújtó koronavírus-járvány. 

Amint az a statisztikákból is látszik, az alacsony jövedelmű országokban az emberek mindössze 2%-a jutott eddig védőoltáshoz, így a legkiszolgáltatottabb népcsoportok védelem nélkül kénytelenek szembenézni a koronavírus veszélyeivel. Az alacsony átoltottsági ráta ráadásul elősegíti a különféle vírusvariánsok terjedését is.

Az írásban épp ezért szorgalmazzák, hogy az országok vezetői teljesítsék az Egészségügyi Világszervezet (ENSZ) által kitűzött célt, miszerint 2022-re a világ lakosságának 70%-a számára elegendő koronavírus elleni vakcinát kell biztosítani. Ehhez 2021 végéig 7 milliárd, majd 2022 közepéig további 7 milliárd adag oltóanyagot kell elérhetővé tenni a fejlődő országok számára. Emellett kitérnek a járvány élvonalában feladatot teljesítő egészségügyi dolgozók támogatására, valamint a közoktatás és a szállítási rendszerek megfelelő működéséhez szükséges beruházások biztosítására is.

„Készen állunk a segítségre”

A nyílt levelet olyan nagy nevek írták alá, mint Anne Hathaway, Ciara, Richard Gere, Alexandra Daddario, Iskra Lawrence, Eva Longoria, Zac Posen, Michelle Williams, valamint a szervezet szószólója, Iman – a megjelenését pedig a Joe Biden amerikai elnök által összehívott globális Covid-19 csúcstalálkozóra időzítették.

„Üdvözöljük Biden elnök úr felkérését, hogy a nemzetközi szervezetek, üzleti, filantróp és nem kormányzati vezetők fogjanak össze, és kötelezzék el magukat a Covid-19 világjárvány felszámolása mellett. Készen állunk a segítségre, reméljük, hogy a világ vezetői meghallgatnak minket, és erőforrásokkal és cselekvéssel válaszolnak” – mondta Michelle Nunn, a CARE elnök-vezérigazgatója.

Forrás: The Hollywood Reporter

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt
1

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

2022.09.15. 1 perc olvasás

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel
2

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

2022.11.15. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről
3

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

2022.09.05. 2 perc olvasás

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét
4

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

2022.11.28. 2 perc olvasás

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján
5

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

2022.10.02. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla
6

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

2023.05.07. 2 perc olvasás

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"
7

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

2022.07.14. 2 perc olvasás

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból
8

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

2023.01.19. 2 perc olvasás

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

ezek is érdekelhetnek

Ezek voltak 2023 legnagyobb átváltozásai

Ezek voltak 2023 legnagyobb átváltozásai

2023.12.31. 2 perc olvasás

Hair Transformations

A Highland Golf Clubban debütált a Falconeri őszi-téli kollekciója

A Highland Golf Clubban debütált a Falconeri őszi-téli kollekciója

2023.10.03. 3 perc olvasás

Divat tippek

  A Calzedonia meghódította Milánót: itt a CALZEDOMANIA 2.0!

A Calzedonia meghódította Milánót: itt a CALZEDOMANIA 2.0!

2023.10.02. 2 perc olvasás

Divat tippek

Kvíz: hogyan írjuk helyesen a külföldi sztárok nevét?

Kvíz: hogyan írjuk helyesen a külföldi sztárok nevét?

2023.07.15. 1 perc olvasás

Ilyen volt a Carrera VIP nyárindító bulija Budapesten

Támogatott tartalom

Ilyen volt a Carrera VIP nyárindító bulija Budapesten

Támogatott tartalom

2023.06.13. 4 perc olvasás

Carrera x Majka

Emma Watson, az igazi Prada-nő

Támogatott tartalom

Emma Watson, az igazi Prada-nő

Támogatott tartalom

2023.04.30. 2 perc olvasás

Parfüm újdonság

Te mennyit tudsz a sztárokról? Teszteld a tudásod ezzel a kvízzel!

Te mennyit tudsz a sztárokról? Teszteld a tudásod ezzel a kvízzel!

2023.03.31. 1 perc olvasás

TESZT

Sorra utasítják vissza a sztárok Károly király meghívását a koronázásra

Sorra utasítják vissza a sztárok Károly király meghívását a koronázásra

2023.02.28. 2 perc olvasás

Royal rejection

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves