Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Spice Girls

Hihetetlen összeget keres a zenéléssel Victoria Beckham, pedig egy hangot sem énekel

2022. március 19.

2 perc olvasás

ELLE

Victoria Beckham David Beckham Spice Girls jogdíj bevétel
Hihetetlen összeget keres a zenéléssel Victoria Beckham, pedig egy hangot sem énekel

Victoria Beckham vagyona még úgy is hatalmas, hogy évről évre óriási összegeket veszít.


Victoria Beckham rengeteg vállalkozással büszkélkedhet, ám ezek nem épp úgy teljesítenek, mint ahogyan azt szeretné. Divatmárkája hatalmas, 8,6 millió fontos veszteséget könyvelt 2020-ban, amely a következő évben, 2021-ben már duplájára, 16,8 millió fontra ugrott. Az igazság az, hogy a cég 2016-os indulása óta még egyszer sem termelt még nyereséget. Mások talán már régen lemondtak volna erről a projektről, még akkor is, ha nagyon szeretik, tekintve, hogy évről-évre nagyobbat buknak rajta. Ő azonban nem így tett, és férjét, David Beckhamet sem érinti meg annyira a hír, hogy lebeszélje feleségét erről a tevékenységről. Persze nincs is rá igazán oka...

David Beckham felnéz feleségére

Az Instagram bejegyzéseik alapján a focilegenda éppen ennek ellenkezőjét gondolja, szerinte feleségének igenis helye van az üzleti világban. Nőnap alkalmából inspirálónak, szeretetreméltónak, és igazán kemény munkaerőnek írta le szerelmét Instagram-posztjában.

„Nagyon hálás vagyok, hogy ilyen szerető és keményen dolgozó nők vannak az életemben, mint például a feleségem, a lányom, vagy éppen az édesanyám”

– osztotta meg örömét a követőivel.

Ha pedig nem nézzük az elkeserítő adatokat, akkor valóban azt gondolhatjuk elsőre, hogy a focistafeleség sikert sikerre halmoz. Élete a címlapok és posztjaik alapján annyira mesébe illőnek tűnik, hogy a rajongókban fel sem merül, hogy évente kisebb vagyonokat bukik.

Főleg, hogy a sztárpár rengeteget adakozik! Nemrég 1 millió fontot adományoztak vagyonukból Ukrajna lakosságának. A focista életében mindig is nagyon fontos szerepet töltött be a jótékonykodás. Évente milliókat gyűjt, hogy az UNICEF munkáját segíthesse, mindezt 17 éve.

Ezek alapján panaszra nem lehet okuk még akkor sem, ha Victoria Beckham divatmárkája extrém veszteséges. Egy területe van ugyanis az életének, ahonnan óriási összegekre számíthat!

Mégis van bevétele

A Spice Girl egykori énekesnője évente közel 200 millió forintnak megfelelő összeget zsebel be a jogdíjakból! Egyszerűen hihetetlen, hogy még úgy is élete végéig meg tudna élni a jogdíjakból, hogy a reunionról hallani sem akar. Ki más keres havonta közel 17 millió forintot úgy, hogy közben semmit nem kell csinálnia? 

Via

EZEK A HÍREK IS ÉRDEKELNI FOGNAK:

Súlyos depressziójáról vallott a világhírű modell

Hailey Bieber fehérneműs fotókkal tért vissza betegsége után

Rihanna egy mesés ezüst ruhában villantotta meg növekvő hasát, azóta is mindenki róla beszél

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét
1

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

2022.11.28. 2 perc olvasás

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről
2

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

2022.09.05. 2 perc olvasás

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt
3

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

2022.09.15. 1 perc olvasás

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla
4

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

2023.05.07. 2 perc olvasás

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján
5

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

2022.10.02. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból
6

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

2023.01.19. 2 perc olvasás

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel
7

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

2022.11.15. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"
8

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

2022.07.14. 2 perc olvasás

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

ezek is érdekelhetnek

Elképesztő, David Beckham hova vitte vacsorázni Victora Beckhamet

Elképesztő, David Beckham hova vitte vacsorázni Victora Beckhamet

2023.07.13. 1 perc olvasás

Vacsora

David Beckham és Victoria Beckham így ünnepelték a 24. házassági évfordulójukat

David Beckham és Victoria Beckham így ünnepelték a 24. házassági évfordulójukat

2023.07.05. 2 perc olvasás

Anniversary

„25 éve ugyanazt a húst eszi” – David Beckham elképesztő titkot árult el Victoria Beckhamről

„25 éve ugyanazt a húst eszi” – David Beckham elképesztő titkot árult el Victoria Beckhamről

2023.07.03. 2 perc olvasás

Furcsa szokások

Elképesztő, Vilmos herceg mennyit keres - hatalmas jövedelemmel rendelkezik

Elképesztő, Vilmos herceg mennyit keres - hatalmas jövedelemmel rendelkezik

2023.06.30. 1 perc olvasás

Royal Life

Megható videó került nyilvánosságra David Beckhamről és a lányáról

Megható videó került nyilvánosságra David Beckhamről és a lányáról

2023.06.26. 1 perc olvasás

Családi hétvége

David Beckham videóján nevet most mindenki, így csinált viccet Victoriából

David Beckham videóján nevet most mindenki, így csinált viccet Victoriából

2023.05.24. 1 perc olvasás

MAKE UP

Victoria Beckham elárulta, mi az az egy dolog, amit tilos a lányának megtenni, a rajongók imádják érte

Victoria Beckham elárulta, mi az az egy dolog, amit tilos a lányának megtenni, a rajongók imádják érte

2023.05.22. 1 perc olvasás

Sminkelés

David Beckham váratlan videót mutatott, így fog kinézni idősen

David Beckham váratlan videót mutatott, így fog kinézni idősen

2023.04.26. 2 perc olvasás

VIDEÓ

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves