Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

A kulisszák mögött

Emily újra Párizsban – less be a forgatásra!

2021. május 20.

1 perc olvasás

ELLE

Netflix sorozat Lily Collins Emily Párizsban
Emily újra Párizsban – less be a forgatásra!

A rajongók már tűkön ülve várják az Emily Párizsban folytatását, és úgy tűnik, nem hiába! A legfrissebb fotók szerint a stáb újra a francia fővárosban forgat.


A tavalyi óriási siker után nem sokáig volt kérdéses, hogy az Emily Párizsban-nak lesz-e folytatása, a Netflix novemberben hivatalosan is megerősítette, hogy idén érkezik a 2. évad. A stáb a Francia Riviérán kezdte meg a munkálatokat, ám mostanra visszatértek a francia fővárosba – legutóbb a Louvre környékén szúrták ki a lesifotósok a színészeket.

Lily Collins fűzöld kabátját nehéz is lenne nem észrevenni, a főszereplő mellett pedig feltűnik a sosem kertelő főnökét, Sylvie-t alakító Philippine Leroy-Beaulieu, valamint az Emily kiszemeltjének korábbi barátnőjét, Camille-t játszó Camille Razat is. A történetről egyelőre nem sokat árultak el a készítők, Darren Star, a sorozat producere mindössze annyit mondott, ez az évad kevésbé klisés lesz, mint az előző. Ez valamelyest várható is volt, lévén az Emily Párizsban egyik legtöbbet kritizált aspektusa éppen az volt, hogy túlságosan sztereotipizálva mutatja be a franciákat. Ennek ellenére a rajongók imádták Emily történetét, ami 2020 legtöbbet nézett vígjáték-sorozata lett a Netflixen, és még két Golden Globe-jelölést is bezsebelhetett, bár díjra váltani nem sikerült egyiket sem.

A 2. évad pontos megjelenési dátumát még nem közölték, de nem túlzás azt állítani, hogy világszerte milliók várják már izgatottan, hogyan alakul Emily karrierje, na és persze románca a francia fővárosban.

article-gallery-img


Neked ajánljuk

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Meghan Markl...
1

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

2022.09.15. 1 perc olvasás

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

Károly királ...
2

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

2022.11.28. 2 perc olvasás

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

Felrobbant a...
3

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

2022.11.15. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

„Kamilla elh...
4

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

2023.01.19. 2 perc olvasás

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

Felrobbant a...
5

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

2022.10.02. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

Megalázta az...
6

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

2023.05.07. 2 perc olvasás

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

Kamilla herc...
7

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

2022.07.14. 2 perc olvasás

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

Döbbenetes l...
8

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

2022.09.05. 2 perc olvasás

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

Ezek is érdekelhetnek

Íme a kedven...

Íme a kedvenc sitcomjaink legjobb epizódjai, amelyek bármikor felvidíthatnak téged is

2025.11.20. 4 perc olvasás

TV Shows

3 sorozat a...

3 sorozat a Netflixről, amiket érdemes csekkolnod a karácsonyi szezonban

2025.11.17. 2 perc olvasás

Streaming

Hátborzongat...

Hátborzongató thriller debütált a Netflixen – ezt Hitchcock is megirigyelné

2025.11.13. 2 perc olvasás

Sorozat

5 sorozat a...

5 sorozat a 2000-es évekből, amit még mindig szeretünk

2025.11.03. 4 perc olvasás

Tv shows

Botrány: Mil...

Botrány: Millie Bobby Brown zaklatással vádolta meg a Stranger Things másik sztárját, David Harbourt

2025.11.02. 2 perc olvasás

TV Show

Nem fogod el...

Nem fogod elhinni, hogy ki játszotta majdnem Barney-t az Így jártam anyátokkal sorozatban

2025.11.01. 2 perc olvasás

Series

Jön Az olajü...

Jön Az olajügynök 2. évada: te láttad már az előzetest?

2025.11.01. 2 perc olvasás

Széria

6 remek film...

6 remek film és sorozat a Netflixen, amit te se hagyj ki novemberben

2025.10.28. 4 perc olvasás

Streaming

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves