Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Love is in the air

ASAP Rocky fülig szerelmes Rihannába

2021. május 20.

2 perc olvasás

ELLE

párkapcsolat Rihanna szerelem ASAP Rocky
ASAP Rocky fülig szerelmes Rihannába

A rapper egy interjúban mesélt arról, hogy végre megtalálta az igazit.


Hónapok találgatása után most már biztosak lehetünk benne: Rihanna és ASAP Rocky hivatalosan is együtt járnak. „Minden annyival jobb, amikor megtalálod az igazit. Ő egyszerűen milliószor több, mint bárki más. Az ember tudja, mikor talál rá a nagy ő-re” – nyilatkozta a GQ magazinnak a rapper, aki az elől a kérdés elől sem tért ki, hogy készen áll-e a gyerekvállalásra a közeljövőben. „Ez a sorson múlik, de természetesen szeretnék majd gyereket. Azt hiszem, hogy nagyszerű apa lesz majd belőlem.”

Mindketten szeretnének saját családot

A családalapítás gondolata Rihannától sem áll távol, egy tavaly márciusi interjúban az énekesnő őszintén beszélt arról, hogy mennyire vágyik egy kisbabára. Akkor azt mondta, az elkövetkező tíz évben szívesen vállalna akár 3-4 gyermeket is, akár egyedül is. „Az emberek hajlamosak lenézni az egyedülálló anyákat, pedig azt gondolom, csak egy dolog számít: a boldogság. Ez az egyetlen egészséges kapcsolat, ami szülő és gyerek között létezhet. A jó szülő egyetlen tulajdonsága a szeretet képessége” – mondta akkor a barbadosi énekes.

Rihanna és ASAP Rocky egyébként nem újak egymás életében, évek óta tartó barátság fűzi össze őket. 2012-ben egy közös számuk is megjelent, majd Rihanna 2013-as Diamonds világ körüli turnéjának amerikai állomásain a rapper volt az előzenekar. Az első pletykák arról, hogy barátságnál több is kialakulhatott köztük, akkor röppentek fel, amikor tavaly év végén lencsevégre kapták a párost egy New Yorki étteremben, amint meghitten vacsoráznak.

Neked ajánljuk

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Kamilla herc...
1

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

2022.07.14. 2 perc olvasás

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

Döbbenetes l...
2

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

2022.09.05. 2 perc olvasás

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

Felrobbant a...
3

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

2022.10.02. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

Meghan Markl...
4

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

2022.09.15. 1 perc olvasás

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

Megalázta az...
5

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

2023.05.07. 2 perc olvasás

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

Felrobbant a...
6

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

2022.11.15. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

Károly királ...
7

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

2022.11.28. 2 perc olvasás

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

„Kamilla elh...
8

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

2023.01.19. 2 perc olvasás

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

Ezek is érdekelhetnek

4 jel, hogy...

4 jel, hogy valamit azonnal változtatnod kell a párkapcsolatodon

2026.02.15. 3 perc olvasás

Relationship

Itt van az a...

Itt van az a 7 dolog, amit a boldog párok nap, mint nap csinálnak, hogy tartós legyen a kapcsolat

2026.02.14. 4 perc olvasás

Relationship

Ha ezt a 10...

Ha ezt a 10 dolgot megteszi a szerelmed, akkor a legrosszabb módon árul el téged

2026.02.13. 4 perc olvasás

Árulás

20 jel, hogy...

20 jel, hogy a férfi szíve már döntött rólad

2026.02.12. 4 perc olvasás

romance

Ez az egészs...

Ez az egészséges párkapcsolat 5 fontos jele a terapeuták szerint

2026.02.10. 3 perc olvasás

Signs

Ez a 10 jel...

Ez a 10 jel arról árulkodik, hogy egy két lábon járó green flag vagy

2026.02.07. 4 perc olvasás

tökéletes partner

25 különlege...

25 különleges randiötlet februárra, hogy mindenki megtalálja a számára tökéletes programot

2026.02.06. 4 perc olvasás

date time

5 tulajdonsá...

5 tulajdonság, amit a férfiak ellenállhatatlanul vonzónak találnak egy nőben

2026.02.02. 3 perc olvasás

love

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves