A türkizt eddig inkább nyári színnek gondoltuk, most azonban az őszi ruhatárban is felbukkan.
Elsőre inkább nyarat, tengert és napsütést idéz, mégis egyre többször bukkan fel az őszi szettekben: a türkiz idén kiszabadult a szezonális skatulyából, legalábbis az oslói, koppenhágai és New York-i divathét street style-jában is feltűnően sokan viselték, ráadásul nem csak apró kiegészítőként.
Persze talán annyira nem is furcsa a türkiz őszi népszerűségének fellángolása, hiszen az idei szezon már bizonyította, hogy sokkal kevésbé komor, mint azt megszokhattuk. A vajsárga és az élénkpiros is nagyot megy, de a lila különböző árnyalatai és a kobaltkék is favoritnak számít ezúttal. Ennek fényében egyáltalán nem meglepő, hogy egy újabb élénkebb árnyalat kért magának helyet.
A mostani türkiz-hullám ugyanakkor nem a semmiből jött. Az Armani, a Prada és a Rabanne tavaszi-nyári kollekcióiban már hangsúlyosan megjelent ez a tónus, az igazi fordulat viszont kétségtelenül akkor jött, amikor a szín nem tűnt el a nyárral együtt. Az oslói és koppenhágai divathét street style-jában különösen sokszor bukkant fel, később pedig New Yorkban is folytatódott a sor. Volt, aki tetőtől talpig ebbe az árnyalatba öltözött, míg másoknál csak-egy kiegészítőn jelent meg a szín, ez utóbbi stylingolás eredményeként jelent aztán az ún. „unexpected turquoise, azaz a váratlan türkiz kifejezés is.
A váratlan türkiz gyakorlatilag ugyanúgy működik, mint a néhány szezon óta előtérbe került váratlan piros: vagyis nem feltétlenül a teljes szett főszíne, inkább egy olyan elem, amely elsőre szokatlannak tűnik, aztán mégis pontosan ettől lesz érdekesebb az összeállítás.
Ha valaki nem akar rögtön türkiz kabátban vagy nadrágban kezdeni, egy finom kötésű pulóver jóval könnyebb választás. A szín önmagában elég erős, ezért a fazonnak nem kell különösebben bonyolultnak lennie: egy sima, vékony türkiz felső farmerrel és visszafogott cipővel például már simán működhet.
A türkizről sokan azt feltételezik, hogy nehezen párosítható más árnyalatokkal, de az igazság az, hogy az árnyalat igencsak jól alkalmazkodik a gardrób alapdarabjaihoz. Feketével rögtön elegánsabb és kissé hűvösebb lesz, fehérrel vagy bézzsel sokkal világosabb, tisztább hatást kelt. Farmerrel pedig szinte automatikusan működik, mert a kékes tónusok közel állnak egymáshoz, mégsem olvadnak össze.
Ha valaki ennél merészebb irányba menne, a türkiz pirossal vagy vajsárgával is működhet, és a zebramintával – ami az idei ősz óriási slágere – is meglepően jó párost alkot. Utóbbi már jóval karakteresebb, de pont az ilyen kombinációk mutatják meg, hogy ez a szín nem csak egy „szép kék” a sok közül.
Aki teljes ruhadarabban soknak érzi, annak elég lehet egy táska, cipő, sál vagy akár egy kisebb ékszer is. Egy teljesen fekete vagy barna szettben például már egy türkiz táska is elég ahhoz, hogy ne legyen túl egyhangú az összkép. Ugyanez működik bézzsel, szürkével vagy farmerrel is.
Az ilyen apró színfoltok előnye, hogy nem kell hozzájuk teljesen újragondolni a gardróbot, mégis frissebbnek hathat az outfit, hiszen a megszokott őszi neutrálisok mellett megjelenik valami extra is.
A türkiz neve a francia pierre turquois kifejezésből származik, aminek jelentése török kő. Az elnevezés azzal áll összefüggésben, hogy a követ a középkorban a török kereskedők közvetítésével jutatták el Európába. Bár a türkizkövet főként a perzsa bányákból szállították kontinensünk felé, és az út során az Oszmán Birodalmon, vagyis a mai Törökország területén haladt keresztül. A követ több civilizáció is használta ékszerekhez és dísztárgyakhoz, részben éppen azért, mert a kék és zöld közötti árnyalata annyira különleges volt. Később maga a szín is erről a kőről kapta a nevét.
(via)
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!