A stylistok szerint ebbe a 10 alapdarabba mindenképpen érdemes befektetni.
Egy gardrób nem feltétlenül attól lesz jó, hogy folyamatosan új ruhák kerülnek bele. Valójában sokkal többet számít, ha néhány olyan ruha és kiegészítő található meg benne, amik jól kombinálhatók, tartósak, és évekkel később sem tűnnek idejétmúltnak. A stylistok szerint ez az a 10 darab, amelyre valóban érdemes lehet költeni.
A stylistok egyik leggyakoribb ajánlása a klasszikus gyapjúkabát. Mivel a hidegebb hónapokban szinte naponta előkerülhet, ennél a darabnál különösen fontos a tartósság. A fekete, tevebarna, tengerészkék vagy antracitszürke árnyalatokat könnyű kombinálni, egy letisztult szabás pedig évekkel később is aktuális maradhat. A jó gyapjúkabát tartja a formáját, megfelelő ápolás mellett pedig akár egy évtizeden át is a ruhatár része lehet.
Egy elegáns nadrág jóval több lehet egyszerű irodai alapdarabnál. Blézerrel formálisabb, pólóval vagy kötött felsővel viszont egészen hétköznapi lehet. A legfontosabb a szabás: érdemes olyan fazont választani, amely tényleg jól áll, mert így akár éveken át jól szolgálatot tehet, trendektől függetlenül.
A táska az egyik legtöbbet használt kiegészítőnk, ezért itt különösen sokat számíthat a minőség. Egy egyszerű, közepes méretű bőrtáska többféle alkalomhoz is használható, és jó ápolás mellett hosszú évekig szép maradhat. Vásárláskor érdemes megnézni a varrásokat, a cipzárakat, a fémrészeket és a fülek rögzítését is, mert ezek az apró részletek gyakran sokat elárulnak arról, mennyire lesz tartós az adott darab.
Kevés olyan ruhadarab van, amely annyira sokoldalú, mint egy jól szabott fehér ing. Működik elegáns nadrággal, farmerrel, szoknyával, kötött pulóver alatt, sőt nyáron akár nyitva viselt felső rétegként is. Az illeszkedés azonban itt is sokat számít, hiszen a vállvarrás, az ujjak hossza és az ing esése mind befolyásolja, mennyire tűnik az igényesnek.
A farmertrendek állandóan változnak, de ez nem jelenti azt, hogy ne választhatnál egy olyan darabot, ami független az éppen aktuális divatirányzatoktól. Sőt, befektetési darabként sokkal célszerűbb lehet olyat venni, ami amúgy tényleg jól áll, és amiben jól érzed magad. A középkék és a sötét indigó mosások általában hosszabb távon is könnyen hordhatók.
Egy jó blézer pillanatok alatt rendezettebbé teheti a legegyszerűbb szettet is, hiszen farmerrel és pólóval éppúgy működik, mint elegáns nadrággal vagy ruhával. A kissé lazább, mégis strukturált szabások különösen praktikusak, mert könnyebben rétegezhetők. A bélés, a gombok és a váll kialakítása ennél a darabnál is sokat számít, szóval ezeket mindenképp érdemes lecsekkolni a vásárlás előtt.
Nem véletlen, hogy a trench coat több mint száz éve újra és újra visszatér. Könnyű, praktikus, és az átmeneti időjárásban különösen jól használható. Farmerrel és sportcipővel lazább, övvel összefogva, elegáns ruhára véve pedig sokkal kifinomultabb hatást kelt. A bézs és a kőszín klasszikus választás, de a fekete és a tengerészkék is könnyen beilleszthető a gardróbba.
Egy egyszerű bőrcsizma megfelelő ápolással és szükség esetén talpcserével hosszú évekig használható. A letisztult bokacsizmák általában kevésbé kötődnek egy-egy konkrét trendhez, ezért farmerrel, szoknyával és elegáns nadrággal is jól működnek. Ha hosszú távra vásárolunk, érdemes kerülni a túl sok díszítést vagy a nagyon szélsőséges formákat.
A kasmír azért számít klasszikus befektetési darabnak, mert egyszerre könnyű, meleg és puha. Egy vékonyabb kasmírpulóver jól rétegezhető kabát vagy blézer alatt, a vastagabb darabok pedig önmagukban is elegendőek lehetnek a hidegebb napokon. A fekete, szürke, krém vagy barna árnyalatok különösen sokoldalúak, a kasmír azonban csak akkor marad hosszú életű, ha megfelelően mossuk és tároljuk.
A kis fekete ruha nem véletlenül számít évtizedek óta gardróbklasszikusnak. Egy letisztult szabású darabot egészen különböző alkalmakra lehet alakítani attól függően, milyen cipővel, kabáttal vagy ékszerrel viseljük. Ha hosszú távra választunk, érdemes egyszerűbb sziluettet és minőségi anyagot keresni, a túl erősen trendkövető részletek ugyanis hamarabb kelthetnek idejétmúlt hatást.
(via)
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!