Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Noboru Nakamura

Ikonikus tárgyak: 7+1 érdekesség a POÄNG székről

2022. január 26.

2 perc olvasás

Kárai Eszter

ikea ikonikus tárgyak nakamura szék hintaszék poang
Ikonikus tárgyak: 7+1 érdekesség a POÄNG székről
© ikea.com

Az IKEA egyik legpopulárisabb darabja, a POÄNG szék, amelynek története legalább olyan izgalmas, mint a korszak, amikor Noboru Nakamura először papírra vetette asztalán.


#1 Kevesen tudják, hogy a svéd óriás által forgalmazott széket valójában a japán származású Noboru Nakamura tervezte, aki 1973-ban kezdett el dolgozni az IKEA-nál, hogy többet megtudjon a skandináv designról.

#2 A tervező később így nyilatkozott a székről:

Ennek a széknek nem megkötnie és tartania kell az ülőjét, hanem érzelmi gazdagságot kell nyújtania.

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Apato (@apato_jp) által megosztott bejegyzés

Az évek során többször változtattak magán a kárpitozáson, próbálva mindig felkelteni a vásárlók érdeklődését, de a legnagyobb fordulat akkor érkezett el, amikor 1992-ben a cég az addigi acélszerkezetet kicserélte egy teljesen faverzióra, amit ráadásul könnyebben is lehet csomagolni.

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

IKEA Vernier (@ikea.vernier) által megosztott bejegyzés

Az IKEA ebben az évben változtatta meg a termék nevét a svéd POÄNG szóra, ami magyarul pontot, ütési vonalat jelent.

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Stacy | Babe & Bungalow (@babeandbungalow_) által megosztott bejegyzés

Évente több mint másfél millió darabot adnak el belőle, ami azt jelenti, hogy közel harmincmilliót gyártottak le idáig. Így lett az egyik legkeresettebb szék az áruházban.

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

El Buen Ojo :::: EBO (@elbuenojo) által megosztott bejegyzés

Mivel nem egy kiemelkedően drága, elérhetetlen darab, számos helyen megtalálható. Bármelyik, kontinensen, bármelyik korosztálynál...

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Elle Lindquist (@elle.lindquist) által megosztott bejegyzés

Hogy könnyen álomba ringathassuk magunkat, már hintaszéket is kiadtak belőle, kiemelve a szék légiességét.

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

KARSTAN & MAX (@karstanandmaxine) által megosztott bejegyzés

+1 Az áruház még több igénynek eleget téve, piacra dobta egy elegánsabb bőrverzióban is, méghozzá a hozzáillő lábtartóval.

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

3 lakberendezési tárgy, ami közönségessé tesz minden otthont a lakberendezők szerint
1

3 lakberendezési tárgy, ami közönségessé tesz minden otthont a lakberendezők szerint

2023.07.22. 2 perc olvasás

3 lakberendezési tárgy, ami közönségessé tesz minden otthont a lakberendezők szerint

3 dekorhiba, amitől minden otthon közönségesnek tűnik
2

3 dekorhiba, amitől minden otthon közönségesnek tűnik

2024.04.07. 2 perc olvasás

3 dekorhiba, amitől minden otthon közönségesnek tűnik

3 színes konyhatrend, ami nagyon divatos lesz 2024-ben
3

3 színes konyhatrend, ami nagyon divatos lesz 2024-ben

2024.01.07. 2 perc olvasás

3 színes konyhatrend, ami nagyon divatos lesz 2024-ben

4 falszín, amit a lakberendezők szerint mindig kerülj el
4

4 falszín, amit a lakberendezők szerint mindig kerülj el

2023.09.24. 3 perc olvasás

4 falszín, amit a lakberendezők szerint mindig kerülj el

4 trükk, amitől még az egyszerű konyha is elegánsabbnak hat
5

4 trükk, amitől még az egyszerű konyha is elegánsabbnak hat

2023.12.03. 2 perc olvasás

4 trükk, amitől még az egyszerű konyha is elegánsabbnak hat

5 dekorációs trend, amitől minden lakás elegánsabbnak hat
6

5 dekorációs trend, amitől minden lakás elegánsabbnak hat

2023.11.25. 3 perc olvasás

5 dekorációs trend, amitől minden lakás elegánsabbnak hat

Ettől a 10 dologtól drágának fog kinézni az otthonod a lakberendezők szerint
7

Ettől a 10 dologtól drágának fog kinézni az otthonod a lakberendezők szerint

2023.08.12. 4 perc olvasás

Ettől a 10 dologtól drágának fog kinézni az otthonod a lakberendezők szerint

3 konyhatrend, amit a lakberendezők ódivatúnak tartanak
8

3 konyhatrend, amit a lakberendezők ódivatúnak tartanak

2023.11.01. 2 perc olvasás

3 konyhatrend, amit a lakberendezők ódivatúnak tartanak

ezek is érdekelhetnek

Az IKEA új tervezőjével szabadon cserélheted ki a meglévő bútoraid az mesterséges intelligencia segítségével

Az IKEA új tervezőjével szabadon cserélheted ki a meglévő bútoraid az mesterséges intelligencia segítségével

2024.04.17. 1 perc olvasás

MINDENKI LEHET LAKBERENDEZŐ

Most mindenki erről beszél: íme az IKEA tükör, amitől megváltozik a nappalid

Most mindenki erről beszél: íme az IKEA tükör, amitől megváltozik a nappalid

2023.10.29. 2 perc olvasás

INTERIOR DESIGN

Megőrülnek a vásárlók ezért a szívárványos IKEA vázáért

Megőrülnek a vásárlók ezért a szívárványos IKEA vázáért

2023.05.21. 1 perc olvasás

FELKAPOTT DARAB

Inspiráló interjú az IKEA stratégiájáról és jövőjéről

Támogatott tartalom

Inspiráló interjú az IKEA stratégiájáról és jövőjéről

Támogatott tartalom

2022.11.21. 7 perc olvasás

Nem fogod elhinni, mennyibe kerülnek a világ legikonikusabb dizájn székei

Nem fogod elhinni, mennyibe kerülnek a világ legikonikusabb dizájn székei

2022.10.07. 9 perc olvasás

Ülőalkalmatosság

IKEA X Marimekko: felfedték a szaunakultúra ihlette kollekció első darabját a H22 City Expo-n

IKEA X Marimekko: felfedték a szaunakultúra ihlette kollekció első darabját a H22 City Expo-n

2022.06.02. 3 perc olvasás

H22 City Expo

Az IKEA megújítja legnagyobb számban eladott kiegészítőjét

Az IKEA megújítja legnagyobb számban eladott kiegészítőjét

2022.05.26. 4 perc olvasás

billy

 Nemolasz Concept Store: spanyol és francia ikonok otthona

Nemolasz Concept Store: spanyol és francia ikonok otthona

2022.04.28. 1 perc olvasás

a design szolgálatában

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves