Már nem a tökéletesen sima falakra vágyunk – ezek a 19. századi részletek térnek vissza az otthonokba

Sokáig mindent megtettünk azért, hogy az otthonaink minél simábbak, letisztultabbak és egységesebbek legyenek. Most azonban mintha éppen azok a részletek kezdenének hiányozni, amiket korábban felesleges díszítésnek gondoltunk. 

Mennyezeti rozetták, finom stukkók, falpanelek, míves kilincsek és látható famunkák kerülnek újra a lakberendezők figyelmének középpontjába – nem azért, hogy a lakás úgy nézzen ki, mint egy 19. századi szalon, hanem hogy legyen benne valami, amitől megismételhetetlenül saját lesz.

A minimalizmus hosszú időre megtanított bennünket arra, hogy a kevesebb több. Eltűntek a díszlécek, egyszerűbbek lettek az ajtók, egybeolvadtak a terek, és az új építésű lakásokban gyakran maga az építészet is háttérbe húzódott. Fehér falak, sík frontok és szinte láthatatlan részletek vették át a főszerepet.

Most azonban egyre érdekesebbé válik ennek az ellenpontja. Nem feltétlenül több tárgyra vagy dekorációra vágyunk, hanem több karakterre.

A lakberendezők arról beszélnek, mely 19. századi építészeti és dekorációs megoldásokból látnának szívesen többet a mai otthonokban. A válaszokból nem egy újabb historizáló stílus rajzolódik ki. Sokkal inkább azoknak a részleteknek az újrafelfedezése, amik egykor természetes részei voltak az épületnek: díszlécek, rozetták, minőségi vasalatok, valódi fa részletek, tagoltabb helyiségek és hangsúlyos előterek.

Magyarországon ehhez különösen könnyű kapcsolódni. Elég belépni egy jó állapotban fennmaradt budapesti polgári lakásba: a mennyezeti rozetta, a stukkó, a magas ajtó, a régi kilincs vagy a gondosan kialakított famunka azonnal megmutatja, hogy egy enteriőr karakterét nem kizárólag a bútorok adják.

Miért térnek vissza a stukkók és mennyezeti rozetták?

A dekoratív gipszmunkák az elsők között szerepelnek a tervezők kívánságlistáján. A mennyezeti díszlécek, rozetták, párkányok és más plasztikus részletek olyan építészeti réteget adnak egy helyiségnek, amit pusztán festékkel vagy bútorokkal nehéz helyettesíteni.

Shannon Crain belsőépítész többek között a dekoratív gipszmunkákat, rozettákat és díszléceket emeli ki. Liz Caan belsőépítész pedig arra hívja fel a figyelmet, hogy gipszből rendkívül finom, részletgazdag profilokat lehet kialakítani, és az anyag jól festhető.

A kulcs azonban az, hogyan használjuk ezeket ma.

Egy mennyezeti rozetta már egyáltalán nem követeli meg, hogy kristálycsillár, nehéz függöny és antik bútor kerüljön mellé. Éppen az ellentét lehet érdekes: egy eredeti vagy finoman rekonstruált rozetta alatt egyszerű kortárs lámpa, mellette modern kanapé és letisztult bútorok.

Így a történeti elem nem jelmez lesz, hanem az enteriőr egyik rétege.

És egy régi polgári lakásban van még egy fontos szabály: előbb nézzük meg, mit örököltünk, és csak utána kezdjünk bontani. Ha eredeti stukkó, díszléc vagy rozetta maradt fenn, sokszor értékesebb restaurálni és kortárs környezetben újraértelmezni, mint eltávolítani, majd később újonnan gyártott történeti karaktert építeni a helyére.

A tökéletesen sima fal helyett újra jöhet a tagolás

A falpanelek és díszlécek azért is érdekesek, mert megmutatják, hogyan adhatunk karaktert egy olyan helyiségnek, amiből eredetileg hiányoznak az építészeti részletek.

A forrásban megszólaló Sarah Fontanez a fa építészeti részletekről beszélve a panelezést is kiemeli, és arra ösztönöz, hogy ne feltétlenül egyetlen hangsúlyos falban gondolkodjunk: különböző profilokkal, léptékekkel és ismétlődésekkel az egész helyiségnek ritmust lehet adni.

Ez azért izgalmas, mert az elmúlt években sokszor kizárólag színnel próbáltunk karaktert adni egy teljesen sík falnak. Most maga a fal struktúrája válhat dekorációvá.

Nem feltétlenül díszes faburkolatra kell gondolni. Egy visszafogott, a fal színére festett keretezés éppúgy működhet, mint egy klasszikusabb alsó falpanel vagy természetes fából kialakított felület. Egy új építésű, építészeti részletektől szinte teljesen mentes szobában már néhány jól megválasztott profil is látványosan megváltoztathatja az arányokat.

A cél nem az, hogy egy új lakást régi polgári otthonnak álcázzunk. A sík felület helyett mélységet és ritmust adunk neki.

Egy jó kilincs többet változtathat az enteriőrön, mint gondolnád

A 19. századi részletek újrafelfedezése szerencsére nem csak nagyszabású építészeti beavatkozásokat jelent. Az egyik legegyszerűbb módja annak, hogy karaktert vigyünk egy enteriőrbe, meglepően kicsi: a vasalat.

A tervezők a minőségi kilincseket, fogantyúkat, kopogtatókat és még a zsanérokat is olyan részletekként emelik ki, amik karaktert és kézműves minőséget adhatnak egy térnek. Lauren Sullivan belsőépítész szerint az eredeti tömör vasalatok és más régi építészeti részletek olyan kidolgozottságot vihetnek még egy új otthonba is, amit nehéz utánozni.

Ez különösen jó hír annak, aki nem szeretne teljes felújításba kezdeni.

Egy egyszerű szekrény karakterét is megváltoztathatja egy gondosan kiválasztott tömör fém fogantyú. Egy átlagos ajtón pedig egy jó arányú, kellemes tapintású kilincs szinte apró ékszerként működhet.

Nem az a lényeg, hogy minden részlet díszes legyen. Inkább az, hogy annak is legyen anyaga, súlya és karaktere, amit naponta megérintünk.

A különálló szoba sem feltétlenül idejétmúlt

A 19. századból visszavágyott elemek között van egy jóval nagyobb léptékű gondolat is: maga a különálló helyiség.

A tervezők arra hívják fel a figyelmet, hogy az elmúlt évtizedekben szinte alapvetéssé vált a minél nyitottabb alaprajz. Pedig a falak lehetővé teszik, hogy egyetlen otthonon belül különböző funkciójú és hangulatú világok jöjjenek létre: egy világos reggelizőhely, egy csendes olvasószoba vagy egy mozgalmas konyha.

A tanulság nem az, hogy most újra minden helyiséget falazzunk körbe.

Sokkal érdekesebb a rugalmas szeparáció. A 19. századi enteriőrökben használt falba tolható ajtók például nyitott állapotban összekapcsolhatták a helyiségeket, becsukva viszont visszaadták az intimitást. Az ajtók fölé helyezett üvegezett ablakok pedig úgy engedhették tovább a fényt – és bizonyos kialakításoknál a levegőt –, hogy közben a szobák elkülönülhettek.

A mai otthon számára ebből nem feltétlenül a történeti forma a legérdekesebb, hanem az alapelv: nem kell választanunk a teljes nyitottság és a teljes elszigeteltség között.

Az előszoba több lehet közlekedőnél

Külön pont a vestibule, vagyis az otthon belseje és a külvilág közötti átmeneti tér. Ennek egyik értéke éppen az, hogy a belépésnek ad egy pillanatot: a bejárati ajtó nem közvetlenül a nappali közepébe vezet.

Magyar környezetben ezt leginkább előtérként vagy szélfogóként értelmezhetjük.

És bár elsőre kevésbé látványos trendnek tűnik, nagyon is mai problémára reagál. Az előszoba nem feltétlenül elvesztegetett négyzetméter, hanem funkcionális átmeneti zóna: itt kerül le a kabát és a cipő, itt tesszük le a táskát, és itt válik el egymástól a kinti és a benti világ.

Kisebb lakásban természetesen nem fogunk új helyiséget építeni csak azért, mert a 19. században volt ilyen. De akár egy karakteres falpanel, egy jól elhelyezett konzolasztal, egy lámpa vagy eltérő falszín is segíthet abban, hogy az érkezésnek legyen saját helye.

A fa részleteknek újra látszódhatnak

A 19. századi kézművesség egyik leglátványosabb öröksége a fa. Falpanelek, tömör ajtók, lépcsőkorlátok és egyedi asztalosmunkák adtak olyan építészeti részleteket a házaknak, amik nem utólagos dekorációként kerültek a térbe – magának az épületnek voltak a részei.

A tervezők szerint éppen ezt a kézműves szemléletet érdemes újraértékelni: a történeti enteriőrök díszlécei és faragott lépcsőelemei képzett mesterek munkáját hordozták.

A mai megfelelőjüknek nem kell túldíszítettnek lennie. Egy szépen kialakított falpanel, karakteres fa lépcsőkorlát, tömör ajtó vagy gondosan megtervezett beépített könyvespolc is képes ugyanazt az érzést behozni: azt, hogy az építészeti részletet nem egy katalógusból kiválasztott dekoráció helyettesíti.

A természetes fa erezete és az idővel kialakuló patina ráadásul soha nem lesz mindenhol pontosan egyforma. Éppen ez az a fajta tökéletlenség, ami egyre vonzóbbá válhat a teljesen homogén felületek mellett.

Milyen 19. századi részletek működhetnek egy mai otthonban?

A lakberendezők többek között mennyezeti rozettákat, stukkókat és díszléceket, minőségi vasalatokat, falpaneleket és karakteres fa építészeti részleteket emelnek ki. Emellett újraértékelik a tudatosan elkülönített helyiségeket és a valódi előtereket is.

Ez azonban nem bevásárlólista.

Egy modern lakásba nem kell egyszerre rozettát, stukkót, falpanelt, antik hatású kilincset és faragott korlátot tenni. Ha minden történeti részletet egyszerre próbálunk visszahozni, könnyen díszletszerű lehet az eredmény.

Sokkal kortársabb megközelítés, ha kiválasztunk egy-két olyan elemet, ami valóban illik az épülethez.

Egy polgári lakásban ez lehet az eredeti stukkó restaurálása és kortárs világítással való kiemelése. Egy új építésű otthonban finom falpanelezés. Egy egyszerű konyhában minőségi tömör fém fogantyú. Egy modern házban természetes fa lépcsőkorlát vagy gondosan kialakított előtér.

Nem a 19. század tér vissza, hanem az egyediség

Talán ez a trend legérdekesebb része. Nem historizáló otthonokra vágyunk.

A tervezők sem azt állítják, hogy a mai lakásokat teljes egészében vissza kellene alakítani a 19. század ízlése szerint. Sokkal inkább olyan részleteket értékelnek újra, amelyekből a mai, erősen leegyszerűsített enteriőrökben gyakran kevés van: kézművességet, anyagszerűséget, építészeti karaktert és egyediséget.

És ebben a magyar polgári lakásoknak van egy különleges előnyük. Sokszor nem kell megteremteni bennük a történetet, mert már eleve ott van. A kérdés inkább az, felismerjük-e az értékét, mielőtt eltüntetjük.

Egy új építésű otthonban pedig nem az a cél, hogy mesterséges múltat gyártsunk. Elég lehet egyetlen jól megválasztott építészeti gesztus, ami megszakítja a teljesen homogén falfelületeket és személyiséget ad a térnek.

A tökéletesen sima  fal önmagában továbbra is lehet gyönyörű. De egyre kevésbé akarjuk, hogy minden otthon ugyanolyan tökéletes legyen.

Néha éppen egy régi részlet az, amitől egy modern tér igazán mai lesz.

Via