Csak nyitottsággal érhetünk el változást

Paola Antonelli – aki valósággal megreformálta a New York-i MoMA kiállításait és designgyűjteményét, és akit pár éve a világ top 25 designlátnoka közé választott a TIME magazin – ezúttal Magyarországra látogatott a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány meghívására. A szakember a MOME alapszakos diplomás hallgatóit köszöntötte, ezt megelőzően pedig nyilvános mesterkurzust tartott az egyetem campusán Designvészhelyzetek címmel, itt csíptük el egy villáminterjú erejéig.

Bár rengeteg dolgot kérdezhetnék ezután az inspiráló előadás után, fókuszáljunk elsőként a lakberendezésre és belsőépítészetre. Véleménye szerint milyen kihívásokra és váratlan helyzetekre kell felkészítenünk otthonainkat a közeljövőben? 

Hol is kezdjem? A designereknek már az olyan alapvető kérdésekre is muszáj választ adniuk, mint a jóval egyszerűbb otthoni újrahasznosítás és hulladékszelekció. De szerintem egyre fontosabb a szmoggal is felvenni a harcot, például jobb vagy alternatív légtisztító eszközök segítségével. Számtalan megoldandó probléma leselkedik ránk, és ezeket korántsem szabad elhanyagolni, hiszen az otthon az életünk egyik központi eleme.

És még mennyire azzá vált a pandémia alatt és azóta...

Abszolút. Ráadásul a járvány ismét bebizonyította, hogy a designerek nemcsak az otthonok kinézetéért, hanem olyan rendkívül összetett és érzékeny megoldásokért is felelnek, amiktől kiegyensúlyozottan és biztonságban érezhetjük magunkat a négy fal között. 

Beszéljünk egy szintén égető vészhelyzetről, a lakhatási válságról. Képes-e a design megoldást nyújtani erre az egyre fenyegetőbb globális problémára?

Önmagában nem. A lakhatási válság megoldásához a politikusokra is szükség van. Bécs például a világ egyik legélhetőbb városának számít, és bár rendkívül leleményes építészeti megoldásokat találnak ki, hogy enyhítsék ezt a krízist, ez önmagában közel sem elegendő. De nézzük Szingapúrt, ahol szintén példamutató törekvések figyelhetők meg a probléma rendezésére, és ehhez szakmai csoportok és döntéshozók dolgoznak együtt. Tehát soha nem csak a tervezőkön múlik a változás.

Akkor tehát ez lenne a jövő? A civileknek, döntéshozóknak és tervezőknek szorosan együtt kell működniük, hogy elhárítsák a vészhelyzeteket?

Remélem! Ez lenne a cél.

Az előadásában sok szó esett a fenntarthatóságról. De a zöld megoldások, legyen szó növényekkel körbefuttatott épületekről vagy lebomló bútorokról, gyakran elérhetetlenek az átlagember számára. Ráadásul az a benyomásom, hogy az öko-kezdeményezések leggyakrabban fentről lefelé irányulnak, így tehát meglehetősen hierarchikusak. Ön szerint kialakulhatnak alulról jövő kezdeményezések is? Egyáltalán lehet demokratikus a fenntartható design?

Nekem soha nem az jut eszembe a fenntarthatóságról vagy a designról, hogy hierarchikus, sokkal inkább úgy látom, hogy együttműködésekből tevődik össze. A megoldási javaslatok valóban jöhetnek fentről lefelé, de a krízishelyzetek híre a civilektől is eljuthat a döntéshozókig, ráadásul én úgy látom, hogy a tervezők leginkább oldalirányból jönnek képbe, tehát ezekbe a folyamatokba tagozódnak be.

A design gyakran a profitot helyezi előtérbe, és sok esetben nemcsak fizikai, hanem digitális hulladékot is termel. Hella Jongerius (világhírű formatervező – a szerk.) is említette egy, Ön által vele készített interjújában, hogy a meglévő ipari keretek között nem találta megvalósíthatónak a fenntarthatóságot. Egyszóval: létezik ténylegesen fenntartható design? 

Ez attól függ, hogy az adott tervező mit akar elérni. Szeretné megkapni az azért járó kitüntetést, hogy mennyire fenntartható terméket tervez vagy valóban meg akarja változtatni a rendszert? Szerintem mindkét irány helyes, és egyik sem elítélendő. Azt pedig nem kérhetjük számon a tervezőn, hogy számos gyártónak fontosabbak a részvények, mint a felhasználók vagy a környezet.

Ráadásul így jön képbe a greenwashing (olyan gyártói stratégia, ami a valósággal ellentétben azt állítja, hogy egy adott vállalkozás környezettudatos terméket vagy szolgáltatás nyújt – a szerk.), hiszen manapság mégiscsak illik ökobarátnak mutatnia magát egy cégnek…

Pontosan. De vannak olyan vállalatok is, amik tényleg próbálkoznak, és végérvényben nem az ő kezükben van a döntés, hanem az állampolgárokéban – direkt nem használom a „fogyasztó” szót, mert utálom –, akik közel sem buták. Pontosan tudják, hogy mikor akarja átvágni őket egy cég, és hajlandóak nyilvánosan is hangot adni a nemtetszésüknek.

Miért nem kedveli a „fogyasztó” szót?

A szavaknak ereje van. Ha az embereket fogyasztónak nevezed, fogyasztani fognak. De ha állampolgárként hivatkozol rájuk, felelősséget fognak vállalni a tetteikért és döntéseikért. 

Azt állítja, hogy a design az életről szól, sőt, hogy ez az enzim, ami lehetővé teszi a változást, fejlődést. Gyakorlatilag tehát organizmusként gondol a designra. Az organizmusok egyébként is egyre fontosabb tényezővé válnak a hétköznapjainkban, nézzük például a bio-designt, ami többek között gombából készülő tárgyakkal kísérletezik. Etikus-e a természetet a design szolgálatába állítani?

Semmiféle etikátlanságot nem látok ebben. Elvégre nem tudhatjuk, hogy a selyemhernyók, amik egy-egy projekt erejéig lebomló kupolát fonnak nekünk, boldogak-e vagy sem. Azt viszont tudjuk, hogy egy micéliumból készülő székkel nem készül még egy haszontalan termék, hiszen úgy jutunk általa funkcionális bútorhoz, hogy közben a környezetünknek sem ártunk. Az egyetlen problémát egyedül abban látom, hogy a bio-design, akárcsak a szintetikus anyagok gyártása, egyelőre nem megfelelően szabályozott.

De a bio-design által végtére is ismét csak a saját érdekeinkre használjuk a természetet, miközben azt állítjuk, hogy mindent a környezetért teszünk...

Vegyük példának Ursula Biemannt, egy svájci művész-kutatót, akit az ősi tudások inspirálnak. Nem ő az egyetlen, aki azt gondolja, hogy sokkal egészségesebb kapcsolatot alakíthatunk ki a természettel, ha ezekhez a homályba veszett ismeretekhez fordulunk. Én is azt gondolom, hogy ezek alkalmazásával idővel mi is etikusabban állhatunk hozzá a designhoz.

Több hiánypótló kiállítást rendezett már a MoMA-ban. Képesek a múzeumok és galériák környezettudatosságra tanítani a látogatókat, vagy akár felkészíteni őket a rájuk leselkedő vészhelyzetekre?

Azt gondolom, ez egy régi típusú hozzáállás ahhoz, hogy mi a kiállítások szerepe. Szerintem inkább az a feladatuk, hogy stimulálják a látogatók kritikai érzékét bizonyos témák kapcsán. 

Tehát nem szabad megmondaniuk, mi a jó és mi a rossz?

Pontosan. Rá kell vezetniük a látogatókat arra, hogy ők egyénileg mit tartanak szépnek, rossznak vagy épp problémásnak a világban. 

Végezetül: mit tanácsolna a magyar designereknek?

Nem biztos, hogy én vagyok a megfelelő ember arra, hogy tanácsokat osztogassak a tervezőknek, elvégre Magyarországnak egyébként is csodálatos iparművészeti hagyományai és tervezői vannak. De mesélnék egy történetet: az unokahúgom orvosnak tanul, és míg a legtöbb szaktársa pontosan tudja, hogy milyen osztályon szeretne gyakorlatot szerezni, ő azt mondta, hogy bármilyen, rá osztott feladatnak örülni fog, mert ha már most elzárkózik egy csomó szakterület elől, akkor szűklátókörűvé fog válni. Szerintem ez egy megszívlelendő gondolat: minden designernek, ahogyan minden szakembernek is, fontos nyitottnak maradnia, mert csak ezzel érhet el változást.

Szerző: Borda Réka